Törhetem én
itt a fejem, hogy mivégett, de az igazság az, hogy rég nem hívott
valaki csak úgy el egy dumára. Meg azon is törhetem a fejem, hogy
miért éppen egy román hívő hívott el egyet dumálni. Zenéről,
zenélésről beszéltünk, hangszerekről, kötetlen beszélgetésnek
nézett ki. Jól esett akkor is, ha egy terv része is volt ez a
gesztus.
Lenyomtunk
egy jó másfél órás dumát. Nem volt benne se politika se isten.
Neki talán
befektetés, nekem egy másfél órás embernek érzés.
Ebből élek
egy pár napja. Hogy ezt miért nem lehet humanizálni ezeket az
emberi dolgokat? Az embernek szüksége van társalgásra, ha nem is
mentődik meg a világ. Pedig hiszem, hogy a világ társalgásos
alapon is meg tud változni, mentődni. Mert szó szót hoz, egyik
ötlet a másikat adja, a lelkesedést talán még cselekedet is
követi, s ha egymást generálni tudjuk, valami csak kisül belőle.
Hát nekem
teljességgel hiányzik ez az életgenerátor az életemből. Annyit
törődtem, hogy mindenkinek jó legyen, hogy magamról teljesen
megfeledkeztem.
Ezért
mondhatom azt, hogy a 2015 a magamba nézésének az éve volt.
Elfogadtam,
hogy asztalos státusom lezsugorodott nap 2-3 órára. Hogy csúcsok
ebben nem lesznek többé. Kis dombocskák hébe-hóba esetleg. Nehéz
volt elfogadni, de muszáj volt. Rájöttem, hogy csak így tudom
magam is, a műhelyt is megmenteni. Leszálltam a paraszti
csirketartó szintre, ahol az adóztatás meg a tevékenységem
monitorozása többe kerülne az államnak mint amit belőlem
kihajtana. Látszólag nem tevékenykedem. Tisztán látszik a
műhelyemben, hogy érdemleges produkció nincs.
Ezért a
tavaszi munkámból mikor a kezemben volt cirka 800 euró azon
filóztam, hogy akkor most kinek adjam, melyik baráti hitelezőmnek?
Napokig ettem magam miatta, nem tudtam dűlőre jutni, s aztán egy
rejtői balegyenes horogszerű ötlettől megcsillanva eljátszadoztam
a gondolattal, hogy vegyek dobot. Leginkább az nyomta lelki válságom
súlyát eme pénzbeosztás kérdésében, hogy bármelyiknek adnám,
egyik sem mondaná nekem, hogy hálás köszönet te Attila, hanem
lebasznának, hogy csak ennyi? S a többi mikor? Meg sem köszönték
volna, meg se dicsértek volna. Na ez volt az én keserves
angyalharcom. S így lett meg a dobom.
Ezzel pedig
nem csak egy tárgy költözött be az életembe, hanem egy
forradalmi fordulat, aminek kimenetelét még mái napig nem látom,
de nem is érdekel mindaddig amíg a jelek pozitívak. Mert ezzel a
cselekedetemmel kezdődtek beszállingózni a pozitív jelek. Igaz
halványan, és legtöbbször hangulatiak, de nekem pont erre volt és
van szükségem.
Mert egy
beteg embertől hogy lehet bármit is behajtani? Sehogy. Ha viszont
összeszedi magát és vajmi áron is de megerősödik, akkor a
hitelezők is reménykedhetnek még.
S akkor
végeztem pár ilyen magamba felejtős gyakorlatot ebben a 2015-ben.
Hangkártyát, hangszórót s most ha igaz egy húsz éves Roland hat
sávos keverő erősítőt küldenek el semmi áron. Lelkesedek érte,
mert egy magam korabeli analóg cucc, semmi digitálissal benne.
Amikor én fiatalon álmodoztam zenélésről ez akkor csúcstechnológia volt, ma undorral nézik. Mert ugye kihagytam nagy hetykén harminc évet azóta. A
technika fejlődött közben. És drasztikusan lement az ára. Mégis,
mi a magyarázata, hogy rémesen kevés ember zenél manapság?
Ezekkel a
gondolatokkal tettem a napi négy öt órás kötelező vizitjeimet a
műhelybe karácsony s szilveszter között. Fát vágtam tüzelőre
a kazánba, forgácsot vittem a ládába, régi bútorokat vagdostam
fel, amik már semmire sem jók. Régi raklapokat vágtam össze. Ha
minden igaz nálam a jégkorszak legfeljebb január tíz után állhat
be. Addig ezek vegyítése kihúzza.
Sok tüzelő
elfogy, mert nagy a kazán. Úgy volt tervezve, hogy lakás és
műhely fűtése egyszerre történjen. Mert akkor így látszott
gazdaságosnak. Éppen kárba nem megy azért, mert közben deszkát
is szárítok. Régebb írtam erről, de majd még fogok, hogy
fűtőtesteket 45 fokba döntve deszka szárítót alakítottam. A
gépműhelyben is szándékszom átalakítani a négy fűtőtestet
két szárítóra. Egyszerre majd 6-8 köbméter deszkát fogok tudni
szárítani. És érdekes, hogy a meleget is jobban felfogja, mert a
deszkák kimelegednek s jó meleget tartanak a műhelybe. A levegőn
tartva a fenyő deszkát kb három hónapig, 40-50% os nedvességéből
elpárolog olyan 20%-ra, ekkor már betehetem a szárítóba s egy
hónap lassú száradással lehozom 7-9%-ra. De nem ekkor dolgozom
vele, hanem pihenni teszem ugyancsak a műhelybe, s majd 11-12%-osan
dolgozom vele.
Hallok valami
furcsa sistergést egyik nap a kazánból, körbenézem, hallgatózok
honnan jöhet. Aztán meglátok mást, aminek nincs köze a
sistergéshez, a kazán kijövetelén van egy öntvényből készült
alkatrész, mely a kazánt és füstcsövet köti össze, annak a
felfogó része el volt törve, a kazán burkolatától ezt nem
láttam, pedig ugyancsak három centire el volt távolódva a
kazántól. Nosza leszedtem a kazán lemez és szigetelő burkolatát,
leoperáltam a törött öntvényt s alapos pucolás után vissza
improvizáltam ilyen ideiglenesen még húsz évre. Aztán rájöttem,
hogy miért nem volt rendes hatásfoka a kazánnak. Ezért nem
húzott és nem égette el rendesen a fát. Már mindenféle teória
járta a fejem, hogy ugyan mitől nem működik rendesen a kazán.
Hát ez az állapot van már vagy három éve. Most olyan szépen
működik, hogy öröm nézni.
A sípolás a
szivattyútól jött. De szerintem csak így akarta jelezni a vas,
hogy valami nincs rendben s nézzek már rá.
Tehát most
is megbizonyosodtam arról, hogy nincsenek véletlenek. Csak az ember
oda kell nézzen a sípolásokra. A macska is akkor nyávog, ha éhes.
Így lett
aztán, hogy szilveszter napján elővettem egy régi 24 voltos akkus
fúrót, találtam régebben egy erősebb transzformátort, 24 voltos
egyenáramot adott, rákötöttem s gyönyörűen működik. Az akkus
fúrónak volt valami elektronikája, az szerintem leégett volt,
azért is nyírhatta ki hamar az akkuját is, na azt kivágtam, s
elment egy pár órám azzal, hogy a kacifántos indító gombját
szétszedve s ezer dirib darabra hullt azt újra össze
frankenstájnolni. Mert közben kiiktattam az elektronikát. Most
nincs finom fordulatszabályzás a ravasz nyomásán, de nem is kell.
Fúrni kell nekem a műhely asztalhoz. Néha jól jön akár négy
különböző gép is, ne kelljen folyton cserélni a fúrókat,
hegyeket.
S lőn alvás.
Mert reggel már megint aprítás, ajtótok anyagok előkészítése,
s előbányásztam minden régi lerobban gépet: betonfúrók, fúrók,
flexek s ilyenek. Sorra megoperálom őket s kettőből csak
összedobok egyet.
ezt nagyon jól sikerült megfogalmazni, ez az életgenerátor sokunknak hiányzik
VálaszTörlésHadd kívánjak boldog új évet, és szerencsét, (forró kemencét)
mindent
mindenből elegendőt
Boldog új évet Nektek is!
VálaszTörlésÚgy tűnik, ezek az évvégi napok a Schuster cipőjére jó hatással vanak. :-) Nekem is meggyógyult egy szkópom, belenyúltam egy erősítőmbe. Egy hibán túl vagyok, de a favágás-fűtés is beállt valami ritmusba, és még filmeket is néztem Nufival. A semmire sincs időből valahogy kikandikáltunk.
A nagybetűs zene meg nekem most is Frank Zappát jelenti, és nagyon ki voltam éhezve rá, pedig senki sem tiltja a hallgatását, csak félre kerül.
Közben pedig tapasztgatom a kályha ajtaját. Az ajtókeret mellől kipergett agyagrészekből egyre több marad benn, és hogy ettől jobb lesz-e a hatásfok, azt nem tudom, de a minusz 10-15 fokok miatt egyre többet kell térdepelnem a cserépkályha előtt, s akkor már legyen haszna is.
(Mert ha begyújtáskor magára hagyom, akkor hajlamos bealudni.)
Boldog újesztendőt!
VálaszTörlésBoldog új évet, de ezt már írtam.
VálaszTörlés