Az erényesek bolygóján.

Hát nem egészen tudok rájönni, hogy azért, mert elfogyott a házi bodzaszörpöm, vagy azért mert teliholdas éjszaka volt, s ezért éltem át a lelkes álmot, minden esetre leírom, hogy majd ha újra lelkes álmot látok, össze tudjam hasonlítani a külső tényezőket.
Szeretném azt mondani, hogy nedves és erotikus álmokat élek meg mint ez a Freud, istenuccse rám férne pedig, pláne hogy lassú és biztos aggságom aggaszt, de nem, engem álmomban nem telt és gömbölyded, enyhén rebbenő keblű tündérek akarnak megerőszakolni, hanem álmomban is is az erényesség lapos hasú és szigorú tekintetű angyalaival viaskodom.
Ilyen lucskos, ködös estefelé egy közvécénél álltunk sorba, mint megannyi ijedt figura az erényesek bolygóján s bennünk az erény lázadozott, hogy kényszerítenek az erénytelenség szérumát meginni. Mert a bolygót az erénytelenek lepték el és az őslakos erényeseket akarják erénytelenekké téríteni. Előttem volt egy öreg ember és fiával, ki nálamnál fiatalabb lehetett, olyan negyvenesféle. Az öreg megadóan várta sorát, a fia aggódó csendben fogadta a jövendőt. Látszott rajta, hogy zavarban van. Mint a negyvenesek általában. Én mint az élet ama határa előtt az én ötvenemmel, hogy már majdnem mindegy, semmilyen képpel vártam a soromra, testileg fáradtan, tele reumatikus fájdalmakkal, beleroskadva a tehetetlenségbe. A közvécéből pislogó neon szivárgott ki. Kint esteledett lassan.
Közben az utánam állók motyogásaiból, mivel ráérősebbek voltak, olyanokat értettem meg, hogy tulajdonképpen nem muszáj az erénytelenség szérumát meginni, nem köteleznek rá. Megmaradhatsz erényesnek is, mert elvégre ha az erényesek kihalnak, mi lesz ebből a bolygóból? Az előttem állok már oda sem figyelnek, hanem állnak és várnak belekábulva mint a fogorvos ajtaja előtt, akinek már úgysincs visszaútja, a fejében eldőlt, hogy megissza az erénytelenség szérumát. Megtört bennük a filozófiai ellenállás. Mint a halál kapuja előtt, megbizonyosodtak, hogy jó a döntésük, bármit hoz az magával. A két tábor határaként szédültem próbáltam rendet rakni fejemben. De már csak én következtem, az öreg a fiával bement előttem a közvécébe. Megszűnt bennem is az ellenállás. Elvesztettem a jó és rossz fogalmát. Csak essek már át ezen.
Tíz perc múlva kijön az öreg a fiával, nézem őket, a fiú rám nézett és mondta szemmel láthatóan megbékélve, hogy idd meg nyugodtan a szérumot, meglásd minden rendben lesz. Az öreg meg mutat valami kis kütyüt s annyit mondott miközben egy kis csavarfélét, mint valami szelepecskét átadva nekem, hogy aktiváláskor tedd majd ezt be, ne azt amit adnak. Közben a hátsók belöktek a közvécé ajtaján, hogy menjek már, ha eldöntöttem mit akarok. Egy pillanatra még láttam a fiú arcát, csak a szájmozgásából vettem ki, hogy minden rendben lesz.
Bent egy kagylóhoz mentem, ott volt egy porcelán szappantartó, azon egy egyhasználatú műanyag pohár s benne valami tejszínű folyadék. Egy pillanatra megálltam, de aztán lehajtottam tartalmát a torkomon, az alján volt még valami zselés maradék, azt is lehajtottam, hogy ha már belementem, igyam ki az aljáig a poharat.
Nem éreztem semmit. Csak a nyelvem ütközött porcelánszerű anyagba, végignyalom, s meghökkenve tiszta új fogsort érzek a számban. Nem protézist, hanem a sajátom, újra kinőve. A szappantartón meg egy fóliába csomagolt kittszerű, fekete szerkezetet fedezek fel, önkéntelenül elveszem, megtapogattam, s egyik csücskében felfedeztem ugyanazt a csavarféle szelepet, de az sima volt, míg amit az öreg adott, azon volt egy vágás. Rájöttem, hogy azt szétszedve, összerakva a fülbe kell dugni, s az a csavarféle szelep aktivál valamit.
Közben benyomult más két ember a közvécébe, ki kellett mennem, nem volt időm szétszedni a kittet. Elindultam az utcán, kerestem egy félreesőbb helyet, hogy össze tudjam pakolni a kis fülkütyüt. Mindenfele emberek jöttek mentek, mind öregedő, beteges, téblábolók voltak, akik megtagadták a szérumot, hogy erényesek maradjanak. Helyet keresve, sétálva, észrevettem magamon, hogy nem fáj semmim, ép minden részem, viszont nem volt semmi erőm.
Láttam ép embereket, akiket az erő vetett szét, s voltak az erénytelenek felülvizsgálói, akik le s fel jártak s mindenkit szkenneltek valami sugarakkal. A teljesen aktivált erénytelen a sugarak hatására zöld aura félét mutatott. Akin csak szaggatva, részenként jelent meg ez a zöld fény, azt elfogták, kiabálásukból megértettem, hogy csak a szérumot itták meg a testi egészség miatt, de nem aktiválták erénytelenségüket. Ebben az állapotban voltam én is, megittam a szérumot, de nem aktiváltam magam. De nem azért mert el akartam kerülni, hanem csak éppen nem volt rá időm.
Egy dombos oldalon egy hatalmas kamion elkezdett lassan visszagurulni, hatalmas veszélyt jelentett, rengeteg gyúlékony tartály felé közeledett. A népek elkezdtek kétségbe esetten kiabálni. Hogy hol vannak ilyenkor az erénytelenek?! Bágyadt, beteges erényes öregek tiltakoztak a szörnyűséges veszély láttán, közben láttam, hogy fellázadt erénytelen nő hagyta a kamiont magára. Az ellenőrök, akiknek nem volt erénytelen hatalmuk, viszont feladatuk volt az erénytelenséggel visszaélőket leleplezni, rásugaraztak a nőre és szaggatottan jelent meg a zöld aurája. Közben engem is megvillantottak a sugárral, s én is csak csíkokban fénylettem. Már jöttek is felém az ellenőrök. A beteges erényesek vádlón néztek, hisz az egyik tartály éppen felrobbant. Kezemben az aktiváló kit, reszkető kezekkel próbálom kibontani, nem tudom hogyan kell össze illeszteni, valaki kiveszi a kezemből, két mozdulatból összekapcsolja s már látom is hogyan kell a fülbe illeszteni, hirtelen kiveszem az eredeti csavart s beteszem azt amit az öreg adott. Bedugom a fülembe a kütyüt s nem történik semmi. Az ellenőrök már közelednek, a tömegen kell áthajtsanak. Kétségbe estem. Még egyszer megnyomtam a fülembe azt a kütyüt, éreztem, hogy valami a helyére ment, nem nyomtam be eléggé a csavart. Hirtelen sípolást hallottam a fülembe, rájöttem, hogy aktiválódtam. Intettem a két ellenőrnek, kik egyébként talpig vasban s felfegyverkezve voltak, hogy figyeljenek rám, mint a katonák amikor két újjal intenek egymásnak, hogy oké, követlek. Rám irányítják a sugarakat, szép zöldes aurám veszi körül egész lényemet, feladják az üldözést. A tömeg hálás szemekkel néz rám, hogy mentségükre felvállaltam az erénytelenséget, közben egy másik tartály robban fel.
Érzem ahogy mindenemet áthatja az erő. Felállok, mintha minden idegem acél sodrony lenne, izmom áthatolatlan szilikon, mégis élőlény. Érzem, hogy noha az erénytelenek erejével bírok, nem a gonoszság hajt. Az a vágott csavar mást aktivált.
Egy erénytelen nő magára vonja figyelmemet, köpik egyet bókként. Huncut szemein látom, hogy ő is jó erénytelen, s ő segített nekem a kittet összerakni.
Végignézem gyönyörű, egészséges testét, s arra gondoltam, hogy meg kéne állítani a kamiont.
Átéreztem egy teljesen más dimenziót. Abban a dimenzióban az erénynek vagy erénytelenségnek semmi értelme. De ezt nem lehetett akkor kifejezni, elmagyarázni, a szenvedő embertömeg a jelen veszélytől rettegve a mások által bevállalt romlottságuktól várták a mentséget.

Nem is kell mondjam, milyen derék fájdalmakkal ébredtem. Folyt rajtam a verejték. S dünnyögve csoszokáztam le a lépcsőn egyenként lépve, jó beleegyezőn recsegve minden bükk lépcsőfok a vastag tölgy pofán, s nyögve raktam meg a kazánt fával, istenuccse a macska lehet rá a tanúm, hisz mind a lábaim körül tekeredett a mihaszna, hogy csak úgy botladoztam, mintha macska nélkül is nem botladoznék eleget.
S mikor meggyújtom végre a forgács alapú begyújtót, nyelvemmel konstatálom, hogy báj báj szép porcelán fogsor.
S lőn sok erényes nyögés részem....

1 megjegyzés: