Lehet még nem annyira
nyilvánvaló, de számomra egyértelmű: az ember egy újabb
evolúciós szintre lépett. Az istenes, a vallásos ember, azokból
is a fanatikusabbja, elkötelezettje, a buzgóbb hívő sereg
teljesen be van pánikolva egyik a másiktól. Mert egyrészt a
bevadult iszlám is istenre hivatkozik s arra a jogára, hogy
gyakorolja vallását, szerinte a nyugati civilizáció nem hagyja
vallását gyakorolni, a nyugati civilizáció minden dolgok
megrontója. Másrészt meg itt van a keresztény, melyik rémületében
már az apokalopszist látja a menekültek áradatában. Hivatkozik a
keresztény hívő arra, hogy az iszlamizáció veszély a nyugati
keresztény alapú kultúrára nézve.
Azt mondjuk egyik sem
teszi fel kérdésként, hogy eme nagy vallásos szabadság nem e
pontosan a demokratikus és szabadelvű világnézetnek köszönhető
e? Mert amíg diktatúra elvű kormány volt hatalmon, ott minden
istenhívő kussolt s örvendett, ha a belső szobájában
mormolhatott egy imát teremtőjéhez, azaz ítélő méltóságának,
ki üt vág, azaz életet ad vagy nem ad egy isteni aleatórikus
logika szerint.
A demokratizálódó
országokban érdekes, a vallásos intézmények is a magasba
szöktek. Mert a szabadság megadta ezt a lehetőséget. Igen ám,
csak ahogy Pistára is jött a szabadság, Jóskára is jött a
szabadság, s a csöndes kussolást hangos felháborodás váltotta
fel, hogy biza kinek adatott nagyobb szabadság. S lévén mindkét újdonsült áldemokrata gyökér, elkezdett nosztalgiázni a jó kis
diktatórikus időkről. Hogy akkor legalább volt biztos rabság és
mukk se volt, volt rend.
Persze ez a gyökérember
kiszámítható viselkedése a ráérős nagyhatalmak agyainak egy
tétel a fogadóirodában, hogy még karácsony előtt lesz meg
valami vagy már mikulásra befut. Mert a gyökér viselkedése
kiszámítható.
Meglepnek a pápa
beköpései. Jók. De nem több mint jópofaság. A jó zsarut
játssza. Mert hol volt ő eddig, hogy most mereszti nagy ártatlan
pilláit? Nem purgálta végig magát a papságon keresztül? Most
így tőle ez a pálfordulás nagyon ízléstelen. Viszont így is
kimondott egy pár alap igazságot, amitől a kereszténység még
szarabbul érezheti magát.
Volt egy másik pap,
valami ilyen nagy dilló az is, azt mondta, hogy jó, meghalt
százvalamennyi abban a rockbarlangban, de nem beszél senki az aznap
hatszáz elvetélt magzatról ugyancsak Franciaországban. Lőn némi
felháborodás minden szinten, nem számított, hogy liberál vagy
doktrinál, hogy ez nem ugyanaz. Szerintem sem ugyanaz, mert annak a
magzatnak esélye sem volt a földre hasalni a gyilkos porszívó
elől, amíg a rockbarlangban néhányan megúszták azért.
Tehát az ember mától
nem ugyanaz. Joggal meginghatott a hite az úgynevezett jézusi
szemléletben. Mert szerintem mindenki belátná, hogy ha ma Jézust
megkérdeznék, hogy mit tegyen a nyugati keresztény kultúra a
migránsokkal, Jézusnak a legkisebb problémája lenne a nyugati
keresztény kultúra problematikája. Erre szerintem mindenki mérget
venne, hogy Jézusnak befogadó politikája lenne. És ezért mondom,
hogy szembesült ezzel a modern ember. Nemcsak szembesült, hanem be
is látta. De még nem deklarálta. Nem is fogja egyhamar. Ezért
lesz háború.
Igenám, de az én gondom
ennél nagyobb. Mert ha az ember meghasonlik saját magával, sutba
dobja mindazt ami keresztény kultúráját hivatott betölteni,
akkor minek is harcol? Egy eszméért ami nincs?
Felteszem a kérdést
másképp. Eddig mi volt? Az eddigi kereszténységben miről is
szólt a hit? Miben, kiben hisz a keresztény ember? Melyik Jézusban?
Abban amelyik báránybőrben sétafikál Mercában?
És ha ez így van, akkor
rájöttem, hogy az életben én vagyok a parazita.
Beszélgettünk a fiammal,
hogy mégis, mi az, ami miatt mindenki irtózik tőlünk? Mert most
már rájött, hogy barátai is némi kartávolságra állnak tőle,
s egy, hogy a szülei nem engedik őket össze, de lassan a kölykek
sem akarnak közeledni.
Azon már rég túl
vagyunk, hogy hozzájuk képest mi úri módon élünk, 180 nm-es
lakásunkban, nincsenek itthon törvények, két patyolat tiszta
fürdőszoba biztosítja az ember intimitását, levendula illatú
budipapír bőséggel használható, vendég törülköző ott lóg.
Télen meleg, nyáron kellemes a levegő. Egy fia légy, egy icipici
egér sincs a házunkban. Semmiféle civilizációs csúszómászó
(mint: csótány) sem garázdálkodik konyhapultunkban. Mégis, mi a
baj?
Elmondtam, hogy szerintem
mi a baj. Ne legyenek semmiféle félreértései a fiamnak, hogy
netán vele lenne baj. Az a baj, mondtam, hogy az osztályában
mindenki tartózik valamilyen valláshoz. Vagy református, vagy
katolikus. A legrohadtabb kölyök is minimum református vagy
katolikus. MI nem vagyunk semmik. Mi szabadelvű emberek vagyunk. Nem
hiszünk senki istenében. Nem tartózunk semmilyen valláshoz.
Nincsenek rituáléink. Vasárnap ha úgy van kedvem, dolgozom.
Hogy miért baj ez? Kérdi
fiam s éreztem, hogy nyílik a bicska a zsebében.
Azért baj ez, mondom,
mert a vallásos ember organikusan kötődik a társadalomhoz, függ
annak mindenféle hiedelmétől, beidegződött szokásaitól,
képtelen azoktól elszakadni, mert azok nélkül elvesztené a
talajt a lába alól, mintha testét csonkítaná le valaki, ha arról
le kéne mondjon. Mert ott a születés, de annál is fontosabb a
keresztség, egy istennek való felajánlás, mint egy áldozatként,
aztán az esküvő, ami megint vallásalapú és szoros, listaszerű
kötelezettségeknek való elégtétel, hisz anyagi érdekek kötik a
nagy esküvőket, és nem utolsó sorban ott a halál, illetve a
temetés, ami megint bonyolult vallásos procedúra. Ha most az ember
életét ez a három fő momentum határozza meg, ha belegondolunk
jobban, nem nehéz rálátni, hogy nagyon határozott és előre
megírt forgatóköny szerint élnek az emberek. Ettől eltérni,
másképp élni, annyit jelent, mint kiközösítve élni. Ezt senki
sem vállalja be.
És igen, a mi
szabadságunk mindenkit kifejezetten irritál. Tiltott gyümölcsként
kezelnek. Tovább mennék, mi vagyunk a paraziták. Élünk, de
semmi hasznára a társadalomnak.
Megértette a fiam, mert
értelmes ember. De ő akkor sem fog megváltozni. Nem is kell,
mondtam. Csak annyi, hogy egyedül leszel, mint én, mondtam. Viszont
azt is előre megmondtam, hogy azok a nagy látszólagos társaságos
gittegyletekben sincs több emberség, barátság, szeretet, előbb
utóbb mindenhol kiderül hol kezdődik és végződik az
érdekközösség határa. Magyarán ha valaki kávézni hív, tudom,
hogy kell neki valami, nem azért hív, hogy beszéljünk erről a
Jézusról vagy bármi másról.
Mindegy. Igaz mondtam,
hogy többet nem kertészkedek. Mégis eldugtam a több mint ezer
tulipán hagymámat. Szivaridőben mérve kertészkedtem. Minden két,
három napban egy egy félórát. Semmiségnek tűnik, de biza
ránézve a kertre meglátszik, senki nem gondolná, hogy cseppenként
volt kidolgozva. Mert van egy ilyen elképzelésem, miszerint az
ember ha nem dolgozza meg kertjét, nem érdemli meg.
Elkezdtem zenére
gyakorolni. Fejemen a füli, egy mikrofonnal bekeverem a dobokat.
Egyelőre ennyi van. Fontos, hogy a gyakorlásaimat felvegyem, vissza
tudom hallgatni, látom hol a hiba, rá tudok gyúrni. Van néha némi
lelkiösmereti furdalásom, hogy öregségemre mos mifélével
foglalkozom, hogy akkor most minek is nekem elkezdeni metronommal
dobolni, lehetne más bajom is, mert valóban van más gondom is. De
azzal vigasztaltam magam, hogy ha az elmúlt harminc évben napi tíz
szál cigit elszívtam volna, az még mindig háromszorossa annak,
amit a zenélési putypuruttyomba fektettem. Úgyhogy nem lesz
szentségtörés még némi szekond hangfal s egy kis analóg keverő
meg egy normál dobmikiszett. Legyen vele kétharmad kiadás, még
mindig a grafikonban leszek.
Ide le úgysem jön senki.
Kitehetem egy kicsit bátrabban első próbálkozásomat. Bónuszként
annak aki idáig lejön.
A „Hallelúja” (rá kattintva hallható) volt az
első szám, amire elkezdtem dobolni. Nincs ennek semmiféle ezo
vonatkoztatása, ez jött be nekem leghamarabb a jutubon, aminek
nincs dobja. Persze azzal nem számoltam, hogy milyen nehéz lesz
nekem ledobolni. Mert hol előre mentem, hol lemaradtam. Nagyon
nehezen értem a lendületét a számnak. Valószínű nem
metronommal vették fel, ezért nehéz nekem tartani a ritmust. Az
ének általában megenged magának ilyen hangsúly variációkat,
ezért nem zötyög a dal ritmusra, a zongora meg édeskevés, az
ének eltakarja előlem annak a ritmusát. Meg visszahallva rájöttem,
hogy a lábtechnikámmal baj van, egyrészt a rugó miatt, túl
feszes, de arra gondoltam, hogy gyorsan válaszoljon, de ezek szerint
más módon kell a gyors választ beszereznem. Tisztára emlékszem,
fiatal koromban nem volt semmi gond a lábtechnikámmal. Vén fasz
vagyok, ez a baj. Lusta dög. De nem baj...megyek előre.
De már ez is, hogy öreg
vén fasz fejemre elkezdtem itt dobolni s nézegetni a gitárokat a
neten, látszik, hogy parazita vagyok. Kezelhetetlen parazita.
De legalább jó parazita
vagyok. De nem a szó szoros értelmében jó, hanem amikor valamire
azt mondják na ez is „jól” elromlott. Na így vagyok én „jó”
parazita.
Megkönnyeztem, megnevettem soraidat:)))
VálaszTörlésSzépen írsz...Szeretlek olvasni.
Kösz.... :-)
VálaszTörlésTényleg jól írsz, és elgondolkodtató módon. Való igaz, ha valaki hív, azért teszi, mert kell neki valami tőled, ezt időnként elfelejtem. De ez önmagában (nem az elfelejtem), még csak nem is baj, mert nincsen egyenesebb kapcsolat annál, ami kölcsönös érdekekre épül. A baj ott kezdődik, ha a kölcsönös érdekek nem kölcsönösek.
VálaszTörlés