Iskola

Az ember azt mondaná, hogy te, amikor gyerek voltam, utáltam az iskolát, értelmetlen, felesleges időtöltésnek gondoltam, láttam, éreztem, ilyenkor az ember azt mondaná, hogy persze, minden gyerek utálja az iskolát. De felnőttem, ha az Úr ad még tíz évet, hogy ne épp hatvan előtt nyuvadjak ki, legyen préjzingolva neve, viszont én most is tiszta szívből utálom az iskolát, értelmetlen, felesleges időtöltésnek találom.
Lehet, hogy emiatt büntet a sors, hogy most fiam révén újra kapom a házi feladatokat. S csak állok, s próbálom megérteni, hogy miről is van szó, a román nyelvtanban, a matekben, s még a magyarban is, s szívemből kifakadó mély keserűséggel, a világ összes fekete bugyraival a lelkemen felsóhajtok, hogy minek ez a felesleges megpróbáltatás, úgy rám, mint a gyermekek részére?
Mondom a fiamnak, most jövök rá, hogy valami nincs rendben ezzel az iskolás mesével, mert én örökké bukásra álltam mindenből, matekből egyszer meg is buktam. Pótvizsgáznom kellett. Mégis, fel tudok építeni egy házat a fülitől a farkáig, s becsszó, ha kell nekem terv, vagy több mint tíz elhasznált miniszteri lap hátsó fele. Hogy akkor most vagy én vagyok ilyen klingon földönkívüli, vagy valami nincs rendben ezzel az iskolával.
Ha nem lett volna Kiss Lajos a magyar tanárom, aki mosolyogva besétált a kezében Jókai Mór „A kőszívű ember fiai”-val s nem olvastatja velünk ott több órán át, én talán sosem tettem volna rá a kezem semmiféle könyvre.
Emlékszem év végén hozzá mentem, s mondtam neki, hogy tanár úr, hányassal fog lezárni, mert jegyet sosem adott. (csak reméltem, hogy magyarból legalább nem állok bukásra). Azt mondta, hogy a jegyek dolga nem a magáé, hanem az enyém.
S csak évtizedek múlva értettem meg, hogy utána ezt is mondhatta volna: Ha maga nem szereti meg az írást, olvasást, semmi értelme az egésznek.
Volt aztán a praktika óra, apukám csinált nekem egy szerszámos ládát, mert volt ugyan az a szar üzleti, de tudtam, hogy emiatt megint ki fognak nézni. S úgy is volt. Egyszer kitépték a kezemből, odacsapódott, kinyílt s minden szanaszét szóródott a lépcsőn lefelé. Sírtam mérgemben, s haragudtam, hogy miért nem lehet nekem is az az üzleti szar, hogy ne tűnjek ki. Mert érdekes, a szabadság, az egyedi akkor is üldöztetve volt, nem holmi összeesküvő társaság által, hanem az emberi butaság, önzés és irigység által. Amit úgy látszik sem iskola sem semmi nem tud formálni, csak az ásó kapa s nagyharang.
Mert azt mondtam, hogy forgassuk feje tetejére az iskolát. Ne legyenek elméleti órák, hanem csak kézműves órák. És adjuk meg az esélyt a gyermekeknek, hogy válasszák ki maguknak azt az ágazatot, amelyiket akarják. Próbáljanak ki több mindent. És ne korbeli osztályok legyenek, hanem ágazati osztályok, ahol legyenek a nagyobb diákok azok az előrehaladottak, akik meg tudják mutatni az ágazat szépségét, mesterségét, és a tanár legyen a mindenkori Kiss Lajos, aki nem szociális szintekre ossza a közhangulatot, hanem ama krisztusi elv szerint, hogy amit magadnak kívánsz...
Gondolatban ezt végig futottam s lejátszódott előttem néhány forgatókönyv vázlat: meglehet, hogy az eddig elméletből jeles deákokról kiderülhet, hogy semmire sem foghatók, az elméleti iskola bálványozott kitüntetettjeinek dicsősége romba dőlne, s vele együtt a szociális felsőbbrendűségi hatalmuk is.
Noha mindenki azt szajkózza, hogy nincsenek szakemberek, de senki nem tesz semmit ez irányba, az iskola úgynevezett elméleti zseniket szívja ki a gyermek társadalomból, akiket aztán fűtött, légkondicionált irodákba tuszkolnak, papírtologatóknak, a hatalom szavazógépének statisztaként használva. Egy ágazat, ahol sosem történik semmi, emberek akik aztán ökörségeket álmodoznak a fészbukkon biokertről, világbékéről, szabadságról s demokráciáról, de soha arrébb nem tettek egy faágat.
Ha egy román tanár nem érti meg, hogy hiába a nyelvtan tanulása, ha a gyermek nem érti a szót, ha egy magyar tanár nem érti meg, hogy hiába magoltat be verselemzést a gyerekkel, ha az nem éhes a betűre, egy matek tanár ha nem érti meg, hogy a 0,00000000006-os szám az életben sosem jelenik meg, hogy ez egy értelmetlen filozófálás a semmiről, akkor mindezek hiába élnek, fogyasztják a levegőt, s hiába kényszerítik a gyermekeket az iskolába.
Úgyhogy ebben a purgatóriumban másodszor veszek részt ebben az életben, és most sem találok benne semmi értelmeset.
Ha a purgatórium egy olyan hely, ahol az ember úgy gondolja, hogy a vétkesek majd megigazulnak, az ember istene majd megbotránkozva fogja konstatálni, hogy a purgatórium sötét poklaiban az emberek viccelve fognak továbbra is ellenállni, nincs esély rájuk csak az ásó kapa s nagyharang.
Mert azt mondja a fiam, mintha valami nagyon viccest mondana: Tudod, hogy nálunk van az a mondás az iskolában, hogy egy mindenkiért és mindenki egyért...nos, ha ötön kiflivel dobálóznak, akkor mindenkitől eltiltják a kiflit. Azért az öt gazemberért a többi nem ehet kiflit. De a jegyeket bezzeg nem osszák meg az egy mindenkiért és mindenki egyért szellemben. Hogy aki kettest kap, meg aki tízest, osszák meg egymás közt a közösség szellemében.
Ja nem...nevettem, az élet nem így működik...
És ezután olyan beszélgetésünk volt, amit: 1.) nem szeretnék a nyilvánosságra hozni, 2.) mert nincs értelme a nyilvánosságra hozni.

2 megjegyzés:

  1. Szívemből szólt Attila az iskola témával! A sok üres információ megtanulásával eltöltött idő mennyi hasznostól veszi el az időt. Sok-sok elmélet, ami nem is olyan sokára a feledés homályába merül... Aztán a házi feladat. Szerencsémre legyen mondva öt gyermekemből még csak három iskolás, így csak néhány óra megy el naponta a gyermekek házi feladatának kisilabizálásával, este öttől. Aztán ott a gyakoroltatás, mert a tanár szigorú, dolgozat dolgozat hátán. Na meg amit nem sikerül reggel nyolctól délután negyed ötig a gyermek fejébe verni azt megteszi a szülő este. Így túlórázunk a tanároknak, de egyik szombaton ők is eljöhetnének hozzánk kimosni a heti szennyest.... Üdvözlettel: Orsolya

    VálaszTörlés
  2. Köszi Orsolya a hozzászólást.
    De ne jöjjön a tanár szennyest mosni a hétvégén. Hanem szerettesse meg a gyerekkel a tantárgyat. Ha kell, még faragjon le a tantervből is...de néha az az érzésem, hogy a tanárok sincsenek tisztában alapvető dolgokkal...vagy nem törődnek, nem érdekli őket. Mert sosem hallottam őket mitingen panaszkodni, hogy a tanterv marhaság, mindig csak a fizetésükért harcoltak.

    VálaszTörlés