A nulladik nap

Emlékszem, amikor a tizedik osztály vége fele jártam, az osztály főnöknőm, immel ámmal akart engem ifjú kommunistának avatni. Mindenki az volt már, csak én nem. Rám mindig azt mondta, hogy nem érdemlem meg ezt a tisztet. Pedig éreztem, hogy baj lesz belőle. Aztán elmentem az iskola kisz titkárához, hogy kérem avassanak már kisz taggá. Ki volt borulva, hogy nem vagyok még kisz tag, hisz nincs olyan, hogy valaki ne legyen kisz tag.
Csinált aztán egy ilyen röpgyűlést és volt még egy pár ilyen kisztelen gyerek az iskolában, azokkal hamar csinált egy avatást, aminek a lényege az volt, hogy ecsetelte a mai fiatalság bűnét, főleg azon beszivárgó negatív elemeket, melyek a magyarság által rohanják le országunkat, a „csovésziszt” (csöves) mozgalom, pontosabban a most már tiltott zenék által, mint az Edda, Piramis és így tovább. Az osziném csak ironikusan nézett rám és kaján mosoly jelent meg az orra alatt. Hisz én voltam az osztályban a csendes csovesziszt, ki a póknak sem ártana, még csak meg sem mukkantam, mindig kisebbségben meghúzódva, de való igaz, lelkemet Edda, Piramis s Dinamit fertőzték. Erre mondta az osziném, hogy nem érdemlem meg ezt a tisztet. Nagyon jó emberismerő volt ez az asszony. De nem akartam én a rendszerben revolúciót, csak hogy az életem továbbiakában ne kerüljek emiatt bajba. Ennyi volt minden félelmem.
Hogy aztán ebből mi lett, mi nem, mármint ebből az avatásból, de kisz könyvet sosem kaptam, noha hetente jártam a titkár fejére, mindig elnapolt. Aztán lejárt az esti iskola, már más iskolában, ott nem törődtek velem, egyébként is az estis diákok, kik napközben dolgoztak már eleve meg voltak pecsételve. Úgy társadalmilag, mint iskolailag.
Jött aztán a katonaság és mindennél fontosabb volt a kisz könyv. Na gondoltam, itt a vég. Elítélt, börtönbe zárt apával, fix ennyi hiányzott még az előéletemhez.
Elmentem a megyei kisz irodára, s kértem másolatot a kisz könyvemről. Nem találták a nevemet. Egy egész délelőtt kerestem az archívumokban a nevemet, nem találtam. Az irodás muki odatett, mert látta milyen kétségbeesett voltam, hogy keressem meg a nevemet, neki nincs ideje ilyesmire. Nem találtam. Közölte velem a muki, hogy menjek az iskolához, ahol avattak s kérjek onnan bizonyítványt, hogy felavatott vagyok, s ők kiállítanak nekem egy kisz könyvet.
El is mentem, a kisz titkár, a Bogdán elvtárs mereven elutasított, hogy nincs ideje, majd adjak le kérvényt s megvizsgálja a dolgokat. Nem volt időm. Pár napon belül jelentkeznek kellett a katonaságnál.
Végig fostam, mi lesz?
Mikor lajstromoztak minket a botosáni (világ másik végén) kaszárnyában, kérdezte szigorúan a tiszt, hogy hol a kisz könyv. Elkezdtem habozni, hogy elvesztettem s ilyenek. Rámnéz a tiszt, egy olyan pofával, hogy nem tűr magyarázkodást, s azt kiáltotta: „maga nem kisz tag!”
Megértettem”, mondtam, s leültem.
Persze később jöttem rá, hogy a DLEN osztag az nem más, mint a nemzetgazdasági munkálatok igazgatását jelenti, ahova mindenféle más előéletű embereket vittek, mint például elítélt szülők, nyugaton élő rokonok miatt, Jehova tanúkat, s mindenféle ilyet, akikre nem volt szükség a rendszerben, mi voltunk azok a karakterek, akiket át kell formálni.

Na most mindez onnan jön le nekem, hogy leültem a dobokhoz és rájöttem, hogy: „de te nem vagy dobos!”
S akkor azt mondtam, oké, legyen ez a nulladik nap. Egy big Zéro.
Genézáljuk a világot. Újra. S mi van akkor, ha ötvenbe megyek?
Your face, your ass...what's the difference?”

Sosem lettem aztán kisz tag, nem jött össze. Igaza volt annak az Istipistinek, hogy nekem csak az a közösség a jó, amit én alapítok. Mert hivatalosan dobos nem leszek, nem is akarok, isten őrizz ebben is megfelelni bárkinek, mint magamnak.

Viszont kurvára büszke vagyok arra, hogy a dobokat be tudtam hangolni arra a hangzásra amit én akarok hallani, és noha semmit nem tudok már, azt a keveset is elfelejtettem, de tudok egy pár dolgot: mikor tévedek, mikor nem csinálom jól és hova kell nyúlni infóért, ötletért, segítségért.
A többi gyakorlat kérdése.
Meg is volt az első tréningem, és igen fellelkesültem. Tudok egyszerre csapni a kezeimmel, tudok szinkronizálni, tudok elkülönülni, tudok egytől négyig számolni. Awesome!
És még egy. Amikor én fiatalos tűzzel és lelkesedéssel hergeltem magam a dobolás világába, nem volt más infóm, mint a zene. Hallgattam a Karthagót, s figyeltem melyik dobot mikor ütik. Ennyi volt. Ma bezzeg ontja a jutub a dobmesterek tanításait, az ingyen kották, az ingyen tanácsok, videón bemutatva, elmondva, kifilózva, minden második ember elkezdhetne valamilyen hangszeren autodidakta módon tanulni.
Mindig alábecsülöm ezt a guglizást, de rájöttem be kell írni neki a legmarhább elképzelésedet is, mert rájössz, hogy a spanyol viaszt rég felfedezték már előtted. Mert minden trükkös szóval próbáltam rávenni, hogy valamilyen zenei programot adjon, amivel bármilyen szar, de zenei alapot tudjak létrehozni, amire dobolhassak. De aztán beírtam mi kell nekem és elsőre kiadott egy wikiloops nevű honlapot, ahol láss csodát, a világ minden tájáról emberek ezrei ugyanazt keresik mint én, csak más hangszerben. Így fedeztem fel rengeteg zenészt, kik játszásukat feltöltik s keresnek hozzá dobot s egyebeket. Egy hatalmas közösségre bukkantam, ahol ingyen osztják egymásnak a zenéjüket, le lehet tölteni s egy egy pihenős délután mellé lehet dobolni például. Nem kell zenegép, ott az igazi...és mindez egy klikk távolságra...
Most meg már csak azt kell felfedezzem, hogy onlájn gyakorlatozni lehet mondjuk egy malájföldi rockerrel, vagy éppen Friccel, feltéve ha előszedi poros tokjából a gitárt, s begyakorol egy pár keksz akkordot.

1 megjegyzés:

  1. Érdeke s dolgok voltak ezek. Középiskolában az orosz tanárunk vezette azt Ifjú Gárda mozgalmat. Mi csak Rozmár becenévvel illettük a fanatikust szép tömött bajusza után. Elvárta a belépést az alakulatba. Nekem nem hiányzott akkor épp az alakiság így hát megtagadtam a csatlakozást. Onnét kezdve remek életem volt orosz órákon. Volt hogy egy órán három egyest tudhattam magaménak. Ha másodikban Rozmár nem húz el más intézménybe gárdázni kiléptem volna a suliból. Azóta is áldom a nevét! :)

    VálaszTörlés