A Világ lekönyvelése

Sokan azt hiszik, a virágoskert akkor szép, amikor minden ki van virágozva, színekben úszik minden és mennyei illatok áradnak mindenfelé. Sokáig így hittem én is. Amióta a virágok rendre átvették a kertem zöldséges részeit, másként vélekedek erről is. Mint mindenről általában amit saját bőrömön tapasztalok meg, nem könyvekből vagy netről olvasok.
Észre vettem, hogy valamiért az ember nem szereti a folyamatot, csak a kész terméket. Mikor lesz már kész? Mikor fejezed be? Akkorra meglesz? Elkészülsz a határidőre? Hamar, hamar, mert lemaradok. Vágj ki egy részt a combodból, hogy a griff madár elvigyen a finish-ig. A dedline-ig. Valahogy így. Fogcsikorgatva, szenvedve kinyögni a kész terméket.
A virágoknak, bokroknak, fáknak mind prédikálhatsz. Azaz teletömheted mindenféle csodaszerrel, becsaphatod mindenféle trükkel, hogy idő előtt hajtson s virágozzon, de az természet ellenes. A természetesen élő világnak megvan a sajátos ritmusa. Mi ettől a természetestől tértünk el. Tunningoljuk magunkat idegen energiákkal, hogy többet, gyorsabban termeljünk.
Amire tanít engem a virágos kertem, hogy mindaz a rend, amiben hiszek, az egy nagy lószart sem ér. Mert elnézem minden nap, pár percre, bármennyire közeledik a halálidő, határidő, kimegyek a kertembe, ha nem más pisilni, vagy valakivel mobilozni egyet, kapok rá alkalmat, és szeretem nézni, ahogy minden nap hoz valami újat a virágos társadalom. Egy kis növést, egy új hajtást, egy kövéredést, egy rügyet, egy virágot, nini, ott is kibújt valami, pedig el is felejtettem mit dugtam oda. Minden nap megnézem a jácintok hogy robbannak szét rendre. Olyan mint egy kézi gránát a virága, mielőtt kirobbannának a kis virágok belőle, mint megannyi repesz. Minden nap új repeszek szakadnak szét. Az illat már sejteti magát. A megfogant kis rózsabotok is szépen rügyeznek. A rengeteg nárcisz mint egy félelmetes hadsereg dugja ki lándzsáit a földből, a sárga nárciszok már vígan dalolnak nagy hetykén, bontogatják bólogató fejeiket. Ezek a krókuszok, ezeknek már kezd lejárni az idő, mint a koraérett fiatal lányoknak, kik hamar siettek fiúk ölébe, nehogy lemaradjanak valami jóról. Elkápráztatják ugyan az embert ezek a gyors, friss tavaszi virágocskák, gyors előjátéknak elmennek.
A tulipánok még csak leveleiket illegetik billegetik, mint a keleti éjben a lány csak kéjelgő táncot jár, de még messze az a pillanat, amikor az örömért ki kell fizetni a négy kecskét. De a tánc sem rossz. Mert nem egyformák a tulipán levelek sem.
Lesem a folyamatot, és örömöm telik benne. Ezelőtt pár éve lestem a virágzást, de ma inkább érdekel a folyamat. Hogyan jutunk oda? Miből mi lesz?
Mikor elkezdtem virágokkal is foglalkozni, így gondolkodtam: ez az ágyás ilyen virág lesz, a másik meg olyan. Csak elfelejtettem könyvelni a dolgokat. Vettem halomra a hagymákat, dugicsáltam is őket serényen, minden, de mára a közel százféle tulipán úgy össze keveredett az őszi kiültetéskor, hogy elvesztettem a rend vonalát. Na de nem baj, majd most könyvelni fogom. Így biztattam magam. Csak éppen nem tudtam rájönni, miféle módszerrel könyveljem a több ezer szanaszét hagymát? Még mindig a módszer tanulmányozásánál tartok.
Így töprengve miközben a kertem fejlődésében gyönyörködtem, elgondoltam, hogy például itt van a nyelvtan dolga. Egy rendszerező módszer, egy filozofikus eszköz, egy könyvelési rendszer, mely meg akarja magyarázni a beszéd nyelvünket. Azaz meg akarja húzni a határokat, innen odáig a nyelv magyar, onnan már nem az. Vagy csak részben az, helytelen magyar. Ha valamit ez a tudomány nem ért, hogy például a harangvirágnak miért lett sötétebb árnyalatú a levele, mint a lejegyzetté, lekönyveltté, kitalálja azt, hogy tájszólás. Ez van, az emberi tudomány, mely nem más mint módszeres könyvelés az élő és holtnak vélt világról, véges, és ha valamire nem talál magyarázatot, csinál egy „egyéb” rubrikát a hosszú lajstrom végére. Ami aztán a továbbiakban bekérezkedik valahova, attól függ, ez a fajta könyökölés mekkora büzsét kap a kormánytól és mennyi álszent nyelvőr jelenik meg a piacon. Azaz a politikumnak mennyire eszköz ez a tudomány. Mert ezt a tudományt, mint a fegyverezés tudományát is, emberek önbizalmának a gyengítésére használják, mint kémiai fegyvert bevetik a lázongó tömegre, hogy veszítsen lázadó hangulatából.
Néztem ezeket a virág csokrokat, amiket feleségem születés napjára kapott a megannyi patikákból, micsa pompás csomagolásokban voltak, pazar díszítésekkel, azok a csodás, mesebeli színek, olyan bordó rózsák, hogy a színpalettán nincs olyan bordó. Aztán mikor elkezdtek elszáradni, a szelektív hulladékosztásnál bontom a csokrokat, hát elcsodálkoztam miféle trükköket alkalmaznak manapság a csokorkészítők. A virág egy kémcsőbe van szúrva és egy teljesen más növény szárára drótozva, meg ilyenek, műanyag katicabogár szilikonnal ragasztva a levélre. Ilyen a nyelvtan is, gondoltam, egy kicicomázott csokor, ami előtt nincs pardon, aki azt lebegteti, hatást tud vele gyakorolni. A nyelvtan egy eszköz az entellektuel rétegnek, mint a migrénes ájulás a középkori nőknek: ha valami nem odaillő, rögtön alél a nyelvőr. Rögtön jön a nyelv mátrixxal, s bizonygatja neked, hogy mennyire helytelen ahogy írsz, ahogy beszélsz.
Jó, oké, legyen egy tudomány erről, mint a zöld emberkékről a Nasa-nal legyen egy iroda, ha a népnek szükséges azt finanszírozni, de ne csessze nekem a pihent agyamat senki ezzel a tudománnyal. Vagy a délutáni pihenő alkalmával, elmélázhat bárki, könyvelheti a nyelv csodálatosságait, de lám, hiába van kottára írva az öröm óda, mégis ahány, annyiféleképpen énekli el, s nincs abban hiba egyben sem, amíg örömből van.
De hogy az iskolában a gyermekeket kelljen gyötörni ezzel az unalmas és néha érthetetlen tudománnyal, melynek se eleje se vége, se széle se hossza, csak vég nélküli könyvelés, hogy már több a könyvelés, mint ahány szó a nyelvben, egy nyelv, ami beszéd által marad fenn, nem bankba zárva, őrizve, és főképp nem megutáltatva a fiatal generációkkal. Nem kell ide bilderberges illumináció, vagyunk mi annyira önbuzgók, hogy megutáltatjuk gyermekeinkkel a saját nyelvünket.
Elnézem itt a kertemet s közben ez jutott eszembe. Persze ez is csak saját vélemény. Nem fogok én emiatt alkotmány módosítást kérni. De felmerült bennem a kérdés, ha papírra vetem, melyik virág hol van, ha rendszerezem majd, nehéz, értelmetlen munkával, hogy a virágok nemük és fajuk szerint katonásan sorban álljanak, mit is értem el vele?

4 megjegyzés:

  1. hát ez jó volt, annyira

    ezért - ilyenekért - járok ide olvasgatni

    VálaszTörlés
  2. De jó, hogy ezt is megírtad!

    VálaszTörlés
  3. A virágoknál is úgy van ez, akár a nyelvnél, ha hagyod őket keveredni, átvesznek egymástól jellegeket. Az egész kavalkád egyre változatosabb lesz, az újak meg esetleg színesebbek lesznek. Úgy vélem, a virágoknál ezt meg lehet akadályozni, a nyelvnél nem. Pontosabban a lekönyveltnél lehet őrizni, de a beszéltnél nem. Oszt előbb vagy utóbb de a beszéltet szépen hozzáírják.

    VálaszTörlés
  4. Azt hittem itt csoportosan fogjátok egyenként levágni a fejem...

    VálaszTörlés