Sokan
azt hiszik, a virágoskert akkor szép, amikor minden ki van
virágozva, színekben úszik minden és mennyei illatok áradnak
mindenfelé. Sokáig így hittem én is. Amióta a virágok rendre
átvették a kertem zöldséges részeit, másként vélekedek erről
is. Mint mindenről általában amit saját bőrömön tapasztalok
meg, nem könyvekből vagy netről olvasok.
Észre
vettem, hogy valamiért az ember nem szereti a folyamatot, csak a
kész terméket. Mikor lesz már kész? Mikor fejezed be? Akkorra
meglesz? Elkészülsz a határidőre? Hamar, hamar, mert lemaradok.
Vágj ki egy részt a combodból, hogy a griff madár elvigyen a
finish-ig. A dedline-ig. Valahogy így. Fogcsikorgatva, szenvedve
kinyögni a kész terméket.
A
virágoknak, bokroknak, fáknak mind prédikálhatsz. Azaz
teletömheted mindenféle csodaszerrel, becsaphatod mindenféle
trükkel, hogy idő előtt hajtson s virágozzon, de az természet
ellenes. A természetesen élő világnak megvan a sajátos ritmusa.
Mi ettől a természetestől tértünk el. Tunningoljuk magunkat
idegen energiákkal, hogy többet, gyorsabban termeljünk.
Amire
tanít engem a virágos kertem, hogy mindaz a rend, amiben hiszek, az
egy nagy lószart sem ér. Mert elnézem minden nap, pár percre,
bármennyire közeledik a halálidő, határidő, kimegyek a
kertembe, ha nem más pisilni, vagy valakivel mobilozni egyet, kapok
rá alkalmat, és szeretem nézni, ahogy minden nap hoz valami újat
a virágos társadalom. Egy kis növést, egy új hajtást, egy
kövéredést, egy rügyet, egy virágot, nini, ott is kibújt
valami, pedig el is felejtettem mit dugtam oda. Minden nap megnézem
a jácintok hogy robbannak szét rendre. Olyan mint egy kézi gránát
a virága, mielőtt kirobbannának a kis virágok belőle, mint
megannyi repesz. Minden nap új repeszek szakadnak szét. Az illat
már sejteti magát. A megfogant kis rózsabotok is szépen
rügyeznek. A rengeteg nárcisz mint egy félelmetes hadsereg dugja
ki lándzsáit a földből, a sárga nárciszok már vígan dalolnak
nagy hetykén, bontogatják bólogató fejeiket. Ezek a krókuszok,
ezeknek már kezd lejárni az idő, mint a koraérett fiatal
lányoknak, kik hamar siettek fiúk ölébe, nehogy lemaradjanak
valami jóról. Elkápráztatják ugyan az embert ezek a gyors, friss
tavaszi virágocskák, gyors előjátéknak elmennek.
A
tulipánok még csak leveleiket illegetik billegetik, mint a keleti
éjben a lány csak kéjelgő táncot jár, de még messze az a
pillanat, amikor az örömért ki kell fizetni a négy kecskét. De a
tánc sem rossz. Mert nem egyformák a tulipán levelek sem.
Lesem
a folyamatot, és örömöm telik benne. Ezelőtt pár éve lestem a
virágzást, de ma inkább érdekel a folyamat. Hogyan jutunk oda?
Miből mi lesz?
Mikor
elkezdtem virágokkal is foglalkozni, így gondolkodtam: ez az ágyás
ilyen virág lesz, a másik meg olyan. Csak elfelejtettem könyvelni
a dolgokat. Vettem halomra a hagymákat, dugicsáltam is őket
serényen, minden, de mára a közel százféle tulipán úgy össze
keveredett az őszi kiültetéskor, hogy elvesztettem a rend vonalát.
Na de nem baj, majd most könyvelni fogom. Így biztattam magam. Csak
éppen nem tudtam rájönni, miféle módszerrel könyveljem a több
ezer szanaszét hagymát? Még mindig a módszer tanulmányozásánál
tartok.
Így
töprengve miközben a kertem fejlődésében gyönyörködtem,
elgondoltam, hogy például itt van a nyelvtan dolga. Egy rendszerező
módszer, egy filozofikus eszköz, egy könyvelési rendszer, mely
meg akarja magyarázni a beszéd nyelvünket. Azaz meg akarja húzni
a határokat, innen odáig a nyelv magyar, onnan már nem az. Vagy
csak részben az, helytelen magyar. Ha valamit ez a tudomány nem
ért, hogy például a harangvirágnak miért lett sötétebb
árnyalatú a levele, mint a lejegyzetté, lekönyveltté, kitalálja
azt, hogy tájszólás. Ez van, az emberi tudomány, mely nem más
mint módszeres könyvelés az élő és holtnak vélt világról,
véges, és ha valamire nem talál magyarázatot, csinál egy „egyéb”
rubrikát a hosszú lajstrom végére. Ami aztán a továbbiakban
bekérezkedik valahova, attól függ, ez a fajta könyökölés
mekkora büzsét kap a kormánytól és mennyi álszent nyelvőr
jelenik meg a piacon. Azaz a politikumnak mennyire eszköz ez a
tudomány. Mert ezt a tudományt, mint a fegyverezés tudományát
is, emberek önbizalmának a gyengítésére használják, mint
kémiai fegyvert bevetik a lázongó tömegre, hogy veszítsen lázadó
hangulatából.
Néztem
ezeket a virág csokrokat, amiket feleségem születés napjára
kapott a megannyi patikákból, micsa pompás csomagolásokban
voltak, pazar díszítésekkel, azok a csodás, mesebeli színek,
olyan bordó rózsák, hogy a színpalettán nincs olyan bordó.
Aztán mikor elkezdtek elszáradni, a szelektív hulladékosztásnál
bontom a csokrokat, hát elcsodálkoztam miféle trükköket
alkalmaznak manapság a csokorkészítők. A virág egy kémcsőbe
van szúrva és egy teljesen más növény szárára drótozva, meg
ilyenek, műanyag katicabogár szilikonnal ragasztva a levélre.
Ilyen a nyelvtan is, gondoltam, egy kicicomázott csokor, ami előtt
nincs pardon, aki azt lebegteti, hatást tud vele gyakorolni. A
nyelvtan egy eszköz az entellektuel rétegnek, mint a migrénes
ájulás a középkori nőknek: ha valami nem odaillő, rögtön alél
a nyelvőr. Rögtön jön a nyelv mátrixxal, s bizonygatja neked,
hogy mennyire helytelen ahogy írsz, ahogy beszélsz.
Jó,
oké, legyen egy tudomány erről, mint a zöld emberkékről a
Nasa-nal legyen egy iroda, ha a népnek szükséges azt
finanszírozni, de ne csessze nekem a pihent agyamat senki ezzel a
tudománnyal. Vagy a délutáni pihenő alkalmával, elmélázhat
bárki, könyvelheti a nyelv csodálatosságait, de lám, hiába van
kottára írva az öröm óda, mégis ahány, annyiféleképpen
énekli el, s nincs abban hiba egyben sem, amíg örömből van.
De
hogy az iskolában a gyermekeket kelljen gyötörni ezzel az unalmas
és néha érthetetlen tudománnyal, melynek se eleje se vége, se
széle se hossza, csak vég nélküli könyvelés, hogy már több a
könyvelés, mint ahány szó a nyelvben, egy nyelv, ami beszéd
által marad fenn, nem bankba zárva, őrizve, és főképp nem
megutáltatva a fiatal generációkkal. Nem kell ide bilderberges
illumináció, vagyunk mi annyira önbuzgók, hogy megutáltatjuk
gyermekeinkkel a saját nyelvünket.
Elnézem
itt a kertemet s közben ez jutott eszembe. Persze ez is csak saját
vélemény. Nem fogok én emiatt alkotmány módosítást kérni. De
felmerült bennem a kérdés, ha papírra vetem, melyik virág hol
van, ha rendszerezem majd, nehéz, értelmetlen munkával, hogy a
virágok nemük és fajuk szerint katonásan sorban álljanak, mit is
értem el vele?
hát ez jó volt, annyira
VálaszTörlésezért - ilyenekért - járok ide olvasgatni
De jó, hogy ezt is megírtad!
VálaszTörlésA virágoknál is úgy van ez, akár a nyelvnél, ha hagyod őket keveredni, átvesznek egymástól jellegeket. Az egész kavalkád egyre változatosabb lesz, az újak meg esetleg színesebbek lesznek. Úgy vélem, a virágoknál ezt meg lehet akadályozni, a nyelvnél nem. Pontosabban a lekönyveltnél lehet őrizni, de a beszéltnél nem. Oszt előbb vagy utóbb de a beszéltet szépen hozzáírják.
VálaszTörlésAzt hittem itt csoportosan fogjátok egyenként levágni a fejem...
VálaszTörlés