Mikor
nálam a dolgok nagyon elkomplikálódnak, úgy érzem nem látom át
a bajaimat, mindig visszamegyek a gondok alapjaihoz és elkezdem
újból felvázolni a levezetést, hogy mit és hol rontottam el.
Azt
hiszem az emberiség is néha át kéne nézze ezt az élet című
bonyodalmat, hogy a levezetésben vajon hol rontotta el. Mert mindig
van egy eldugott, egy bagatellizált része a folyamatoknak, ahol egy
vonalka felboríthatja az egész egyensúlyt. A tévedés nem bűn,
de azt szándékosan elhallgatni, eltussolni, az már bűn. Magunkkal
szemben bűn először is, de aztán majd jöhet az isten is, vele is
jó kiegyezni ezeket, legyen az Ég anya vagy Nap apa, vagy Föld
unokahúg, teljesen mindegy, az a minden, aki által él minden.
Mindig
oda jutok vissza ebben az emberiséges dologban, hogy valahol
elrontottuk, és jó lenne felkutatni hol rontottuk el és igyekezni
kijavítani a hibát, tévedést.
Mindig
az jut eszembe kiinduló alapnak, hogy elvetsz egy paszuly magot és
lesz belőle száz. Elvetsz egy búza magot és lesz belőle húsz.
Jön a tehén, lelegeli a fűt és egy bonyolult rendszerben
rengeteg tejet ad nekünk. A fűből nem tudnánk megélni, de a
tehén ezt átalakítja nekünk. Önfenntartó módon, nem kell se
benzin bele, se költséges alkatrész, se nagy szakértelem.
Persze
a korrektség jegyében el lehet ezen filózni, hogy ezeket, mármint
a búza s tehén dolgát mi mesterségesen frankenstájnoltuk a
természetből, de kiindulva abból, hogy az ember még a patkánynál
is adaptálódóbb és életképesebb, érthető, hogy inkább élni
akar, semmint szárnyas állapotban hozsannázni holmi lebegő
állapotokban.
De
itt a baj, hogy ebben az adaptációjában valami hiba sikeredett,
hogy nem tud élni ezekkel az előnyökkel, miszerint a paszuly nem
csak egy magot hoz létre, hanem bőségesen, megszámlálhatatlanul
többet ont magából, az ember mégis kénytelen mű ételeket enni,
megannyi kifeszített szociális háló mellett is egészségtelen
életet él, nem boldog, úgy látszik, hogy lassan a patkányok s
egyéb csúszó mászók megelőzik ebben a genéziumban.
Vegyük
a dolgokat másképpen. Mert nagyon elmodernizálódott ez a
társadalom, de sajnos ebben a modernségben sem tudunk egyről a
kettőre menni. Mondjuk van a termelő és van az igazgató. A
termelő dolga a paszuly megtermesztése. Az igazgató dolga ezt a
paszulyt elosztani kinek a szüksége szerint. Ha a termelőnek, aki
a dolgok bonyolultabb és nehezebb részét vállalja, elég egy ásó,
kapa s öntöző kanna, az igazgatónak sem kéne több, mint egy
kockás füzet és ceruza intézkedni.
Például
a krumpliból is a legsilányabbakat hagyják meg magnak, tehát
nincs arról szó, mint Ábrahám vagy az isten egyszülöttjét
feláldozni, nem a legszebb, legnagyobb pityókákat kell magnak
feláldozni, hanem amit az ember már meg sem enne.
És
akkor hogy van az, hogy ha ma egy termelő elvet egy magot, nem
tarthatja meg mondjuk legalább az egyharmadát magának, s
kétharmadából jusson azoknak is, akik nem földművesek, nem
tarthat meg semmit magának, sőt ha nagy hetykén réztáblát is
kiaggat a kapujára mestersége címereként, a termés mellé
otthonról hoz még javakat?
És
hogy van az, hogy noha minden termést kiad a kezéből a becsületes
földműves, a nem földművesek sem tudnak gazdálkodni a megannyi
terméssel? Hogy van az, hogy e nagy igyekezet közepette senkinek
nem jó, sőt napról napra csak eladósodik?
Valahol
ebben az igazgatási folyamatban hiba van. Valahol egy előjel el van
felejtve, egy szorzás nem jött ki jól. Utána kéne nézni.
De
ha nem értjük, akkor vegyünk egy botot és véssünk rá jeleket.
Például így: paraszt: egyharmad, igazgató: egyharmad, árvák és
özvegyek: egyharmad. És akkor mindenki tudja a számítását.
Viszont azt is botra kéne fektetni, hogy akkor ebbe a bő termésbe
mivel jön vissza az igazgató, és mivel szálnak be az árvák és
özvegyek? Mert önmagában a létezés nem indok arra, hogy
harmadhoz jussál csak úgy né. Mert az igazgató az eszével
excellál, az özvegy azért még főzhet egy pulickát attól, hogy
özvegy.
A
termelőnek pedig ha szép bútor kell, akkor a saját harmadával
gazdálkodhat az asztalossal, így az igazgató is ha jól eszel a
ráeső részével, és utakat épít, jövőre is van kedve a
parasztnak osztani a termését, ha az özvegy néha jön egy tál
pulickával, az asztalosnak is jobb kedve kerekedik.
Mondhatjuk,
hogy igen, de közös Európa, Nato s ilyenek, oda megy el a sok
gabona, de akkor miért egyik felén jár egyeseknek tízszer több,
mint másik felén a ketteseknek, ha közösségről beszélünk?
Ki
mit írt el azokban a füzetekben?
Én
csak azon csodálkozom, hogy annyi okos és kreatív ember van e
világon, és mégsem tudunk rájönni a bajok eredetére? És ha
mégis rájövünk, mitől nem tudunk javítani azon a
sok ismeretlenes egyenleten?
Tudom,
hogy utópia minden szavam.
De
azért érdemes volna átnézni azokat a füzeteket. S ha nem lehet
azokat átnézni, s kijavítani a relációkat...akkor inkább mást
kéne csinálni.
A baj ott lehet, hogy akik filóznak a hol rontottuk el tételén, ők a megoldás meglelésével sem tudnak változtatni, akik meg változtatni tudnának, azoknak eszük ágában sincs -s nem is lesz- filózni.
VálaszTörlésigazad van...azért ajánlottam, hogy akkor mást kéne csinálni....hogy mit? Ha majd eldöntjük, hogy holnaptól másképpen AKARJUK csinálni, érdemes róla beszélni....addig nem.
VálaszTörlésAzt hiszem, mi már eldöntöttük. :)
VálaszTörlés