Magfiló

Mikor nálam a dolgok nagyon elkomplikálódnak, úgy érzem nem látom át a bajaimat, mindig visszamegyek a gondok alapjaihoz és elkezdem újból felvázolni a levezetést, hogy mit és hol rontottam el.
Azt hiszem az emberiség is néha át kéne nézze ezt az élet című bonyodalmat, hogy a levezetésben vajon hol rontotta el. Mert mindig van egy eldugott, egy bagatellizált része a folyamatoknak, ahol egy vonalka felboríthatja az egész egyensúlyt. A tévedés nem bűn, de azt szándékosan elhallgatni, eltussolni, az már bűn. Magunkkal szemben bűn először is, de aztán majd jöhet az isten is, vele is jó kiegyezni ezeket, legyen az Ég anya vagy Nap apa, vagy Föld unokahúg, teljesen mindegy, az a minden, aki által él minden.
Mindig oda jutok vissza ebben az emberiséges dologban, hogy valahol elrontottuk, és jó lenne felkutatni hol rontottuk el és igyekezni kijavítani a hibát, tévedést.
Mindig az jut eszembe kiinduló alapnak, hogy elvetsz egy paszuly magot és lesz belőle száz. Elvetsz egy búza magot és lesz belőle húsz. Jön a tehén, lelegeli a fűt és egy bonyolult rendszerben rengeteg tejet ad nekünk. A fűből nem tudnánk megélni, de a tehén ezt átalakítja nekünk. Önfenntartó módon, nem kell se benzin bele, se költséges alkatrész, se nagy szakértelem.
Persze a korrektség jegyében el lehet ezen filózni, hogy ezeket, mármint a búza s tehén dolgát mi mesterségesen frankenstájnoltuk a természetből, de kiindulva abból, hogy az ember még a patkánynál is adaptálódóbb és életképesebb, érthető, hogy inkább élni akar, semmint szárnyas állapotban hozsannázni holmi lebegő állapotokban.
De itt a baj, hogy ebben az adaptációjában valami hiba sikeredett, hogy nem tud élni ezekkel az előnyökkel, miszerint a paszuly nem csak egy magot hoz létre, hanem bőségesen, megszámlálhatatlanul többet ont magából, az ember mégis kénytelen mű ételeket enni, megannyi kifeszített szociális háló mellett is egészségtelen életet él, nem boldog, úgy látszik, hogy lassan a patkányok s egyéb csúszó mászók megelőzik ebben a genéziumban.
Vegyük a dolgokat másképpen. Mert nagyon elmodernizálódott ez a társadalom, de sajnos ebben a modernségben sem tudunk egyről a kettőre menni. Mondjuk van a termelő és van az igazgató. A termelő dolga a paszuly megtermesztése. Az igazgató dolga ezt a paszulyt elosztani kinek a szüksége szerint. Ha a termelőnek, aki a dolgok bonyolultabb és nehezebb részét vállalja, elég egy ásó, kapa s öntöző kanna, az igazgatónak sem kéne több, mint egy kockás füzet és ceruza intézkedni.
Például a krumpliból is a legsilányabbakat hagyják meg magnak, tehát nincs arról szó, mint Ábrahám vagy az isten egyszülöttjét feláldozni, nem a legszebb, legnagyobb pityókákat kell magnak feláldozni, hanem amit az ember már meg sem enne.
És akkor hogy van az, hogy ha ma egy termelő elvet egy magot, nem tarthatja meg mondjuk legalább az egyharmadát magának, s kétharmadából jusson azoknak is, akik nem földművesek, nem tarthat meg semmit magának, sőt ha nagy hetykén réztáblát is kiaggat a kapujára mestersége címereként, a termés mellé otthonról hoz még javakat?
És hogy van az, hogy noha minden termést kiad a kezéből a becsületes földműves, a nem földművesek sem tudnak gazdálkodni a megannyi terméssel? Hogy van az, hogy e nagy igyekezet közepette senkinek nem jó, sőt napról napra csak eladósodik?
Valahol ebben az igazgatási folyamatban hiba van. Valahol egy előjel el van felejtve, egy szorzás nem jött ki jól. Utána kéne nézni.
De ha nem értjük, akkor vegyünk egy botot és véssünk rá jeleket. Például így: paraszt: egyharmad, igazgató: egyharmad, árvák és özvegyek: egyharmad. És akkor mindenki tudja a számítását. Viszont azt is botra kéne fektetni, hogy akkor ebbe a bő termésbe mivel jön vissza az igazgató, és mivel szálnak be az árvák és özvegyek? Mert önmagában a létezés nem indok arra, hogy harmadhoz jussál csak úgy né. Mert az igazgató az eszével excellál, az özvegy azért még főzhet egy pulickát attól, hogy özvegy.
A termelőnek pedig ha szép bútor kell, akkor a saját harmadával gazdálkodhat az asztalossal, így az igazgató is ha jól eszel a ráeső részével, és utakat épít, jövőre is van kedve a parasztnak osztani a termését, ha az özvegy néha jön egy tál pulickával, az asztalosnak is jobb kedve kerekedik.
Mondhatjuk, hogy igen, de közös Európa, Nato s ilyenek, oda megy el a sok gabona, de akkor miért egyik felén jár egyeseknek tízszer több, mint másik felén a ketteseknek, ha közösségről beszélünk?
Ki mit írt el azokban a füzetekben?
Én csak azon csodálkozom, hogy annyi okos és kreatív ember van e világon, és mégsem tudunk rájönni a bajok eredetére? És ha mégis rájövünk, mitől nem tudunk javítani azon a sok ismeretlenes egyenleten?
Tudom, hogy utópia minden szavam.
De azért érdemes volna átnézni azokat a füzeteket. S ha nem lehet azokat átnézni, s kijavítani a relációkat...akkor inkább mást kéne csinálni.

3 megjegyzés:

  1. A baj ott lehet, hogy akik filóznak a hol rontottuk el tételén, ők a megoldás meglelésével sem tudnak változtatni, akik meg változtatni tudnának, azoknak eszük ágában sincs -s nem is lesz- filózni.

    VálaszTörlés
  2. igazad van...azért ajánlottam, hogy akkor mást kéne csinálni....hogy mit? Ha majd eldöntjük, hogy holnaptól másképpen AKARJUK csinálni, érdemes róla beszélni....addig nem.

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem, mi már eldöntöttük. :)

    VálaszTörlés