Feloldozás

Az elmúlt napok eseményei ezzel a Charlie dologgal rávezettek engem egy újabb szemlélet módra. Éspedig, ha életünkben nincs meg a humorérzék, semmi sem segít rajtunk. Hogy a dolgokat lazán vegyük. Mert ha valaki akár karikatúrával gúnyol ki engem, és nem tudom röhögve levonni a tanulságot belőle, nem értettem meg semmit.

Van ugye ez a szerelmi csalódás dolga. Ha az embert kikosarazzák, az első reakciója az, hogy megcsalták. Sok idő kell ahhoz, amíg rájön az ember, hogy ez is milyen marhaság. Hisz ha a partner már nem szereti vagy nem lát benne jövőt, folytatni a kapcsolatot egyenesen röhejes, de legalább beteges hajlam. Tovább mentem ebben a gondolatmenetben és rájöttem, hogy a jövőben a családok alapja nem a hűség esküje lesz, hanem a szabad akaratból való akár ideig óráig való egyesülés, kiegyezés.

Nem valami gúnyból, iróniából mondom ezt. Ez az élet perspektívája ránk nézve, emberekre. Mondhatjuk bátran, liberális világnézet mocska ez, mely mindent felborít ami szent az ember életében. Legalábbis mi szentnek gondoljuk azt amiben vagyunk. De én látom, hogy a legfanatikusabb konzervatív is benzines autóban járkál, üzleti csirkehúst eszik, nem legel a mezőn és nem áztatja bőrét a viharban.

És akkor miért nem örvend az ember, hogy lám ideig óráig, de szerelmes voltam, engem is szerettek. Eddig tartott. Nem a világ vége. Viszont egy szép kép, ami örökre megmarad. Le lehet vonni a tanulságokat belőle és tovább keresni a kalandokat. Amíg az élet ad erre lehetőséget. És ha valaki mégis úgy látja, hogy érdemes veled többet lenni, az már az isten lába dolog. De ne kösse eskü, hanem csak a szeretet, a vágy. Semmi más.

Ez a humor az életben. Derűsen fogadni a drámai helyzeteket.

Volt olyan, hogy gondolataimmal megsértettem embereket. Éppen kalasnyikovokkal nem estek nekem, de a szavak erejéből kivettem, hogy jobb lett volna nem megírni azt a gondolatot. Igaz, ha lett volna bennünk több humor érzék, kidumálhattuk volna a dolgok vastagját. De mi erre vagyunk beállva, hogy egymást sértegessük és egymást lehordjuk. Én mindig levontam a tanulságokat a történtekből, remélem azok is, akiket megsértettem. Nem tudom, mert nem tudtunk egy jót nevetni a végén. Nem tudtuk egymást torz rajzokkal kigúnyolni, hogy röhögjünk egymáson.

Statisztikailag az egykés szülők nem számítanak a nemzet szempontjából. Mert manapság a nemzet is egy ilyen haragra gerjedt arcú öregúr, ki összevont szemöldök alól, rosszalló tekintettel nézi egykés polgárait és így dorgál: egy gyerek nem gyerek, kettő gyerek az még csak nektek van, de igazán a harmadik a nemzeté. Mint egykés megharagudtam. Mert nemzetben gondolkodónak tartottam mindig magamat. De ez a nemzet öregúr azt mondja, hogy nem, te ebből a zárt körű rendezvényből ki vagy zárva.

De hogy én is Charlie lettem, humorosan fogtam fel a dolgot. Rendben, kösz a feloldozást, hogy szabad lehetek és nem kell állandóan zárt körű rendezvények ajtajain kopogni. De a dolgok vicces része, hogy nem ezek a morcos emberek mondják meg nekem, hogy mennyire vagyok nemzeti, liberális, hívő meg hitetlen.

Szerintem fontos, hogy az embernek legyen egy adott érzéke a humorhoz, akkor is ha néha nem humorosak a helyzetek. Mert mint ahogy egy ismerősöm mondta: a végén úgyis az számít, hogy mennyit szerettünk.