Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

A mennyek előcsarnoka

Apám részéről az apja adott nekem két piros ceruzát. A többit eltiltotta előlünk. A nagymama mindig azt mondta: Attika, majd az isten titeket is megsegít. De elsajnálta előlünk a párizs utcai állami lakás bérleti jogát. Egy román család vette át.
Anyám részéről Géza bácsi, ki hét évet volt orosz fogságban, számtalanszor megnyírt minket és sétált velünk a sétatéren, és megtanított vízi bolhákat halászni, leszűrni és szárítani. Nagymamám mindig azt mondta, hogy a mi szobánk, testvérem s enyémé, az maga a pokol tornáca.
Nem is tagadtuk, mert a falakat teleraktuk meztelen nőkkel és metálos poszterekkel. És persze hangosan szólt mindig a rock.
Nagyjából ez lenne az örökségünk. Tiszta ilyen ősrégi magyar rege.
Persze, mi ma lepuhányodtunk, hagyományos keménységünket is megtagadtuk, gyermekünknek hagyni szeretnénk egy adósságmentes lakást legalább.
Ez a pokol tornáca dolog azért végig kísérte az életemet, örökké gondolkodtam ezen, hogy vajon nem volt igaza nagymamámnak, hogy a pokol tornácára küldött? S nem volt igaza a másik nagymamának, hogy az isten minket is megsegített?

Elnézem a mai szenteskedő magamfajta szülőket, amint nyakig felgombolt blúzban szörnyednek a mai fiatalságon, hogy multimédia, tévé s ilyenek, de teszik ezt egész nap az onlájn felületeken, mintha ebben nekik különféle státus jár, mint egy adminnak, aki nem ugyanolyan szégyentelen és banális felhasználó, mint bárki más.
Elgondolkodtam én is a jelenségen, igaz gyanakvó, de némi aggodalommal, mivel nekem is a kisfiam nem valami nagy természetkedvelő, nem kertészkedő, különösen mióta az utolsó cserkész táborban kigúnyolták, mert félt a sötéttől és a darazsaktól, hogy miféle dolog ez a virtuális világ és mivé fog ez fajulni vagy fejlődni?
Annyit még hozzáfűzök, némi megértés reményében, hogy van egy nagyon népszerű világjáték: a „Minecraft”, amit onlájn is lehet játszani szerveren, haverokat lehet toborozni, csettelni, közös akciókat lehet végig játszani, esetenként közösen építeni s ilyenek. Követem a történést, mint mondtam, azon aggodalomból, hogy mi akar ez lenni.
Azt megértettem, mivel benne élek az iskolában a fiam által, hogy a való világban a gyermekek képtelenek interaktiválni az órák közti röpke szüneteken kívül, mert akkora a nyomás rajtuk a társadalom s szülők által, hogy nem marad idejük magukra, az önfeledt játszásra, a gyermek társadalmi életükre. Mert mi még hagyján, de legtöbb osztálytársa a fiamnak edzésből edzésre járnak, külön órákra s hétvégén a vasárnap a templomé, tehát gyakorlatilag a magát rendes polgárnak tituláló családok nem képesek a gyermekeket összeengedni, hogy maguk építsenek egy való világot. Kutyafuttában ha összeérik a kezük, vagy felingerelve az elzárt lehetőségektől, egymásra csapnak mint egy Liszt zongorafutamban a hangjegyek.
Ennek a fényében megértettem, hogy a virtuális világ, amit az internet létrehoz, az nem más, mint fátyolba burkolt mennyország tükörképe.
Az onlájn világ a mennyország előcsarnoka.
Bármennyire sokkolja az embert a felismerés, de ez az igazság.

Mert mitől nem menekvés a való világtól a blogolás? Mikor az ember blogol, a lélek szólal meg, kitapétázza ezt a szót egy képzeletbeli falra, s ha éppen arra jár egy lelkes éhező s megtetszik neki az a szó, olyan, mintha a mennyben lenne, s az isten szól hozzá.
Mert ezekkel vádoltam magam is, hogy ha én képtelen vagyok a reális világban úgy élni, mint a virtuálisban, hogyan várjam el azt, hogy a fiammal kéz a kézben visszamondjuk az internet szolgáltatást?
És utána meg mi? A való világ mennyei része hol van?
Vádoltam magam, hogy erőt merítek a virtuálisból, hogy nyögjem a valót. Mert a való az nyögés. Vádoltam magam, hogy ahhoz, hogy a tehenésszel közösséget vállaljak, nem tudok hozzá felnőni. Nem a tehenekkel való foglalkozással van itt baj, hanem a tehenész felsőbbrendűségi érzésével, mellyel nem tudok rezonálni, hogy miféle ember az, aki nem iszik s néha nem dángálja el családját?
Nem tudok rezonálni azokkal a szakemberekkel, akik csak a pénz által látják a szakmát, azokkal a megrendelőkkel, akik csak az árengedményben látják a megrendelést.
Nem tudok rezonálni azokkal az emberekkel, akik egész nap csak a parizer árfolyamát lesik s minden idejüket ez köti le.
Igenis merítenem kell a virtuális világ mennyeiségéből, hogy létezni tudjak a való világban. Rájöttem a fiam is ezt teszi. A Minecraft birodalomban lebomlanak a területi és távolsági gátak, a világ minden tájáról bejelentkező magyar ajkú gyermekek között megtalálta azt a néhány jófej karaktert, akikkel együtt létezhetnek, ami a való világban lehetetlen. Hogy ebben a virtuális világban nem baj, ha nem tud románul, ha nem jeles matekből és az se baj, ha fél a sötéttől és a darazsaktól.
Mondom a fiamnak, hogy igen, de virtuális minden. Mondja a fiam vigyorogva, igen apa, a sötétség, az eső, a felépített Minecraft világ virtuális, de a karakter figurák mögött igazi emberek vannak.
És milyen igaza van. Mert olvasóim sem gépek, hanem való emberek, akik talán egy más világban gondolkodnak, éreznek.

Azért fogalmaztam meg magamnak így, hogy a virtuális világ lehet maga a pokol tornáca, de lehet a mennyország előcsarnoka is.
Hisz a lelkek innen már csak egy köpésre vannak a pokol tüzétől, vagy egy kőhajításnyira a mennyországtól.
S tudjuk, hogy test nem örökölheti egyiket sem.
Csak a lélek. S mi lelkileg már elszálltunk...
Buék.

3 megjegyzés:

  1. Nekem segít gondolkodni.
    Nem csak végigszaladni, nagyjából elintézni, hanem úgy a boglyáiban hentergőzni, mint egy kamasz. Élvezni magamat. Meg csiszolni annyit a kifejezésmódon, amennyivel másnak is emészthetőve teszem magam.
    NESZTEK! EGYETEK MEG! Igazi kenyér akarok lenni, mint jézus, meg bor.
    Épüljenek és butuljanak tőlem.
    Nekem Te sem vagy virtuális, és senki, aki szóba elegyedik velem.
    Nem vonz különösebben a kézfogás, az érintés. Van abból a környezetemben. Sőt, a mély butaság és a gyémántcsiszoltságú tudós elme is egyformán igalmas tud lenni. Egyszerűbb az interneten megtalálni, és élvezni, mert magamnak osztom be a reá szánt időt.
    Most épp több írnivalóm támadt, meg kevesebb a hideg miatt az udvaron tölthető idő.
    Dehogy mondanám le a számítógép adta lehetőséget.
    Majd nyáron. Akkor biztos többet hagyok ki.

    VálaszTörlés
  2. Mond meg a fiadnak, nem gond az. Én lelkes természet kedvelő, járó vagyok -legszívesebben ki sem mozdulnék onnét-, de a lódarázstól félek. De legyőztem, mikor a fészküket fotózhattam. Majd legyőzi ő is a sötétet. :)

    VálaszTörlés
  3. Ez most ütött...

    VálaszTörlés