Csövezek.
Az
én logikám, bevallom kacifántos és ritkán tartja be a gazdasági
növekvés törvényszerűségét. Legtöbbször inkább visszamegyek
futni még egy kört, ha valamiben nem vagyok biztos. Mint a
körforgalomban, ha az ember nem tudja pontosan az utat, fordul még
egyet, kettőt, amíg eldönti az irányt.
Nagyvonalúan
azt mondtam, hogy Andorrába ne vigyünk vizest, azaz vízszerelőt,
mert az plusz pénz, máshoz meg nem ért, és mindig az van ezekkel
a vizesekkel, hogy se betonba nem fúrnak, se fába nem vágnak s
akkor két ember mást se csinál, mint futkorászik a vizes mester
után, hogy vajon hova kell fúrni vagy vágni egyet, hogy munkájában
se legyen hátráltatva.
Mondtam
ezt két okból. A harmadik okot kihagytam, mert tudtam, hogy a vizes
pénzét úgysem adják nekem, ha én vállalom el a vizet is. Olyan
ez, mikor jönnek és azt mondják: ha ugyanannyiért csinálod mint
a román, veszem a romántól. Ez is egy logika, de sosem tudtam
megérteni.
Az
egyik fő ok, hogy bevállaltam a vizet az andorrai faházba az, ha
jött volna egy vizes is velünk, a kisbuszban a fiamnak szűkös
lett volna a hely. A másik fő ok, hogy legalább nem kell más után
futkorásszak a szúrófűrésszel és a fúrógéppel, hogy lyukakat
csináljak a vizes keze alá. És persze az egyik mellék ok, hogy
piszkálta a fantáziámat, meg tudok e csinálni egy teljes
vízszerelést? Azon sértő okot nem is említem, hogy utálom a
felfuvalkodott vízszerelőket, mert mindig úgy beszélnek
munkájukról, mintha az emberiség egyik legnagyobb intelligencia
függő meszeriája (Imrének: szakmája) lenne s azokon a csöveken
egyenesen az isten tüze áramlik. A vízszerelő gázsikról meg
aztán végleg ne beszéljünk. Nem azon méltó a munkás a maga
bérére mércével számolják a vizesek a napi teremtő, alkotó
művészetüket, hanem a bennem teljességgel hiányzó gazdasági jó
nagy növekedés logikájával. Bocs, de így van.
Kisebb
vízszerelés javításokhoz volt már szerencsém itthon. Némi
praktikát azért összehoztam, egy kisebb méretű blöffre. Hogy
igen, majd én. Hogy őszinte legyek, még magam is meglepődtem,
hogy az andorrai vízszerelés első próbára sem csepegett sehol.
Jó volt ez az önbizalmamnak.
Ez
az önbizalom hozta meg a kedvemet itthon átszervezni a fűtést a
műhelyben. Igaz, hogy amíg Andorrában polipropilén csöveket
forrasztottam egybe, itthon a fűtővíz réz csövekkel van vezetve.
De mint mondtam, a részletkérdésekben sosem szoktam vitatkozni, ha
már elindultunk egy úton. Ha réz, akkor réz, tán nem cső az is?
Mondjuk
abban biztos lettem volna, hogy egy vizes nem prickolódna régi
csövekkel, mondván: uram a régi cső, az régi cső, tudja
milyenek ezek a régi csövek. Nem csiszolgatná a csövek végén a
festéket, meg nem mind variálná, hogy ne kelljen új csöveket
venni. De biza órákat gondolkodtam azon, hogy ne kelljen újakat
venni. Csak ezeket az illesztő micsodákat vettem meg, de ekkora
átalakításhoz az összeg elenyésző volt.
Tudom,
mondhatná a vízszerelő: uram, amennyit itt maga eltökölt ezzel
az alakítással, kis ráfizetéssel hamarabb meglett volna. Talán
igaza is lenne a vízszerelőnek, de mint mondottam, bennem egy más
fajta logika lakozik, és most a legfontosabb nekem az önbizalmam
felfele növekedése.
Mert
manapság az ember két kútból meríthet: saját önbizalmából és
a hitel kártyából. És ami a legdrágább és legnehezebben
megszerezhető e kettő közül, az az önbizalom.
Ezt
az önbizalmat volt hivatott a mostanság csövezésem.
Rögtön
tíz ok került elő, hogy ne most csináljam a fűtés átalakítást,
de rendre mind a tíz okot kipipáltam. Amit nem tudtam, kigondoltam,
rájöttem, centiről centire haladtam, csapról csapra, így szépen
felszereltem hat különféle fűtőtestet.
Jó
így ránézni az embernek a saját munkájára, akkor is ha a csövek
nem követik szigorúan a vízmérték buborékát, hogy képes volt
rá.
Mert
muszáj volt képes lenni rá, hisz újabb ismeretlenek, újabb
feladatok elé néz az ember fia. S amíg mélázgattam a csöveken,
közben gondolatom el elkalandozott, hogy ugyan merre ezzel az
asztalossággal is? Mert ez az út, amin közel húsz éve megyek,
ennek vége. Ez világos. Új utakat kell explorálnom. Azokhoz meg
irtó önbizalmak kellenek. Mert valahogy a hitelkártyát is
balanszíroznia kéne, mert az már üres.
Azért
néha elgondolom, hogy milyen szerencsés fickó vagyok. Nem kell
nekem pszichológus, még tanácsadó sem, noha öregedő fejjel még
mindig keresem önmagam, lám itt csövezek, ha jó idő van kimegyek
a kertbe, kiszedek még a kardvirághagymákból, tulipán hagymákat ültetgetek vissza, fát hasogatok a tűzre, fűrészport lapátolok
a kazánba, és még hol van a villanyszerelés, amit át kéne azt is
gondolni, szerelni, mert sok sok önbizalomra van szükségem.
Mert
manapság az ember nem tud megengedni magának ilyen két éves
depressziókat...
Na
így a csövezésről.
Köszi! Kifogott volna rajtam a meszeria, de mindig okosabb leszek.
VálaszTörlésNekem is jár az agyam a komvektorok kiiktatásán, és egy jókora tömegkályha építésen, amiből központi fűtésként a fürdőbe és a másik szobába is menne hő.
Egyenlőre elkopott a két lakás különbözete a költözés és apró befektetések miatt. Még küzdök itt a mi-hol van?-nal is, a fejlesztés későbbre jut. Viszont utat mutatsz, hogy a gödörből is van kimászási remény, hát én is tovbábblendülök.
A lakásban kialakítottam a kandallót téglakályhává, de nem elég. A kályha jó, csak a lakás mérete van grófi méteressel mérve. Éppen azon variáltam, hogy egy szerpentint építsek majd az új kályhába, hogy a táncteremnek beillő nappali, kazánból fűtött fűtőtestjeit is rá tudjam csatlakoztatni. Mert a sikeres kályhaépítés (hogy melegszik és nem omlott szét) felbuzdított arra, hogy majd egy másik kályhát építsek. Nagyobbat, szerpentinnel.
VálaszTörlésMert két vedernyi fa után süt a kályha, nem tehetek rá több fát. De ha nagyobb lesz, akkor igen. De már a kisördög dolgozik bennem, hogy miért ne csináljak akkor egy ilyen megakoncepciós kályhát, hogy egyben főző is lehessen, kandalló is, meg sütő is?
A műhelyben a fűtés átalakítás arra is kellett, mert így melegebb lesz, egyenletes a meleg, és ki tudom iktatni a műhely kandallóját, mely elég sok fát evett meg. És mióta ez a román asztalos tölgyfában dolgozik, rengeteg a forgács. A kazán meg jó január végéig forgáccsal fog fűteni.
A fűrészport rá lehet tenni a cserépkályhára? Mer most elég sok keletkezik nekem is, és mindenféle porrobbanással riogatnak.
VálaszTörlésBe szokott robbanni, ha nem tud rendesen égni. De az idők folyamán kitanultam úgy használni, hogy ne robbanjon. Várom míg teljesen leég a fűrészpor a kazánban, újra töltöm, dugig lapátolom, amikor kedvem van meg is nyomkodom, és begyújtom. Szépen leég. A lényeg, hogy felülről lefele égjen, s akkor nincs robbanás. Alulról nem ég rendesen, a keletkező sűrű füst nem tud kiáramlani olyan gyorsan, gáz keletkezik és az szokott berobbanni.
VálaszTörlésCserépkályhába szerintem jó begyújtónak a forgács. Egy két marék forgács nem okoz gondot, hamar meggyúl s leég. Meglátod az idők folyamán az egyik értékes része a házi tüzelésnek a begyújtó. Nem mindegy, hogy félórákat könyörögsz a tűz felélesztésére, vagy rögtön, egy mozdulatból beindul.
A begyújtásra két marék dióhéj a legjobb nekem. A forgácsot pedig külön kell gyűjtenem, de még kinn marad mindig, mert rám sötétedik, és a reggeli pára átitatja. Persze nemsokára jonnek az eők, és bekényszerülök a szinkébe. (fedett helyre) Akkor már jobb lesz.
VálaszTörlés