A lerohadt lefolyó filozófiája

Hogy őszintén bevalljam, még nem dolgoztam fel teljesen az andorrai egy hónapos ottlétet, tapasztalást. Nem azért mert valamiben lenyűgözött, hanem azért, mert a bennem élő világhoz még nem adtam hozzá az infót minden részletében.

tipikus andorrai építkezés

Ilyen későn beérő vagyok. A lényeg nekem mindig később, miután már a lépcsőházban vagyok, elköszöntem, minden, nekem azután esik le. Ha kérdez is valaki bármiben, nehezen válaszolok, mert először meg szeretném neki magyarázni a bennem levő világot, hogy a választ a kellő értelmezésben fogadja. De erre sosincs idő. Csak habozás a válasz. S azért egyszerűbb izézni, meg lófaszozni. Mert légből kapott csodaválaszom nincs semmire.

Mint a növény vagyok, melyre ha két elektródát rányomnak, sóhajtozása áramkülönbségeket idéz elő, ezt az áramot aztán mindenféle rendezett aleatorikus kottaíró programon keresztül, meg a midi hangszereivel, mint előre megírt samplerek (halld: a modern techno zene trillu-trillu kolbászait) úgymond megzenésítik a virág „gondolatait”. Mert a nedvességmérő műszer nem tesz különbséget a fa és köztem, engem is bemért ha megfogtam a kiálló pucákat, kezem felületén valami 17%-os nedvességet mért, amíg a szilvafámban 54%-ost, a száraz deszkáimban mind 10-12%-os nedvességet mért. Ugye kérdés mennyi nedvességet mérne a műszer egy punciban, ha ezt meg ilyen intelligensen megzenésítenénk, valószínű egyenesen az örömódát zengené el. Ha rámkötnének ilyen elektródákat, akkor valószínű a dobhangokra kellene rátegyék a bennem zajló áramingadozásokat, hogy az agyam kattogásainak értelme legyen.

ez is andorrai építkezés

Elektródásan talán tudnék hirtelen válaszolni, azok nélkül sajnos nem. Hacsak nem válik türelmesebbé ez a világ.

Na így az andorrai látottak, hallottak, tapasztaltak feldolgozásával. Lassan, mint a méz ahogy folyik, úgy tudom feldolgozni.

Hogy építészet. Első látásra kő s fa s ilyenek. Ez a dizájn. De valójában beton minden. A kő hatás ilyen rácsempézett, vékony kőlapok. A fának legtöbbször fizika ellenes a megjelenése. Sok helyen dísz. Kevés helyen konkrétan tartószerkezet. Nem cél a hitelesség. A hit a betonban keményebb. Ezért nem is történt semmiféle katarzis bennem a kő és fa környezetben. Gipszkartonról ne is beszéljünk. Minden gipszkarton ott. Egyszóval piacgazdaságos mű fejlődés pár ekszilansz.

Amit építettünk. Semmi köze Kós Károlyhoz, de fa.

Elgondoltam, eszembe jutott a budapesti állatkert Kós Károly tervezte épületei. Ott volt ilyen pár excellence katarzis. Mert ott tisztán látszott, hogy a kő, a fa organikusan alakítják az épületet.

Nem igazán értem, ha mi nagy erdélyi vitéz, hős magyarok oly sokszor ajkunkra vesszük Kós Károly nevét, miért nem inspirálódunk építészetéből, amikor házakat, intézményeket építünk?

Megbolondultunk mi ettől a polisztirén mániától, a műanyag török meg kínai nyílászáróktól, papír ajtóktól. A wenge, zebrano műbútorlapok hisztérikusan tartják a top textúrát. Jön a sznob bunkója, tölgyfa ajtóját befesti wenge páccal. Azaz sötét barnára.

Valójában Andorrának nincs építészeti stílusa, falait nem fehérre meszelik, hanem bevonják kőlappal. Ennyi. Aki fa felületet akar a házába, vesz olcsó papírfelületes wenge textúrát. Ennyi. Azt mondják erre, hogy perszonalizált bútor. Azaz ugyanaz a tucatkorpusz tíz centivel hosszabb. Ennyi a perszóna benne.

Helikopterfa

Ami mégis a velőmig hatott, amin sokáig elgondolkodtam, mondtam is ennek a zsüliennek, hogy adjon egy lehetséges magyarázatot a dologra, ha tud, hogy három millió euróval a bankban, miért akart ez a Miguel egy lerohadt vízlefolyó csövet szigetelő szalaggal megjavítani? Nem is tudom, újan talán egy, vagy két euró egy olyan elrohadt alkatrész. Mégis, meg akarta tákolni szigetelő szalaggal. Hogy valószínű van ebben a nézetben egy általam ismeretlen ok, ami végül is elvezette őt ahhoz a három millió euróhoz. És ezt a csoda ismeretlent szeretném én elsajátítani, mondjuk úgy száz ezer euróig. Ígérem, hogy e fölött nem is zavarom többet a világot pekuniárilag.

Persze zsüljen sem tudta mi a csoda van ebben.

De nem hagyott és nem hagyott ez a gondolat bennem, mondván: ha valamit, akkor nekem ezt a dolgot kell felfedezzem, kitaláljam, mint magammal hozott értéket Andorrából itthon gyümölcsöztetni. Mert sem építészileg, sem ökológiailag nem volt mit onnan elhoznom. Csak ezt a titkos relációt, ami a rohadt vízlefolyó és a három millió euró között van. Olyan ez nekem, mint amikor a macska a sült halat követi szemeivel, mint egy gps. Úgy hoztam ezt magammal, mint ama aranypénzt, amit az ember örökké a zsebében tart, de sosem költi el, mert a tudat, hogy ott az aranypénz, biztonságot ad.

Azért is jöttem ezzel haza, mert ezzel jöttem egyébként haza. Építészet nuku, kapcsolat nuku, mert az is hierarchikus mint a volt szekuritáté, így azzal a gondolattal jöttem haza, hogy rohadt vízlefolyóból három millát lehetne összekovácsolni. De hogy?

Ezen gondolkodva jó hosszasan, mint ahogy a méz szinte láthatatlanul folyik, hogy amiben én fölöttébb gazdagabb vagyok Miguelnél, hogy sok ilyen rohadt dolgom van, amire vagyonokat lehetne alapozni.

Így kezdtem el tákolni a fűtést. Így fogtam neki a házi deszka szárítónak. Így fogadtam el azt, hogy ha van ebben az életben érték, azt legelőször az udvarodban, házadban, magadban keresd. Azt tökéletesítsd az abszurdumig. Azt alakítsad, amid van. Csak akkor vegyél mást, máshonnan, ha saját forrásod végképp kiapadt. De akkor is gondold át, hogy van e rá szükséged? Vagy mint a nyolc éve sosem felvett ruhádat csak leltározod feszt?

Ahogy Kós Károly írta többször: van nekünk is zsinórunk, ne hozzunk idegen zsinórt messziről.

Na így a rohadt lefolyó filozófiájáról.