Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Szeretni mikor?

Amit Andorrából érdemes hazavinni, az a következetes kitartás. A többi az bulsitt. Valójában az andorrai kitartás alapja is bulsitt. Az andorrai kitartás alapja nem a szeretet. Persze, hibába esek, ha általánosítok, hogy itt senki sem szeret. Nem arról van szó, hogy senki nem szeret, vagy senki nem szeretne szeretni. Csupán nincs erre idő. Nincs idő szeretni.
Ezt látom itt Andorrában is. Csupa jóindulattal van kisziklázva minden, de marad a szikla és a jóindulat valahol elvész. Az álmok mezején valahol belealszik az idő rengetegében.
Lassan, bár kevés emberben látom ezt a lassú felébredést, hogy lassan belefárad az ember a szeretetre időt csinálni, így lefoglalja szabad idejét például a shopinggal. Meg a multimédia sokszínűségével, mely szó szerint sokszínű: pixelekben mérik a sokszínűséget.
Önként lemondani erről a modern világról lehetetlen és talán nem is ésszerű. Mert szervezetünk, lelki alkatunk már nem tud ráhangolódni a csak szeretetre. Pixelgazdag multimédiás csatlakozásunk olyan, mint a shoping függőségünk. Be kell menni vásárolni, be kell konnektálódjunk a hálózatba, hogy ne legyünk unplugged.
Nem borzasztó ez, hanem valóság. Olyan mint a vizet elvezető csatorna. Kell, hogy ne ázzunk el, ne lepjen el a víz.
Mint mondottam, az andorrai gazdasági bumm képlete nagyon egyszerű. Áfa eltörlése, betonozott út, a síparadicsom az már csak egy plusz, mint a kártyás telefon bónusza, ha időben feltöltöd. Hétvégeken a vásárló turizmus órákra szóló dugókat képeznek az országban, melyet normális körülmények közt egy fél óra alatt átautózol. Borzalmas mennyiségeket felvásárolnak ideautózó családok, két három szekeret tolnak egyszerre, folyik az ádáz küzdelem a centek megsporlására. Napi több ezer autó jön ki s be, hétvégeken számítani lehet a tízezer autóra. Kaszálni lehet a bevételt,célozni sem kell nagyon a vadra, magától esik bele a tőrbe. Kártyásan fizet mindenki, ha az ember előránt egy százeuróst, a kasszás pánikba esik és rögtön műszer alá teszi a százast, nem e hamis a százas. És harminckét eurós vásárlásból nem tud visszaadni százig. Hihetetlen. Pedig harminc kassza van emeletenként.
Pixelgazdag multimédia, virtuális pénz, virtuális termékek egy virtuális világban. Kezdem megérteni ezt a fogpiszkáló rágó Miguelt, hogy mire megy rá az egészsége, hogy ez a kurva fa rothad. Mert ha ehhez a multicsomaghoz akar csatlakozni, hogy célzás nélkül tudjon vadat kaszálni, ilyen faházakat kell készítsen a sok shoping turista elszállásolására. Megvan, hogy a fa elrothadásáig, az a fa mennyit kell inkasszáljon. És ez a profit olló minél hatékonyabb kell legyen. És ellenség a családban mindaz, aki nem egyformán aggódik a fa rothadásáért. És természetesen a fa rothadásáért főképpen az asztalos a hibás, aki nem törődik a fa rothadásával, illetve Miguel és családja boldogulásával. Ha a harmincezres dzsippet megütik, meghorzsolják itt a szűk utcákon, nem akkora családi dráma, mint egy fa küszöb vagy korlát rothadása, mondjuk tizenöt esőverte év után. Mert egy rothadó fa küszöb vagy korlát egyenesen arányosan beleszól a családi bejövetelbe. Ezért lehetséges egy olyan magyarázat ennek a Miguelnek a fogpiszkáló rágásának a kitartása, hogy bosszúból szabályosan megeszi a fogpiszkálót, így állván bosszút a kurva rothadó fára.
Leszűkíteni az útat, összezsugorítani a multimédiás csomagot, könnyen lehessen ki és bepakolni, perszonalizálni, egyedi igényre alakíthatni, nem azért, hogy idő maradjon szeretni, hanem idő maradjon egyéb apps-okra, amikkel ez a pixelgazdag virtuális világ elénk tárulkozik.
Nem szoktam magamra figyelni, nem szoktam tükörben magamat figyelni. De ma megnéztem miket fényképezett Hunor fiam, míg a házat szereltük, és megláttam magam a pixel világban. Ha fogpiszkálót teszek a számba, tisztára egy Miguel vagyok én is. Semmiben nem különbözök Migueltől. És nem különbözök semmiben, bárkihez viszonyítom magam. Egy fakking bit vagyok a megákban.
Horkol itt a bungáló másik szobájában ez a Doru meg Kuku, sörgazdag és sörboldog álmát alussza mindkettő, nem tudok visszaaludni, elkezdtem itt magamban egy olyan világról nosztalgiázni, amit talán nem is éltem meg, amitől menekülni akartam mindig, vagy amit sosem tudtam igazán értékelni. Emlékezem a kolozsvári sétatérre, a Szamos partra, ahol az ember órákig sétálhatott gondolataiba merülve.
Tehettem, mert el voltam zárva a multipack világtól, sosem hittem volna, hogy a fa rothadása globálisan ekkora probléma. S hogy erről én a rohadt asztalos is tehetek.
S azon kesergek itt magamban több ezer kilométeres távolban a saját kuckómtól, hogy ezt az általam meg nem élt, nem értékelt világot az én fiam még könyvekből sem fogja megtudni.

2 megjegyzés:

  1. Ha elfele nem is, hazafele sem vagyunk utatokban? Hétközben még szállást is tudunk adni:))

    VálaszTörlés
  2. Ha tőlem függne te Zsuzsa, úgy rendezném, hogy felétek menjünk, de nem tőlem függ.
    Amit most főképpen utálok, hogy sosem tudom kiszámítani magam, mindig másoktól függök.
    Ilyenkor mászok a falra...
    Pedig fix jó lenne nálatok éjszakázni s tovább menni haza...

    VálaszTörlés