Az
is igaz, ha az ember mind a földön szaglászik, a föld szintjén
keresi a dolgokat, csakis a földszinti dolgokat fogja megtalálni.
Mert
elnéztem ezeket a fiatal gyerekeket, akik összeszedik a tányérokat,
a poharakat, meg ilyeneket a kantinból, ahol itt eszünk. A
tengeren. Ahányszor elvisznek egy egy üres tányért az
asztalunkról, megköszönöm. Hirtelen azt mondja, hogy szívesen,
de aztán meglepődik, mert végül is mit köszönök meg? Azt, hogy
jóllaktam és elviszi a mocskos tányéromat? De minek? Neki ez a
dolga. Ő egy senki néger, aki most elviszi a szennyes tányérokat.
Nem ad semmit nekem, hisz rögtön tovább is állok. Legfeljebb a
főnöke kéne azt mondja neki, hogy köszönöm, de az biztos nem
fogja neki megköszönni. Minek is? Hisz fizetve van.
Még
a végén jogos nekem lehúzni két pofont, hogy megint kurkálom itt
az élet dolgait. Mert itt a földszinten nézem, hogy senki nem
köszön meg itt semmit. Mert mindent kifizettünk, mondhatja a sok
jóhiszemű turista, kik kipihenni jöttek az elmúlt évadot, hogy
az új évadra készüljenek.
A
fáradságos munkával kigürcölt, októberben 40 százalékos
árengedménnyel kifizetett tengerjegyet most igenis élvezheti a
munkássa.
Elgondolkodtam
itt ezen, hogy akkor ez lenne az elmúlt huszonöt év
demokráciájának a gyümölcse. Hogy kigürcölhetünk egy
árleszállítós tengerjegyet, a fiataljaink meg mehetnek
semmipénzért edényeket összeszedni és mosni, és senki meg sem
köszöni legalább. És tudom, hogy ez is csak némelyek kiváltsága,
mert nem minden demokráciát megélt ember vehet tengerjegyet, vagy
mehet mosogatni a kantinba. Mi speciel azon réteg vagyunk, akik
hitelkártyára megvesszük a tengerjegyet, mert kevesebb kamatot
fizetünk rá, mint az a negyven százalékos árengedmény.
Lavírozunk.
Eltévesztettem
a házszámot, amikor a magamfajtákat akarom megszólítani
gondolataimmal. Mert a magamfajtái vagy régen befeküdtek,
lefeküdtek valahová, vagy sosem voltak ilyen gondolataik, hogy
oldjuk meg az erdélyi magyarság reális gazdasági életét.
Mi
már lefektettük a magunk alapjait. Olyat, amilyet. Itt volt nekünk
ez a huszonöt év olyan amilyen demokrácia. Egy lehetőség, mint a
facebook, amit nem tudtunk kihasználni, kezelni. Egyrészt butítva
voltunk, másrészt nem volt rá igényünk. Elmentünk mellette.
A
mostani generációnak fogalma sincs mi a demokrácia. Annyi sem,
mint nekünk. Ők a tökéletes konzum emberek. Mi adtuk alájuk a
szőnyeget a konzumember kialakulásához, hisz semmit sem tettünk
ellene. Frakció alakításhoz szoktattuk őket, hogy mindegy miben
hiszel, neked közösülni kell az erősekkel. Bármi áron. Ugyanezt
tanítja a jobb oldal is, meg a bal oldal is. Mert nincs különbség
jobb és bal között.
Sosem
hittem volna, hogy demokráciánk csúcsát és gazdasági életünk
csúcsát a kilencvenes években éljük meg, amikor még semmi sem
volt tiszta, csak vakon tapogatóztunk a sötétben, sosem hittem
volna, hogy ha világosságról beszélhetünk, akkor a kilencvenes
évek voltak a fénykor.
Hogy,
hogy nem, de lám itt a tiszta európaságban, a tiszta
demokráciában, rabok vagyunk és nem szabadok.
Talán
nem véletlen az sem, hogy az erdélyi online médiából háttérbe
szorulnak az okos emberek, az indulatos emberek terpeszkednek
mindenre, széttaposnak mindent amiben van némi okosság, értelem,
ami valamiféle párbeszédre ösztönöz. Nem véletlen, hogy noha
rengeteg modern felület van, ahol simán le lehet folytatni a
párbeszédeket, csöstől, mint megannyi disznónyáj szabadul rá
a sok vadbunkó s mindent szarrá tapos.
Mert
elnézem ezeket a nemzeties „törekvéseket”, semmit nem
beszélnek a gazdasági életről, kizárólag arról beszélnek,
hogy kihez menjen az adó vagy ne menjen az adó. Mintha nemzeti
kérdésünk egyetlen problémája lenne az adó kezelése. Arról
senki nem beszél, hogy ez a majdani nemzeti nép, miféle módon
termeli ki azt a felesleget, amiből majd a jó gazda szerű
vezetőink okosságuk ás bölcsességük révén „tündérkertté”
fogják varázsolni az utcáinkat, iskoláinkat és így tovább?
Tehát
minden adott, minden fasza, csak az a bajunk, hogy mi lesz az
adónkkal.
Én
meg azt mondom, hogy semmi se fasza, mert minden úgymond
vállalkozásunk majdnem kizárólag az állami gépezet vagy
a multik körül forognak, nincs nekünk egy erős gazdaságunk,
hanem hulladékokból csipegetünk. Magyarán, kivágjuk a fáinkat,
odaadjuk az Ikeának, hogy Kínában gyártasson nekünk székeket. A
fáinkért pedig háromszorosan fizetünk majd a székekben.
Na
ilyen a mi perspektívánk. És egyetlen kérdés az, hogy a fából
kitermelt adóval mit kezdjünk.
A
tisztaságunk, az erkölcsünk, az eszünk olyan lett, mint a
marketing: ha nem vagy képes bármilyen eszközzel becsapni másokat,
szégyelld magad, megérdemled a rossz sorsodat...
Szomorú, de való.
VálaszTörlésTökéletesen le tudod festeni a helyzetet.