Tengerszint

Az is igaz, ha az ember mind a földön szaglászik, a föld szintjén keresi a dolgokat, csakis a földszinti dolgokat fogja megtalálni.
Mert elnéztem ezeket a fiatal gyerekeket, akik összeszedik a tányérokat, a poharakat, meg ilyeneket a kantinból, ahol itt eszünk. A tengeren. Ahányszor elvisznek egy egy üres tányért az asztalunkról, megköszönöm. Hirtelen azt mondja, hogy szívesen, de aztán meglepődik, mert végül is mit köszönök meg? Azt, hogy jóllaktam és elviszi a mocskos tányéromat? De minek? Neki ez a dolga. Ő egy senki néger, aki most elviszi a szennyes tányérokat. Nem ad semmit nekem, hisz rögtön tovább is állok. Legfeljebb a főnöke kéne azt mondja neki, hogy köszönöm, de az biztos nem fogja neki megköszönni. Minek is? Hisz fizetve van.
Még a végén jogos nekem lehúzni két pofont, hogy megint kurkálom itt az élet dolgait. Mert itt a földszinten nézem, hogy senki nem köszön meg itt semmit. Mert mindent kifizettünk, mondhatja a sok jóhiszemű turista, kik kipihenni jöttek az elmúlt évadot, hogy az új évadra készüljenek.
A fáradságos munkával kigürcölt, októberben 40 százalékos árengedménnyel kifizetett tengerjegyet most igenis élvezheti a munkássa.
Elgondolkodtam itt ezen, hogy akkor ez lenne az elmúlt huszonöt év demokráciájának a gyümölcse. Hogy kigürcölhetünk egy árleszállítós tengerjegyet, a fiataljaink meg mehetnek semmipénzért edényeket összeszedni és mosni, és senki meg sem köszöni legalább. És tudom, hogy ez is csak némelyek kiváltsága, mert nem minden demokráciát megélt ember vehet tengerjegyet, vagy mehet mosogatni a kantinba. Mi speciel azon réteg vagyunk, akik hitelkártyára megvesszük a tengerjegyet, mert kevesebb kamatot fizetünk rá, mint az a negyven százalékos árengedmény. Lavírozunk.


Eltévesztettem a házszámot, amikor a magamfajtákat akarom megszólítani gondolataimmal. Mert a magamfajtái vagy régen befeküdtek, lefeküdtek valahová, vagy sosem voltak ilyen gondolataik, hogy oldjuk meg az erdélyi magyarság reális gazdasági életét.
Mi már lefektettük a magunk alapjait. Olyat, amilyet. Itt volt nekünk ez a huszonöt év olyan amilyen demokrácia. Egy lehetőség, mint a facebook, amit nem tudtunk kihasználni, kezelni. Egyrészt butítva voltunk, másrészt nem volt rá igényünk. Elmentünk mellette.
A mostani generációnak fogalma sincs mi a demokrácia. Annyi sem, mint nekünk. Ők a tökéletes konzum emberek. Mi adtuk alájuk a szőnyeget a konzumember kialakulásához, hisz semmit sem tettünk ellene. Frakció alakításhoz szoktattuk őket, hogy mindegy miben hiszel, neked közösülni kell az erősekkel. Bármi áron. Ugyanezt tanítja a jobb oldal is, meg a bal oldal is. Mert nincs különbség jobb és bal között.

Sosem hittem volna, hogy demokráciánk csúcsát és gazdasági életünk csúcsát a kilencvenes években éljük meg, amikor még semmi sem volt tiszta, csak vakon tapogatóztunk a sötétben, sosem hittem volna, hogy ha világosságról beszélhetünk, akkor a kilencvenes évek voltak a fénykor.
Hogy, hogy nem, de lám itt a tiszta európaságban, a tiszta demokráciában, rabok vagyunk és nem szabadok.

Talán nem véletlen az sem, hogy az erdélyi online médiából háttérbe szorulnak az okos emberek, az indulatos emberek terpeszkednek mindenre, széttaposnak mindent amiben van némi okosság, értelem, ami valamiféle párbeszédre ösztönöz. Nem véletlen, hogy noha rengeteg modern felület van, ahol simán le lehet folytatni a párbeszédeket, csöstől, mint megannyi disznónyáj szabadul rá a sok vadbunkó s mindent szarrá tapos.
Mert elnézem ezeket a nemzeties „törekvéseket”, semmit nem beszélnek a gazdasági életről, kizárólag arról beszélnek, hogy kihez menjen az adó vagy ne menjen az adó. Mintha nemzeti kérdésünk egyetlen problémája lenne az adó kezelése. Arról senki nem beszél, hogy ez a majdani nemzeti nép, miféle módon termeli ki azt a felesleget, amiből majd a jó gazda szerű vezetőink okosságuk ás bölcsességük révén „tündérkertté” fogják varázsolni az utcáinkat, iskoláinkat és így tovább?
Tehát minden adott, minden fasza, csak az a bajunk, hogy mi lesz az adónkkal.
Én meg azt mondom, hogy semmi se fasza, mert minden úgymond vállalkozásunk majdnem kizárólag az állami gépezet vagy a multik körül forognak, nincs nekünk egy erős gazdaságunk, hanem hulladékokból csipegetünk. Magyarán, kivágjuk a fáinkat, odaadjuk az Ikeának, hogy Kínában gyártasson nekünk székeket. A fáinkért pedig háromszorosan fizetünk majd a székekben.
Na ilyen a mi perspektívánk. És egyetlen kérdés az, hogy a fából kitermelt adóval mit kezdjünk.
A tisztaságunk, az erkölcsünk, az eszünk olyan lett, mint a marketing: ha nem vagy képes bármilyen eszközzel becsapni másokat, szégyelld magad, megérdemled a rossz sorsodat...

1 megjegyzés: