Azt
mondják, hogy a nagy áruházak tették a kis utcai boltok nyakára
a kést. Ez valójában nem így van.
Könnyebb
mindenkinek azt mondani, hogy jöttek ezek az embertelen multik és
kizsigerelték a kis vállalkozókat. Hogy köszönjük, ezt kaptuk
az egyesült Európától. Valójában az van, hogy nemcsak imponál
nekünk bejárni a csillogó-villogó üzletházba pénzt költeni
-és igaz ami igaz, a multi tudja miként kell elcsábítani a mit
sem sejtő kisembert- de nem is érdekel minket az utcai
kisvállalkozók sorsa. És itt nem kegyelmezek senkinek, sem
politikusnak, sem papnak, sem senkinek, mert minden leárazás előtt
akkora gyülekezés van, hogy szentpista jobbkezénél nincsenek
annyian. Azzal ugye kevesen hencegünk, hogy minden leárazás mögött
az van, hogy éppen lejár vagy már lejárt a termék.
A
nagy bevásárlóknál találkozik az asztalos a tanárral, a
politikussal, az orvossal, a pappal. És ha a tanár, a politikus, az
orvos és a pap tudja mi a jó, mi a menő, mi a követendő, akkor a
nagyszámú tömeget kitevő úgynevezett munkásréteg sem akar alul
maradni. Mert ez a réteg mindig nagyon receptív az újra, a jóra,
arra, amit a tanult, az elöljáró emberek életmódjukkal
ajánlanak. És ugye Madonna is amikor Bukarestbe jött, nem
könyvtárba szaladt megismerni valamennyire Romániát, hanem
vásárolni ment. Mert a vásárlás, a shoping, az egy valamiféle
misztikus szertartás, mely átvette mondjuk az irodalom szerepét
is. Mit csinálunk a hétvégén? Shopingolunk. Szemet mosunk a
polcokon fénylő árukészletben.
Na
ehhez hasonlítható a mai irodalom világa. Mert az irodalom világát
is a politikusok, papok s egyéb értelmiségiek határozzák meg. A
kisember nem tartja méltónak magát ahhoz, hogy irodalmat
kritizáljon, különösképpen nem, ha az irányelvet a tanító, a
pap s a politikus már megadta. S akkor van egy helyi újság, mit
néhány magyar csak azért rendel meg, mert szociális körében
dukál arra az újságra előfizetni, mondván: -a magyarságot
támogatom ezáltal.
Valójában
ezek a helyi újságok mást se csinálnak, mint fényezik a jelen
irányelveket, melyeket a politikusok adnak meg, és a papok s egyéb
értelmiségiek csendestársi jelenlétükkel megáldják azokat. A
kisember pedig megint ki ő, hogy ebben ítélkezzen, ha ez a vonal,
ezt kell követni, mondja kispolgári meggyőződésében.
Aztán
jön a politikus, a pap s a többi efféle értelmiségi (azt
mondják, hogy aki egyetemet végzett az az értelmiségi...) s
keservesen sírnak, hogy bezzeg az emberek nem olvasnak. Hogy
manapság a könyvnek nincs értéke. Hogy ma csak a tévé s az
internet van.
Na
tényleg? Dikk túró. Honnan tudják? Talán nem onnan, hogy a
fészbukkon lógnak mindezek s osszák a sok süket lájkot a sok
süket propagandista irodalomra? S erre a sok süket kispolgár
gépiesen ossza tovább a lájkot a sok süket propagandista
irodalomra?
Ugye
milyen egyszerű elítélni a multikat, a nyugati szellemiség
beáramlását, de ha ez nem tetszene nekünk, kérdem én, ha hideg
van a házban, nem e csukjuk be az ablakot? Nem e zárjuk be az
ajtót?
Mivel
magyarázható a blogirodalom rohamos fejlődése? Nem e azzal, hogy
nincs valós, élvezhető irodalom az újság és könyvvilágban?
De,
szerintem ez a baj, hogy a nyomtatott betűket annyira monopolizálja
egy igen meghatározott érdekközösség, azaz maffia, hogy oda
épkézláb gondolat nem kerülhet bele. Ugye nem véletlen, hogy
legtöbb újság, lap nem a piacról él, hanem támogatásokból él.
Támogatások, melyek politikai érdekek szerint történnek.
Megint
mit mond a szocializálódásba belefásult kispolgár? Nem inge, se
gatyája, mit nyomtatnak a betű urai, egyszerűen nem érdekli. Nem
érdekli, mert tudja, hogy nincs értelme ellene harcolni. Húzza a
vállát, manapság nincsenek írók, csak ezek a szennyes,
mindenféle bloggerek, kik nem csinálnak mást, mint csúfot űznek
az irodalomból.
És
ez a melegágya annak az úgymond rohadt kapitalizmusnak, minden
elvetett magja ebben a bunkó földben kikel, palántája szép nagy
lesz jó sok terméssel. Amit persze a rohadt kapitalista visz haza
magának. Hát én engedem, hogy vigye, sőt dolgozom azért, hogy
vihesse.
Hogy
nincs irodalom. Ezt hallom. Manapság az emberek.
Most
ne menjek tovább, maradjak itt a mintiai csürkefalván, van itt egy
rohadt asztalos, aki olyan amilyen elesett és magyartalan
állapotában, de nem tudja bevenni a hivatalosan, politikai
támogatottságú irodalmat és veszi azt a kellemes fáradságot és
keres az interneten, ebben a szennyes, mindenféle blogger világban
irodalmat, helyesbítek kortárs irodalmat, mert miután a
papírbeadástól megmentett legalább kétezer magyar válogatott
könyvet, nemcsak a régi, hanem a mai irodalom is érdekli, és láss
csudát, talál irodalmat.
Most
azért azt senki ne gondolja, hogy a netes médiát nem rohanta le ez
a politikus és társai brigád, de akkora hatalma még nincs, hogy
minden blogger írását lecenzúrázza, letámadja, telekommentelje.
Jó, tudjuk, hogy vannak a lelkes, fizetetlen idióta trollok, kik
ott keverik a sittet, ahol többen megfordulnak. Ez a netes dicsőség
velejárója. De garantálom, hogy aki irodalmat keres és talál,
oda nem gyömöszölődnek a trollok, sem politikusok, mert azért
szó köztünk maradjon, a netes társaság valójában ugyanaz a
kispolgár, aki beengedi házába és eteti az asztalánál a
multikat, a rohadt kapitalistákat, a politikusokat s ezekhez
hasonlókat.
Én
azt mondom, hogy irodalom van. Kevés, de van.
Például
itt van a -sors kegyelméből nevezhető- barátom, Elekes Ferenc a
Feriforma blog írója, kitől a kezembe került két könyve is,
melyeket ha jól értettem egy nagyon szűk baráti köre adatott ki.
De mivel nem kiadói befektetéssel készültek, nem kerülnek bele
az értékesítési láncokba, ezért gyakorlatilag ezek a könyvek
nem vásárolhatók meg. Az esélye, hogy a fent lehordott kispolgár
kezébe kerüljenek ezek a könyvek, gyakorlatilag nulla.
Mint
mondottam, a sors kegyelméből tanúja lehetek a ma születendő
irodalomnak, olvasója, fogyasztója vagyok, lehet nem mindent úgy
értek meg, ahogy az író szeretné, de elég az hozzá, hogy mint a
kávé feldob, mint az energiaital erőt ad, hogy még egy lépéssel
tovább merészeljek lépni.
Sajnos
a nagy irányelvek ellen nincs mit tenni. Zajlik, robajlik ez az
önhitegetés, hogy a politikusok, a papok s az értelmiségiek csak
tudják mi a jó, holott a fájdalmas valóság, hogy nem is akarják
tudni mi a jó a saját érdekjavain túl.
S
aztán az már csak hab a tortán, hogy jönnek valakik és
meghatározzák, hogy mi az irodalom. És azt mondják erre, hogy ez
irodalom, arra meg hogy nem irodalom. Mikor, kiről van szó, kinek
kell becsókolni, benyalni s ezekhez hasonlók.
Hát
nekem a csürkefalvi asztalosnak minden irodalom, ami egyszer le van
írva. Hogy a politikailag támogatott irodalmat nem szeretem, az már
legyen az én fogyatékosságom.
Az
irodalom végül is politika kérdése, nem az, hogy manapság az
emberek nem olvasnak. Mert ahol pénz van, a pénzesek ott vannak, és
ahol a pénzesek, ott a nagykutyák, a politikusok vannak. És hogyan
lehet meggyőzni a kispolgárt arról, hogy nincs más irodalom, mint
amit a politikum szuggerál? Hogy nem ad ki olyan irodalmat, mely nem
sorakozik a seggnyalók hosszú sorába. Ennyi. Mert egyik kiadó sem
pisil a széllel szembe, egyik nyomda sem nyomtat csak a feje után
könyvet. És én ahány nyomdáról, kiadóról hallottam,
legalábbis Erdély szinten, az vagy egyházi kézben, vagy ha
magánkézben van, de politikai háttérrel rendelkezik. S a kettő
egykutya.
Ellentmondásos
a helyzet, de győzzön meg engem valaki, hogy nem így van.
Nem győzködlek, mert én is így látom, de van egy vigaszom.
VálaszTörlésAzt mondta a Mester, "ha vak vezet világtalant, mindkettő gödörbe esik".
Aki vezet, a tanár, a politikus, az orvos és a pap kerül a gödör aljára, mert ők mennek elől és a bamba tömeg meg rájuk.
A gödör már nincs messze és az esés után, tán csak meg jön a vakok esze. Ha nem hát az utolsók magukra húzzák a földet.
Ne búsulj asztalos, Te majd akkor is feltalálod magad, mert ebben a közegben Te csak megedződsz.
Attila, Vácról
Szabadság, szabadság...te aztán jól lebilincseltél engem..
VálaszTörlésA szabadság nem csak azt jelenti, hogy azt teszek amit akarok, hanem azt is , hogy bár tehetném, de mégsem teszem meg.