Azért
ha bele gondolok, nagyot alkotott ez a Jézus.
Észrevettem,
hogy általában a gondolkodók mindig nagy köröket leírva,
kacifántosan fogalmaznak meg dolgokat. Ha egy gondolkodót az élet
bőséges kifejező szótárral áldotta meg, azzal az emberiséget
az Isten megverte, mert abból senki nem ért semmit.
Ezzel
szemben Jézus mindig a lényegre tőrt, semmit sem komplikált el,
lám szombaton is elment kalászt tépni minden zsidó
megbotránkoztatására, és azt is nagyon elegánsan kimagyarázza,
hogy jót tenni szombaton nem bűn. Ezzel tulajdonképpen a bűn-nem
bűn örök dilemmáját robbantva fel. Egyértelmű a bűn kérdése:
jót tenni nem bűn.
Meg
aztán az éhes tömegnek nem filozófált, hogy ha éhes, imádkozzon
egyet, hanem szétosztotta a kenyeret s halat.
Hogy
aztán az emberiség azóta mit értett ebből, mit nem, akinek van
szeme a látásra, az látja.
Ott
van ez az elveszett bárány példázata is. Nem azt mondja, hogy az
engedetlen, bunkó bárány elbóklászik s a fene essen belé, mert
a jó pásztornak most megint meg kell azt keresni, hogy azért az
egyért most a többségnek meg kell állni, amíg azt kiráncigálják
valahonnan, hanem azt mondja, hogy a jó pásztornak kutya
kötelessége az elveszett bárányt előkeríteni, akkor is, ha
addig a nyáj egy helyben toporog. Még egy kutya sem megy tovább,
amíg a pásztor fel nem figyel ugatásaira, hogy biza egy bárányka
lemaradt.
Az
emberi fajnak különösképpen kéne erre rezonálnia. Mert immár
nemcsak ösztönösen cselekszik, hanem az eszét is használhatja,
tehát tudatosan is tudna vigyázni az elveszett báránykáira.
Tán
a filozófus kacifántos és akadémikus nyelvezete tükröződik
vissza, amikor az emberi faj bemegy a templomba és ájtatosan
hallgatja a jó pásztor történetét, talán könnyet is hullajt,
kijövén pedig onnan, azt mondja na jó, akkor lépjünk a
realitásba. És mi van a realitásban? Azt mondja ez a templomista,
hogy harc van. Verseny. Hogy ki az erősebb? Hogy ki ér oda
hamarabb? Nem az a cél, hogy hány bárány maradt le és azt hogyan
hozzuk vissza keblünkhöz, hanem az a cél, minél több bárány
maradjon le, mert ha együtt érünk célhoz, akkor mitől vagyok én
jobb?
Ha
valaki a legerősebb, a leggyorsabb, a legeszesebb, azt mondjuk rá:
jó vagy!
A
templom az a hely, ahol jézusozunk, az élet az a hely, ahol
gyurakodunk. És persze az erdőbe pisilünk.
Nem
hiába volt képes az ember megtanulni a sárból aranyat mosni.
Elnézem
az iskolai rendszert. És benne a tanítókkal. Jobban mondva az
idomárokkal. Elnéztem, ahogy a tévében megszólaltak a tanárok,
hogy kérem szépen ez a tanügy nem jó így ahogy van, mert kevés
a fizetés, ezért ne várják el, hogy a gyermekeket megfelelően
beidomítsák, ha kell az államnak eléggé beidomított barom,
akkor fektessen be a hajtó legénységbe. Egy sem verte fél
téglával a mellét, hogy a gyermekekre ártalmas ez a tanügyi
tervezet, még az állatokra is káros a koncentrált és kimerítő
dresszúra, hisz az embernek törékeny lelke is van, nemcsak barom
ösztöne.
Azt
mondja a gyakorlat, hogy amíg vannak a nyájban életerős és
törekedésre képes egyedek, addig a lemaradók ne nyafogjanak, hogy
nem képesek, hisz a faj egyedi példányai bemutatják, hogy igenis
lehet törekedni, sőt kell törekedni és aki lemarad, az haljon
meg, vetessenek ki a nyájból, mert egy erős nyáj nem tart
nyápicokat érvényesülése kárára.
Én
már gyerekkoromban megutáltam mindenféle sport ágazatot, mely a
versenyen alapszik. Életemet adtam volna, hogy gyermekként az
osztály focicsapatában lehessek, viszont lábaim miatt nem tudtam
úgy szaladni, dicsőséges gólokat rúgni, el is vettek tőlem sok
jó labdát az ellenség, kaptam is egy életre szóló
anyapicsájázásokat a társaimtól, lekövéreztek, lelustáztak,
lehülyéztek. Nem azt mondták, hogy hagyd, a szándék a fontos, és
elvégre egy jó móka volt együtt játszani, hanem kiraktak a
csapatból, ezennel kiközösítve az osztály „nagyfiús”
köréből és azon spekuláltak, hogy az ellenséges csapatból
átcsalogassák a jó játékosokat.
Látom
a fiam osztályában is mekkora a versengés, melyet az iskolai
rendszer nemcsak bátorít, hanem egyenesen létfilozófikus szinten
kétségbeesetten űz. Noha szánalmasnak tűnik a harc, mert ugye
genetikailag sportos alkattal vagy magolásra hivatott elmével
lehetetlen egy csámpásnak úgymond harcolni. Sőt, undorító,
rossz vicc, végtelen tapintatlanság szembe állítani a gyengét az
erőssel, hadd lám ki győz. Az ember többet várna el egy tanügyi
hadosztálytól, de annyira benne vannak ezek a tanárok is ebben a
hajszában, hogy még tetszik is nekik, azt mondják pörgés ez,
siker ez, mit számít a dicsőség eufóriájában az a néhány
lemaradt bamba őz, így mondja ezt a prédikátor is, hogy bamba őz,
kit a farkasok joggal megesznek. Aki nem szalad, az méltó a farkas
szájába. Yes, jönnek a farkasok, éljenek a farkasok.
Meg
merem kockáztatni, hogy a hajcsár tanárok azért hajcsárok, mert
ahogy a román közmondás mondja: „cei ce aseamănă,
se adună” azaz akik hasonlítanak
egymásra, összegyűlnek, de a magyar ennél kegyetlenebb, azt
mondja, hogy „varjú varjúnak nem vájja ki a szemét”.
Nem
lehetett ez másként Jézus idejében sem, elképzelem, hogy milyen
értetlenül állhattak előtte, míg ő nyugodtan elmondja: nem e
elmegy a jó pásztor azért az egy bárányért vissza a szakadékba,
hogy megmentse?
Arról
nem referálnak a bibliát írók, hogy sűrűn vitatkozának vele a
tömegek, hát nem, mert szerintem kuksoltak mint a mai ember a
templompadban, mondván elméjükben: beszélj bolond beszélj, aztán
osszad ki szépen a halakat s kenyereket. Akikről viszont
referáltak, mint „kételkedők” hogy elkezdtek vitatkozni
Jézussal, azok közül néhányan biza azután megértvén a
dolgokat „mindenét eladá és kiosztá a szegényeknek”.
Emlékszem,
az eszes osztálytársaim fentről néztek le rám. Ha valamit
tudtak, sosem osztották meg velünk a nem eszesekkel. Ott ücsörögtek
pattanásos képükkel a dicsőség magas trónján, köpve ránk,
hisz a tanári kar ültette fel oda őket. Ezek nem az a kategória,
akik elmennek rendszeresen takarítani Brassai Sámuel sírját, nem,
ezek istenes fényüket a Brassai Sámuel iskolában villogtatják
egy darabig a halandó barmok előtt, hogy majd azok tátott szájuk
létére majd mind az üstökösök elviharozzanak egy még
dicsőségesebb világba, ahol fényük majd hozzá méltó isteneket
aranyozhasson be. Azokat az isteneket, kik őt oda repítették.
Ezért
a sok boldogtalan magunkfajta ebben a világban, mert ahelyett, hogy
elfogadnánk bóklászó bárányka mivoltunkat, kullogunk csámpásan
és nevetségesen a versenypályán az erősek után, biztatva idióta
magunkat, hogy „képes vagyok rá...képes vagyok rá...”
Pedig
ha csak egy pár percre beleéljük magunkat egy juhnyáj
pásztoraként, éreznénk a legelés nyugalmát, a természet
simogatását, a csendet, a teremtés hangjait. A békét, az életet,
a kiteljesedést.
És
jaj annak a farkasnak aki oda merészelne tévedni, netán egy
báránykára szemet merne vetni, mert szőnyeget nyúz annak a
bőréből a jó pásztor.
Azt
mondják az iskola a legfontosabb dolog egy gyermek életében. És
ezt igaznak is tartom. Mert az iskola hivatott arra, hogy a gyermek
elfelejtsen mindent amit magával hozott, és mire felnő egy
lelkileg torzszülötté alakítsa, függővé tenni az állami
gépezettől, a civilizációs eszközöktől, bűntől, betegségtől.
Az iskola kizárólag a felzárkózásra hajlamos egyedeket képezi
ki, támogatja, nem számol a másra hivatottsággal, fölényeskedő
viselkedésével pedig belegázol a valódi életre képesek lelki
világába.
Ez
a jó pásztor példa jó példa, de néha úgy tűnik, az Isten
egyszerűségében is a jó fajtákat ostorozza, hogy ilyen mesebeli
álmokat gerjeszt az emberek szívébe, miszerint lenne jó pásztor
ezen a Földön.
"Ez a jó pásztor példa jó példa, de néha úgy tűnik, az Isten egyszerűségében is a jó fajtákat ostorozza, hogy ilyen mesebeli álmokat gerjeszt az emberek szívébe, miszerint lenne jó pásztor ezen a Földön."
VálaszTörlésAz nem lehet, hogy van olyan ember, aki vakságában nem látja?
Jézus megígérte aki keres talál, a kérőnek pedig adataik, ha hittel teszi.
Van a ki hisz!
Van aki hiszékeny és van aki hiszeget és ma is elhangzik szájából kétezer év után a feszítsd meg!
Attila, Vácról
Lehet, hogy csak én nem látom a jó pásztorokat, mert én még nem láttam jó pásztorokat...
VálaszTörlésEgy pásztor van csupán.
VálaszTörlésAkit csak a szívével láthatja az ember.
Engem már 25 éve vezet, akkor hívtam és megjelent. Azóta követem, vezet legelőről, legelőre és közben tanít.
Attila, Vácról
Attila, csak annyit, hogy mélységesen nagyon veletek érzek. Eltűnt a gyerkőc blogja, mióta megjegyzést küldtem hozzá, de innen is üzenem neki: fel a fejjel! Keresse meg azok társaságát, akik meglátják benne az értéket. Nagyon-nagyon vele vagyok lélekben!
VálaszTörlésSzia Lidérc. Nem tűnt el, "Az életem" cím alatt fut, ott van a bloglistámon. Köszi a törődést, megbátorodott mióta hagytál megjegyzést neki...
VálaszTörlésHohó, így tényleg megvan, és örülök neki!
VálaszTörlés