Szeretem,
mikor azt mondják, hogy a kényszervállalkozó. Hogy vannak ezek a
kényszervállalkozók. Szóval nem igazi vállalkozók, hanem
kényszerből vállalkoznak. Ráviszi őket a szükség. Tehát
egyébként munkások ők, képtelenek az igazi vállalkozásra, de
mivel ilyen-olyan helyzetből adandóan munkanélkülivé válnak
(ami ugye egyéb gyanús kérdéseket vet fel, mert miféle az olyan
ember, ki nem kap munkát, testi és szellemi alkatához hozzáillő
foglalkozást), kénytelenek ebben-abban nekiállni mutyizni.
Bevállalni. Kényszervállalkozni.
Persze,
te kényszervállalkozó vagy, azért nincsenek pénzes
megrendeléseid, szokták nekem mondani a jóakarók, kik semmint a
kényszervállalkozás szürkeségében elmerüljenek, semmint kínra
torzult igyekezetükkel kitapétázzák a tisztes társadalom
látókörét, inkább kimennek nyugatra takarítani, mosogatni,
hagymát szedni, paradicsomot metszeni.
Mert
ki a standard vállalkozó? Gyümölcseiben az, aki szemrebbenéstelen
mosollyal tud veled szembe nézni és azt mondani, hogy asszonyom,
vagy uram, ez köztünk maradva, ma, de csak ma önnek ez ötven
millió. És jól jár, mert holnaptól már hetven. De
tulajdonképpen egy százmilliót érő értéket kap ezért.
És
az a standard vállalkozó, aki aztán odaáll a munkása elé, és
ráüvölt, hogy takaródjon, amíg nem végez, nem kapja meg a
minimálbérének a felét sem. S akkor túlóra áron megkapja a
munkás a minimálbérét, és noha dünnyögne, nem dünnyög, hanem
az igazi vállalkozónak megköszöni a lehetőséget.
Mert
ahogy a templomi elöljáróságot magabiztos felsőrendűséggel
lehet kivívni, így az igazi vállalkozói címet is magabiztos
felsőrendűséggel lehet kivívni. Ezeknek az igazi embereknek az a
közös vonásuk, hogy a vállalkozás nem megélhetési probléma
nekik, hanem elvi.
A
kényszer vállalkozó valójában az a majom, kinek elege lett a
standard, az igazi vállalkozók pofátlanságából, nagyképűségéből
és hazugságaiból. Mert amint a templompadban kuksolók, kik
tudják, hogy humbug az egész, de semmint magukra vállalnák
sorsukat, így az igazi vállalkozók rabjaiként kuksolnak a semmint
kényszervállalkozók, ezzel dagasztván az elnyomottak széles
palettáját és a predestinált vállalkozó bukszáját.
De
megy ez gyerekek, mert hiába tisztulna az ég, rögtön jönnek más
fellegek, örvénylik az élet, ha lehetne, ha volna rá némi igény,
akkor sem lehetne ezeknek a dolgoknak utána járni, mert még mindig
a műmosoly, a mű viselkedés tűnik a legbiztonságosabbnak.
Nem
azért tűnik a műmosoly biztonságosnak mert az, hanem azért, mert
benne elvegyül az én műmosolyom is.
Na
most jött ez a német doktor úr, ki valójában nem német, de
németben él, így német, de attól doktorúr és azt írta volt,
hogy jön a lovettával. Mert én, már egy hónapja itt suvickolom
az atyai szent örökségét, amire a kedves feleségem felkiáltott,
hogy atyaég, ezt a bútort én be nem tenném a házba. De mondám
én, hatalmas jövő rejlik a gazdagok atyai szent örökségeiben,
mert azokat suvickolván lenne munka olyankor is, amikor egy
kényszervállalkozónak egyébként nem jön be a szükségmunka. És
milyen jó itt a kályha mellett csiszolgatni s közben zenét
hallgatni. És nem kell kiüresített gyomrokkal menni az asszonyom,
uram elé és a legjobban igyekezni azzal a műmosollyal, hogy akkor
ez most ennyi.
Na
most jött a generálisok generálisa, és megveregette a hátamat,
jó lesz, szép lesz, csak így tovább. Mondom neki, akkor azzal a
pénzmaggal mi lesz? Ja persze, bólogatott nagyon kedvesen a
németben élő doktor úr, természetesen pénzmag is lesz a héten.
Mert most természetesen nincs nála. De ez nem gond. Ezen nem
akadunk fent. Összefutunk még. De ugye a pénzről írhatunk egy
cédulát, ugye?
Hát
írhatunk. Hogyne írhatnánk.
S
akkor összefutott bennem megint a világ. Hogy bazmeg. Kiráncigálom
abból a koszos garázsból a patkányszaros intarziássait, szállító
kocsit, embert fizetek, benne van egy hónapos munkám, s minderre
mosolygósan azt mondja, a héten meglesz az előleg is. De nem ül
egy hetet csak ebben a koszos országban, aztán csak jövőre jön
még.
S
akkor feltettem magamban a nem igazán költői kérdést: holnap mit
eszünk?
De
szerencsére eszembe jutott, hogy kényszer vállalkozó vagyok, van
nekem egy másik erős oldalam, hogy kényszerből rögtön váltani
tudok. Letettem a marokcsiszoló gépet, azzal a szent
meggyőződéssel, hogy találkozunk jövő augusztusban, és eszembe
jutott, hogy Miki mióta esdekel azért a padlásajtóért, azokért
a küszöbökért, meg azokért a fedő lécekért, ha holnap
elviszem őket neki, akkor holnap biztos eszünk.
Nem.
Az igazi vállalkozó nem az aki elvből basztatja a sok marha idióta
buta klienst, akiknek ez a basztatás az életingerlőjük, hanem a
vállalkozó az, aki ebben a perverz világban mégis egyenesen,
tisztán akar megélni két keze munkájából.
A
standard vállalkozó erre képtelen.
És
hiába intelligencia, cím és rang, és pénz, ….jóérzés ha
nincs...semmi sincs.
Van, aki létre hozza az értéket, és van aki elfogyasztja. Amíg van egyensúly a két folymat között, a munka jól esik, a nap süt, és minden a jó.
VálaszTörlésAmikor ez az egyensúly felbillen, a vállalkozó, a munkás, a megrendelő, de még az állam is számolgatni kezd, és ez a számolgatás egyre több időt vesz el az érétkteremtő tevékenységtől, meg a fogyasztástól, meg az adóból is.
Mi az eredmény?
Gyomorgörcs.
Nekem a cigánygyerek itt sündörgött a számítógépéért minden nap, amíg meg nem kapta. Azóta nem is látom.
Nekem jó volt, mert létrehoztam valamit. Neki jó lett, mert tudja használni.
Ja, hogyha rajta múlna, akkor éhen döglenék?
Úgy tűnik, az előítélet szó nagyon is hasznos, csak az agyvetítőn sugárzott tolerancia erősebb volt.
Mindegy, az asszonynak mondtam, hogy engem egyszer be lehet csapni.
Nekem is megvolt az adag előítéletem ezzel a doktorral szemben, noha nem színesbőrű, hanem semmilyen ezek szerint. De ugye jönnek ezek a yogás paradigmaváltók és aszondják feszt, hogy amíg be nem bizonyosodik valakiről valami, minden előítélet fasisztoid elem.
VálaszTörlésA kigyógyíthatatlan jóérzés és már beteges hiszékenység úgy látszik nálam ez a végzetem lesz...
(Pedig mindig éreztem. Vasárnap a bevásárlóban láttam egy nőt két kislánnyal, többtízezres város ez is, mégis úgy tűnt, hogy sosem láttam eddig őket. Az volt az érzésem, hogy ez a doki felesége és két lánya, pedig nem tudtam, hogy van családja. Láss csudát, mikor elmentem hozzájuk, ott volt a nő a két gyerekkel...és a pasas olyan volt, amilyennek éreztem...)
Tökéletesen felvázolt kép a mai társadalom eme részéről.
VálaszTörlés