Az
agrikultúrás törekvéseim a jövőben visszafogottabbak lesznek.
Nincs erőm mindent egyedül elvégezni, hogy kert is, állat is,
műhely is, gyermek is rendezve legyen.
A
nyulakat, tyúkokat odaadtam Gábornak, hadd játszadozzon az
önfenntartás gondolatával, a közel százas létszámú fürj
minifarmomat meg leépítem arra a létszámra, amennyi tojásra van
szükségem a családi használatunkra.
Oda
jutottam, hogy már ingyen sem tudom adni senkinek a tojást, nemhogy
pénzért, legtöbben úgy néznek a fürj tojásokra, mint valami
kínai ehetetlen furcsaságra. Így nekem sokba jön eltartásuk, nem
győzöm. Gábornak kéne néhány fürj vissza, meg még valaki
mondta, hogy fiának ilyen sas fiókája van és ha mutyiban odaadom,
elfogadná eledelül annak a bestelen sasfiókának. Jó lenne
megszabadulni legalább a felétől, de ugyanakkor elgondolkodtam,
hogy nem korrektebb lenne a fürjekkel szemben, ha hagynám őket
elöregedni és nyugodtan elaludni itt nálam? Mert mit vétettek,
hogy a reményeim nem váltak be? A fürjekkel nincs baj, sőt, azt
kell, hogy mondjam, hálás madarak. A piaccal van baj, nem a
fürjekkel. Viszont tulfelől anyagilag már nagyon leterhel.
Többféle
tartási módot kísérleteztem ki a fürjekkel és merem állítani,
hogy a ketreces tartási mód brutális, egészségtelen, a
madaraknak kifejezetten rossz. Amíg az ember kis ketrecekben tartja
a fürjeket, nem veszi ezt észre. Agitált állapotuk, vagy a
legrosszabb esetben az apatikus állapotuk első látásra úgy
tűnik, hogy ez van, ilyen a fürj. Nem. Mihelyt bekerülnek egy
nagyobb térbe, száraz almos talajra, kedvükre futkározhatnak,
repdeshetnek, a madarak megnyugszanak, viselkedésük teljesen
megváltozik, mintha megkapták volna a helyüket.
Most
nálam van két nagyobb ketrec, háromszor három méteres darabja,
és két méter magasak. Mindkettőben van húsz-húsz fürj madár.
Ezek ellátása napi tíz perc. Mert a ketrec közepére tettem egy
hatalmas tyúketetőt és egy három literes itatót, melyek
tökéletesen beváltak, két napos autonómiám van segítségükkel.
A tojásokat meg úgy szedem össze, hogy bemegyek a ketrecbe és
összeszedem. Megszokták a fürjek, hogy minden nap bemegyek
közéjük. Egy egy fel szokott repülni, de nem mindig. Nem szeretik
a hirtelen mozdulatokat. A szalma annyira jól felszívja a trutyit,
hogy az alom jó ötcentis, mégis száraz. Szeretnek fészket
kaparni az alomba és ott üldögélni. Egyébként egész nap
kapirgálnak és egy fia légy sincs közelükben, mert azonnal
elkapják a frakkját a madarak. Míg a kis ketrecek körül
szabályosan légytenyészet van, mert a fürjek nem tudják elkapni
a legyeket, a lárvájukat sem tudják kikaparni, hisz a sitt a
rácson keresztül kipotyog és biza nem takarítom napjában, így a
legyek vígan élik világukat és nem beszélve a bűzről. Van vagy
nyolc ketrecem, ilyen kisebb méretűek, hiába van bennük négy-öt
fürj, a számukra sterilnek tűnő lakhely teljesen egészségtelen
és stresszes.
A
rácsos ketrecek kidolgozói egyetlen szempontot vettek figyelembe,
hogy a tojás szépen kiguruljon, ne kelljen érte bemenni,
benyúlni, lehajolni. Hogy a tojás ne legyen szaros, mert ugye a
piacnak vannak esztétikus követelményei is. Sajnos az
engedélyeztetéseknek is ilyen kritériumai vannak, szerintem az
almos tartásomat nem is engedélyeznék, mondván, hogy az a réteg
szalmás sitt rengeteg bacilust tartalmaz, nem tudom, nem értek
ehhez, de azt látom, hogy a fürjek sokkal jobban érzik magukat
benne, száraz és nincsenek legyek, nincs az a specifikus bűz.
Több
hónapja látom a különbséget a két tartásmód között és
határozottan állítom, hogy a kis teres ketrecek egészségtelenek.
Ilyen
meggondolásból talán túl adnék rajtuk, hogy ne szenvedjenek
tovább a kis ketrecekben, viszont ha tovább adom őket, még kisebb
ketrecekben többen lesznek. Mert most nem érek rá még egy nagy
ketrecet csinálni.
A
fürj technológiában végül is eljutottam egy olyan szintre, hogy
tudom csinálni, ki tudnám tenyésztetni helyben a több ezer
madarat, helyem is lenne legalább három ezer madárnak ilyen almos
rendszerben, csak a piacot nem tudom megtalálni, az az érzésem,
hogy a fürj tojásra valós piac nincs.
Most
nem akarom eldicsekedni, de fél éve csak fürj tojást eszünk és
mindenbe csak fürj tojást teszünk. Egy tévés műsorban láttam,
hogy a fürj tojás nemcsak azért jó, mert kevés a zsír tartalma,
hanem a vérből is pucolja a zsírt. Mert kezd összeállni bennem
egy kép, hogy soha semmilyen módszerrel nem tudtam fogyni, viszont
egy fél éve érzem, hogy fogyok. Először felengedett a feszültség
bennem, amit a zsír mint az íj szétfeszített. És érzem hónapról
hónapra, hogy „ürülök”. A folyamat lassú, de érzem, hogy ez
a feszültség egyre lazul. Könnyebben mozgok, hajolok. Lehet más
ez, de nekem új. És semmi sem változott az étkezésemben, mint a
tojás. Na de erről majd még írok egy fél év múlva, ha valóban
lesz konkrét eredménye, és nem csak valami ál dolog.
De
ha igazam lesz, szerintem sok embernek megoldás lesz a fürj tojás.
Na
hát egyelőre így a fürjekről.
Figyeld meg, hogy a térdeid is sokkal jobban bírják majd a kisebb súlyodat.
VálaszTörlésfelénk sem terjed igazán. Olyannyira nem, hogy rendszerint a nagy áruházaknak le kell árazni s akkor elviszik. Azt olvastam a kozmetikai ipar szívja fel a javát egyelőre.
VálaszTörlésHa fürj lennék, én dicsőségesebb halálnemnek tartanám a sas általi megemésztetést mint a végelgyengülést :)
VálaszTörlésSzilvi, a sasnak való áldozatokról sem emlékeznek meg sosem. A magát hősnek képzelő fürj a másvilágon felébred, hogy annyi történt, hogy megették. Nyémá dicsőség.
VálaszTörlésDe legalább a sasnak hasznára volt :)
VálaszTörlésÍgy is úgyis elmúlunk, a fürj is, a sas is, mi is. Ez a dolgok rendje. A legtöbb amit tehetünk, hogy még éltünkben próbáljuk segíteni azt aki miutánunk itt marad.
Igen, Szilvi. Még egy tojást kinyögni...:-)
VálaszTörlésTegnap is elaludt egy fürj. Mikor látom, hogy csak gubbasztanak, s a szemüket is lustán nyitják ki, tudom, hogy két nap alatt elpucolnak.
Lehet, hogy saseledelnek fogom adni őket, legalább reméljék a dicsőséget.
Ja és még egy fürjes tanács:
Ne tarts fürjet, ha nem vágsz állatot.
Nézd Attila, lehet hogy titkon minden fürj sas akar lenni. S végül az is lesz, csak engedd a táplálékláncnak hogy segítsen ebben! :)))
VálaszTörlésVégül a sasos ember eljött és elvitte a rácsos fürjeket, darabra mérve harmincnyolcat.
VálaszTörlésSajnáltam őket, de ez van...de amint mondtad, van dicsőségesebb halál is az elbóbiskolásnál. Végül is jobban szeretném, ha engem is így vinne el a halál, mikor közeleg: hamar. Mert nyavajogni itt, vagy hétéveket fetrengeni egy ágyban, nem fogok...az biztos.
De lám az Isten nem hiába ad gyenge szívet a "haláltól nemfélőknek", hogy ha nem győzi pumpálni, menjenek..
Attila, kivételesen nem a mamámat idézem, hanem anyósomat: "Ez nem kivánsághangverseny!" :)))
VálaszTörlés