Inas és lét kérdések...

Az ember egy életen át ringathatja magát, finoman kifejezve: hamis vizeken. Büdös álló vizeken. Most a kekeckedők azt mondanák, hogy én Erdélyre értem azt, hogy egy büdös állóvíz. Nem. Most csak így érzem bennem ezt a dolgot, de nem hiszem, hogy Erdély bármilyen szempontból egy büdös állóvíz lenne. De a hangulatom még lehet az.
Azt mondják, az átalakulás ilyen. A fejlődés. A régi dolgok elavulnak, kinyílnak az új bimbók. Szerintem ezek a bimbók nagyon elbimbaszódtak.
Nem azt siratom, hogy nem mehetek egyenes háttal nyakkendőben a templomba, mert ezt még megtehetném. Ez nem változott. Vannak alapvető emberi dolgok amik nem változnak. Ezt a nyakkendős állapotot nem zavarja társadalmi vagy gazdasági krízis. De például egy nép identitásába durván beleszól. Ja. Úgy nem szól bele, hogy Floridából jönnek a siralmas videóüzenetek, hogy drága szép Erdély, de kösz, amíg Brisbaneban 16 dolcsi az átlag órabér és egy dolcsi a tej, maradunk az ó drága Erdély drágánál.
Ami változott, az a munka értéke. Azt mondják az okosok, hogy a produktivitás esett és nincs marketingünk. Ezért nem mennek a dolgaink és ezért az átlag keresetünk 1-3 dolcsi per óra. Persze 1,1 dolcsis tejárral.
Azt mondják a jólelkek, hogy mindez nem hit vagy nemzeti érzület kérdése. Nem a pénz számít. Nem a kereset. A pénz nem boldogít.
Ez így van. Talán ezért mennek a fiatalok fülig és természetes mosollyal Norvégiába mosogatni. Mert a pénz nem számít. Nem hit és nem nemzeti érzület problémája. Az ember hívő és hű nemzetéhez bárhol a világon.
Na eddig a filó.
Nem is tudom miért nem fényképeztem le az Andorrába készített ajtókat és ablakokat? Ez a Zsülien most nélkülem akar menni istállót szerelni Andorrába. Bevallotta tekervényes úton, hogy van nálam olcsóbb, és amíg tűzifában kifizetheti a munkámat, hozzám jön ajtót ablakot készíteni. Nem fényképeztem le, mert elfelejtettem. Mióta visszajöttünk a tengerről nem volt egy perc nyugtom. Ez a Csabi eladta a forradalmat. Hagytam neki pénzt, hogy etesse a madarakat, nyulakat, a kertben kaszáljon, gyomláljon. Semmit nem csinált. Emellé bevállalt valami lambériát, felvette a lóvét és egy éjszaka elitta. Persze elvesztette a kulcsait, amiket megtaláltam a műhelyben a földön, lécek szanaszét amikbe bebotlott, a szoba ablakán a szita letépve...másnap eltűnt. Írtam neki maradjon távol egy ideig. Aztán egy hétre rá felhívtam, már más cégnél dolgozik.
Ezentúl örökre sok sikert kívántam neki. És talán, sőt majdnem biztosan örökre búcsút mondtam az inasoknak. Ezentúl ha van miből, alkalmi munkást hívok, ha szükség adódik.
Nem kimondottan egy olcsó dráma ez a kijelentésem. Hosszú ideje lappang ez bennem. És nem kertelek, egyetlen oka, amiért nem szeretnék inast a jövőben, hogy nem tudom kifizetni.
Beszéltem egy volt szakiskolás tanítványommal, csak puhatolóztam, hogy s miként. Lábán a köröm ápolt, sarka nem kérges, strandpapucsban. Azt mondja, mennyit tucc te adni egy inasnak (figyeled?: „mennyit tudsz te adni egy inasnak?”)? Me németben lá ágrikulturö hat euró az órabér! Tucc te ezzel konkurálni?
Nem. Nem tudok konkurálni. Mert nekem, szakinak, saját műhelyben, sötét feketén nem jön ki fele sem, illetve három euró egy órára, miből költségeket is kéne fedeznem. Úgyhogy ha inast akarok, akkor egy nagyon hazafi inast kell magamnak szerezzek, egy kótyagos hülyét, de az meg minek, de mit beszélek, hisz ott volt a híres Cézár a sült hülye, kinek élete álma volt seperni a műhelyben, mert másra nem volt alkalmas csak arra, hogy apja élvezeti cikknek használja (magyarán seggbe bassza), de felébredtek a román babpisták, hogy egy megtért hülye pont jól jön nekik, mert tolja a sódert mintha olvasná, mert az ilyen az ilyesmit seperc alatt bevágja és mennyből lenéző tekintettel tanúbizonyságot tesz, persze miközben mindenféle segélyeket behajtanak munkaképtelen bivaly hátán. Na ez a Cézár és mennyei serege megfenyegetett volt, hogy örvendjek, hogy nem jelentenek fel valami hülyéket védő intézethez, hogy a srácnak be akartam magyarázni, hogy nem hülye csak traumás a sok seggbe baszástól és vissza akartam adni önérzetét és bizalmát önmagába.
Ma az ember nem lehet magabiztos. Nem szabad neki magabiztosnak lenni. Nem azért, mert valamiféle páholy mondja ezt, hanem azért, mert annyi a marha, hogy kaszálni lehet, és nem lehet senki okosabb mint az a sok mennyei marha. Na tehát a hülyék sem jöhetnek számításba.
Így azt mondom én is, mint Tarkovszkij harang öntője, hogy sírba viszi a harang öntés titkát.
S akkor ennyit az inaskérdésről napjaimban...

A létkérdésről pedig imigyen: 

Mert mi van akkor, ha a „lelkes”, az evoluáltabb ember az aki magára veszi Jézus tanait, lévén korában egy irtó lelkes, haladó ember és a barom, a vad ember, ki attól még az, hogy megtanult írni olvasni és bizonyos dolgokat be tud memorálni mint a majom a banánfa lelőhelyet, nem veszi magára Jézus haladó eszméit?
Mert a lelkes ember a halálba megy bármikor egy eszméért, de a barom, a vad ember életét féltve fél „istentől” mint az állat a mennydörgéstől, de nem rúgatná fel talpát semmiféle eszméért?
Mégis, miért van az, hogy a fejlett, lelkes embernek kutya kötelessége a baromnak engedni, azt megérteni, putyukálni és ugyanahhoz a tálhoz engedni, mit fáradságos munkával szerez meg magának, míg a barom kikéri magának a dolog alól felmentetni?
Hogy van az, hogy amíg a lelkes befektet a tudásba, a barom istenverésnek nevezi a tudást? Hogy van az, hogy a gondolkodás, mi az emberi lét lényege, ma az emberiség legrémisztőbb ellensége?
Hova jutottunk, hogy amit az ember kitanult az évezredek alatt a majomembernek joga és erkölcsi hatalma van azt a disznók elé vetett gyöngyök formájában eltaposni?
Mi lehet borzalmasabb az emberiségre nézve, mint a csorda hordák uralma?
Krisztus után mire jók a mártírhalálok? Ha az emberiség nem tanul belőlük, mire jók?
Miért kell a lelkes embereknek a lelketlenekhez viszonyítsák lelkiségüket? Kik a lelketlen barmok, akiknek tartoznak a lelkesek életükkel?

6 megjegyzés:

  1. Szerintem ez így van jól.
    Vizsgázunk!
    Mivel az élet után is van élet, a vizsga arról szól, hogy ki hol folytassa.
    Ki ide, ki oda.
    "Tegyétek az emberekkel amit szeretnétek, hogy azok veletek megcselekedjenek."
    Amit adsz azt kapod.
    Csak a buta ész az ami silabizál, próbálkozik, de hasztalan.
    A lélek nyugalma nem lehet övé.

    Attila, Vácról

    VálaszTörlés
  2. Mind osszuk ezt a lélek nyugalmát, de vajon a léleknek meg kell nyugodni? A test is ha sokat nyugszik, eltesped.

    VálaszTörlés
  3. A lélek nyugalma adja a mindenségben felismert rendet és általa felismeri az ember a helyét.

    A "A test is ha sokat nyugszik, eltesped." , is csak az ész okoskodásának egyik útvesztője.
    Sehova sem vezet.

    Az ember kettős lény, lélek és ész.
    A lélek csak szeret, ad, alkot, teremt, él, teszi a dolgát, mert tudja mi a dolga. Teremt ott, ahova teremtője helyezte. Ez adja az állandó boldogságát az embernek.

    Az ész meg folyton okoskodik, magyarázgat, elemez, dirigál, kritizál, irigy, kaparcsi, stb.
    Az ilyen ember, csak ideiglenesen boldog, mert mindig viszonyít és akar.
    Ha akarása teljesül, csak egy pillanat, míg a boldogság morzsáiból csipegethet, mert az ész új akarásra serkenti és ha akarása sikertelen, a kudarc és mélység gyötrelmeivel bünteti az embert.

    A lélek a szívbe lakik, Ő a Szeretet és nem anyagi. Az ész anyagi és olyan mint egy fedélzeti számítógép, robotpilóta.

    Vajon felismerheti és megértheti-e az anyag a lelkit?
    Megismerheti-e és kielemezheti-e a számítógép a tervezőjét?

    Teheti, előtte az örök végtelen, az idő végtelensége. Mert az idő is, csak neki létezik.

    Vagy felismerve helyét és szerepét leszáll a földre és meglátja a sok csodát, amit a lélek teremtett.
    Akkor élvezi, segíti azt, amit a teremtő lélek megalkotott. Onnantól nem irányító akar lenni, hanem a lélek segédje a teremtésben. Ezáltal ő is elnyerheti, megélheti a mindennapi boldogságot.
    Mint a hűséges eb akit a gazdája kényeztet, mert hűségesen teszi a dolgát, de jaj annak az ebnek mely a gazdája fölé akar emelkedni és visszamar.


    Attila, Vácról.

    VálaszTörlés
  4. És még egy gondolat:
    Az büntetése nem a gazda általi büntetés, hanem az, hogy a gazda elhagyja. A gazdátlan ebnek sanyarú lesz a sorsa.
    A lélek nélkül élő embernek is sanyarú a sorsa, mert lélek nélkül az ember, csak folytonos gyötrelmes akarásokkal, átvergődik egy életen.

    VálaszTörlés
  5. Valóban, a pénz nem boldogít ...., de az sem, ha nincs!
    S akkor mi lett a madaraiddal? Remélem megúszták élve.
    Bárcsak "kaszálni" lehetne a sok marháját! Bárcsak!

    VálaszTörlés
  6. Ha időd engedi és beugrasz hozzám a mai dátumhoz, hagytam neked valamit, igaz elő kell "bányászni"! :)

    VálaszTörlés