majd meglatjuk

Nem volt mikor, nem is irtam a mult heten, hogy aztan a santa furjet Pufinak adtam. Sajnaltam. Szenvedett. Nem tudom elkepzelni, hogyan torte ki az egyik labat. De valoszinu megint az egyik kiserletem aldozata lett. Mert at tettem a nagy szabad ketrecbe, ott meg valahogy ugy repulhetett, hogy beakadhatott valahova a laba. Ez is ugy van, mint az embernel, ha egy ember megszokta lent, ne probald akarata ellenere felemelni. Kis ketrecekre voltak kitenyesztve ezek a madarak.
Tanulsag: nem mindig jo az amit jonak tartok.
Peldaul az ember ha ezt a tengeres turizmust nezi, otthonrol ugy kepzeli hu de faszaul szorakozhatnak itt az emberek. Eskuszom tobb kocsi van ossze vissza leparkolva, mint embert latsz a vizben. Dugig minden klub, a vizben gyerekek es egy par nagytata, nagymama. Ha rovid gatyaban be is mereszkedik egy egy suhanc a vizbe, reszketve, kulonos boldogsag tekintettel nez a messzibe es latszik szemein, hogy be van love.
Ha nem lennenek a gyerekek, a fiatal apukaknak nem kellene elszenvedni azt a nehany ora jopofaskodast. Vasarnapi szulok, latszik rajtuk. En valoszinu azert nem vagyok az, mert korom szerint beillenek nagytatanak.
Teljesen ki vagyok kapcsolva. De mindig is az voltam. Mert az ahhoz, amit ez az anyagi vilag nyujt, sosem voltam bekapcsolva. Na meglatjuk...