Szivárvány

És lőn a kapa ideje. Az ember fiai nekitámaszkodva a kapa nyelének vitatkozának a szivárvány színei felett, melyet az Úr feszített ki az égre mint egy nyilat jeléül annak, hogy talán kemény dolog volt özönvíz által elpusztítani a nemválasztott népeket. Mint egy bocsánatkérés, egy új szövetség, egy ígéret az Úr által, mint ahogy a mintiai asztalos újra és mindig újra megbocsájt neveletlen, ráragadt kóbor kutyáinak, kirajzolá az Úr a szivárványt az égre, hogy az új világ ne csak ama kapa munkában bővelkedjen, hanem mint egy zene a szemnek és léleknek az égre legyen vala pecsételve az Úr jelenléte.

És lőn, hogy a burján elszaporoda vala és emberünk fiai még mindig a szivárvány színein vitatkoznak vala. Tátott szájjal várák ama istenes katarzist, mely csodaképpen megoldja, hogy kapa nélkül teremjen a betevő falat, mondván: szükség nekünk eligazítani a szivárvány színskáláját.

Elszégyellé azért magát az Úr és felitatá a szivárvány színeit a tűző nap melegével, hogy az ember fiainak ne legyen min vitatkozni. Hátha így munkához látnak.

De bizony látá Isten, hogy az ember fiai nem szűnnek meg az égre tekinteni, ujjal mutogatván, hogy ott volt vala a szivárvány, mindegyik más színbe festve le azt.

Elmúla azért a kapa ideje, a burjánok elhatalmasodának az Úr szántóföldjein.

Nézék azért az ember fiai a szántóföldeken elhatalmasodott burjánokat és kémlelék az eget egy új szövetség reményében és várák az istenes megélést.

Az istenes megélés pedig nem jön vala, mert hiába adta volta az Isten a tavaszi meleget, esőt, fényt, szerelmet, az ember fiai ebből mit sem láttak, mit sem éltek meg.

Azóta is keseregnek az ember fiai nem adván az igazságukból semmit, mondván: a búza, a kukorica termése nem munka eredménye, hanem a lelki élmény tisztasága.

És várának az ember fiai a lelkek tisztulására, menvén ez a várás apáról fiúra és így lőn ama nagy nemzet, kik csak mindig sírva várának, hogy a szivárvány színei újra az égre rajzolódjanak.

Mondá pedig az Úr: minden nemzet válasszon magának élet stílust és aszerint éljen. Ki kard által harcol, kardtól haljon meg, ki munka által harcol, munka által haljon meg, ki a szivárvány színeit lesve, a szivárvány színeit lesve haljon meg.

Hogy legyen meg az ember fiainak is az akarata.

És így lőn.

Mert rájöve az Úr is arra, hogy a szivárvány lesésben ő is lúdas. Mert volt vala, hogy Márta behívta magukhoz ezt a Jézust, ki az Úrnak ama Fia, hogy megvendégelje. Erre Mária a jobb részt választván a möster lábaihoz ülve hegyi beszédeket hallgata füle élvezetére. Tetszett vala a hallgatóság a fiatal embernek. Mikor pedig meghala ama Lázár, kiért Jézus sírva fakadt, Mária otthon gubbaszta vala, míg Márta Jézus elébe méne mert hitt Benne.

De ez a dolog valamennyire rejtve maradt vala az írásokban, mert a szivárvány színein vitatkozó farizeusok a maguk igazolására eltussolák az új szövetség igazi hivatását: a megbánást, a bocsánatot, az újjászületést és a munka örömét, mondván: ez a dolog katarzis kérdése, amit hegyen lesve kell megélni, nem egyértelműen az élet ajándéka, gyümölcse, mindenkinek, kivétel nélkül.

És így vala, hogy az emberek idejét, energiáját és figyelmét lefoglalják a katarzis keresések, emiatt frusztráltan néznek hol jobbra, hol balra, sehonnan nem jön egyértelmű válasz, közben ügyesebb, talpraesettebb népek jönnek és helyettük kikapálják a hasznot a földjeikből, s lassan az égre néző hivatalosok még napszámba sem mehetnek a saját földjeikre dolgozni, mert akkora bennük a katarzis, hogy csuda. Így jönnek szóba a nem hivatalosok a bálba.

És lőn, hogy az ember fiai keresék a boldogságot nyugaton, de ott büdös vala a munkától, így most keleten keresik, hol büdös a nem munkától.

A sok vizek lefolynak egyszer a Dunán, de az ember fiai sosem fognak feladni a Mária választotta jobb helyről, a möster lábainál hegyibeszédeket a fül viszketése szerint hallgatni. Csak aztán legyen egy dolgos Márta, aki elébe megy hittel az Úr elé, míg otthon mindenki rinyál.