Integráció.
Ez a lényege korunknak. Egy másfajta inkvizíció. Amikor az ember
szellemi és lelki életét nem sötét kínzó kamrákban gyötrik,
teszik engedelmessé, törik le, hanem a hason keresztül tesznek
minket mindenféle rabszolgákká. Azt eszünk amit nekünk adnak,
megengednek, a szellemi és lelki szabadság fabatkát sem ér, a
szólás szabadság hiába van, semmit sem ér, mert hiába szól
valaki szabadon, ha a fülek, akikhez szól, be vannak dugulva, vagy
teljesen más frekvencián működik a halló készülékük. Az
integrált ember képtelen szellemi és lelki síkon kommunikálni,
mindaddig, amíg megélhetésileg rabszolga.
Mert
hogy nincs háború. Aránylag egy jó ideje békében élünk.
Persze, hisz eszünkbe sem jut a legkisebb ellenállás sem. Sokan
azt hiszik ez az ellenállás valamiféle fizikai erőszak kéne
legyen. Betörni a román pofáját. Holott a román is ugyanabban a
hajóban evez, neki is ugyanez a sorsa, valójában közös a
sorsunk. Egymás ellen vagyunk hergelve, hisz az integráció egyik
feltétele ez, hogy egymás ellen legyünk hergelve.
Hogy
a lélek elhatárolódik a szellemtől és testtől, nemcsak hogy
nincs közük egymáshoz, de ellenségek is egymással. A három nem
egy egységet alkot, hanem szétzüllést. És erre hivatott a
vallás. Utáld a szellemedet, utáld a testedet, csak a lélek a
lényeg, ...persze, mert megfoghatatlan. Légy lelki, aztán a
testeddel majd a császár foglalkozik. Majd a császár megmondja
minden reggel mit kell tenned.
Hogy
kell a lelki ébredés. Kell a nemzeti ébredés. Igen, a lelki
nemzeti ébredés. Nem a tettek ébredése kell, hanem egy olyan
ébredés, mely megfoghatatlan, számokkal le nem írható,
fizikálisan nem látszik, mert fizikálisan más dolgok jönnek
számításba, más hivatott a szellemi és testi életünket
kitölteni. Mint a plátói szerelemben, verseket írnak egymásnak,
de mással baszatják magukat, de végtelenül szenved azért
mindenki. Hogy van ennek egy magasabb rendű lelki vonatkozása.
Lelki síkon biztos van benne valami, de ha a három egyesül: a
test, a szellem és a lélek, eredményez egy balfasz embert, aki még
hisz a mesékben.
Így
vagyunk mi egy balfasz nép. Ez a Merkelnében kimagasló integrációs
inkvizíció áldozatai között mi is számláltatunk: az erdélyi
magyar nép, kik mi magunk is önszorgalomból azzal
foglalatoskodunk, hogy melyik az igazibb magyar, a székely vagy a
purdé, az elcsángósodott szórvány? És mi sem bizonyítja
nemzeti identitás zavarunkat ez a Csíksomlyói menet, kimondom ezt
akkor is ha mélyen megsértem katolikus olvasóimat, habár nem
annak szánom, hogy a szellemi és testi magyarságunkat nem lehet
átpakolni a hókusz pókusz szektorba, mert a kisiskolást sem lehet
éppen behülyíteni mesékkel, ugyan hallgat a behemót felnőtt
előtt, de mikor eljön az ideje, úgy télakol otthonról, hogy csak
úgy porzik utána az út.
Az
az érvelés, miszerint egyszer lelkileg jöjjünk rendbe, aztán
meglátjuk, fix olyan ez, mint a plátói szerelemben, bánatos
verseket írunk egymásnak, de közben másnak tartjuk a fenekünket.
Természetesen szenvedő arcot vágva hozzá.
Tudjátok
mikor esztek ti az én fürj tojásaimból? Lá piluvară.
Mert ajándékba nem adok egy fia repedt és
lágyhéjű tojást sem! Borzasztó megaláztatásban részesülnek a
kis termelők, abszurd technológia nélkül nem kapnak engedélyeket,
nem tudnak kilépni a kereskedelmi rendszerekbe, minden arra
hivatott, hogy sumákolj vagy egyszerűen add fel!
Aki
csak lélekben szabad, azt mondja ez van, ez az integráció ára, és
úgy tesz, mintha valamiféle belső erő arra készteti, hogy
felemelt fejjel menjen tovább. Ez a belső erő meg nem más mint a
hülyeség. Mint amikor Szaros Pista nevenapján kiöltözik.
Semmint
kifejlesszem a fürjbizniszt, hogy elkezdjem ezt az Alice országos
dolgot bebarangolni a sehova sem vezető engedélyeztető
dzsungelben, semmint megint százezer eurós befektetéseken
gondolkodjak, hogy steril környezetben tudjam lemosni a fürjszart a
tojásokról és nanotechnikás orvosi öltözetben pakoljam azokba a
műanyag dobozkákba a tojcsikat, inkább gyerekek veszek egy fakking
tehenet, egy diznyót és azt fogom nevelni, meg ennek az egész
kibaszott integrált világnak bemutatom, hogy egyen szart!
Idén
negyedszer főztem be bodzát. Legalább három hónapig én nem
fizetek idegen bodzaízű vegyszerekért. És elnézem itt a kerítés
mentén, legalább száz, ha nem kétszáz főzetet tudnék
leszüretelni. Teljesen biokörnyezetben, távol az országúttól,
távol a vasúttól, mindenféle szennyeződéstől. Ezeken kell
nekem gondolkodni. Leszüretelni, lefőzni, elcserélni búzára,
fűre, kukoricára és így tovább.
Munkánkat
más értékek felé irányítani, leszámolni az integrációs
inkvizícióval, egymásnak dolgozni, túlfűtött buzgalommal és
szorgalommal elkerülni az állami szektor nyújtotta szociális
mézes madzagját, ez lenne az igazi nemzeti ébredés, mely az egész
embert ébreszti, nemcsak a plátói részét...
Egyszer egy beszélgetés közben azt írtam nincs bűn, helyette a hiba szót kellene használni. Akkor kaptam egy olyan választ, hogy a gyilkosság, a háborús öldöklés az bűn, nem lehet hiba.
VálaszTörlésÉreztem akkor, hogy valami ezzel a megfogalmazásommal nem teljes, nem tökéletes, hát feltettem a kérdést.
Nemrég megkaptam a választ.
Igen, nincs bűn, a helyes szóhasználat a lelketlenség.
Mert amikor Isten szerint élünk, akkor a lélek szerint élünk és lelkiismeretesen (szív szerint) döntünk, nem az ész szerint megyünk.
A polaritás világában mindent kétféleképpen lehet elvégezni, szeretettel, a lélek által vezérelve, vagy lelketlenül a hideg, érzéketlen ész, egó szerint.
A szív szeret, az ész megokol, ítél.
A bűnös az lelketlen.
A bűnbe esés nem más, mint kiesés a lélek vezetéséből, a szeretetből cselekvésből és az agy szerinti döntés meghozatala.
Tehát Évát nem kísértette meg senki, a sátán nem más, mint az agy. Csak a saját agya volt, aki megszólalt, elkezdett működni.
Olyan ez, mint amikor a gyermek is rájön, hogy lehet másként is, mint ahogy a szülei csinálják és el kezd a saját akarata, feje szerint cselekedni, az első dac.
Ez az elszakadás, az én felismerése.
Az emberiség is a megkísértésnél ezt a dackorszakot élte meg. Szembefordult az Atyjával, ment a saját feje szerint.
És az Atya, a szeretet a háttérbe húzódott. Vár, csendben figyelve ránk, hogy felismerjük, ki Ő és visszatérjünk hozzá.
Mi vagyunk a tékozló fiak.
Már moslékot eszünk és mindent megteszünk, de dacolunk, nem akarjuk felismerni, hogy kik vagyunk.
Szeretettel, lélek által vezérelve és fokozott szorgalommal, az Atya segítségével kéne nekünk saját gazdasági létteret teremteni.
VálaszTörlésNem tudom elszakítani a testet a lélektől, majd elszakad az magától, ha átvándorolunk az örök vadászmezőkre. Olyan lenne ez mintha a fiamat csak bátorítanám, adnék egy nagy kardot s mondanám neki: ha éhes vagy menj s ölj patkányt.
Igen, a lelketlenség tesz minket érzéktelenné, nem érezzük sem a társaink sem a felebarátaink lelki, testi szükségeit, noha elég okos pofát vágunk mindenhez.
Mintha az Úr megkeményítette volna a szíveinket.
"Nem tudom elszakítani a testet a lélektől, majd elszakad az magától, ha átvándorolunk az örök vadászmezőkre."
VálaszTörlésNem is kell, mert épp ez a test célja, feladata, hogy benne, vele megéld és aztán megértsd!
"Mintha az Úr megkeményítette volna a szíveinket."
Vagy csak az első dackorszakunkat éljük át.
Az Úr parancsol, büntet, féltékeny, vádol - ez az agy.
Az Atya szeret, gondoskodik, megért - ez a Lélek
A megértés, megszabadít,
békülj ki a vádlóddal.
Ha ezt megérted akkor el tudod fogadni, ami ma történik, mert az emberiség a dackorszaka végét éli.
Az ész uralom haláltáncát, ami pusztít maga körül, lásd a dacos gyermeket, aki még magát is képes a földhöz vágni, úgy forr benne a gyűlölet és a düh.