Az erkölcs meleg ágya

Azok a régi szép idők, sóhajt fel Csabi. Ültünk egy kávézó teraszán. Vártunk valakit. Közben egy ismerős ment el előttünk, elfordította a fejét. Erkölcstelen emberekkel, kik a reggelt egy kávézó teraszán töltik, nem treábázunk (nincs dolgunk velük). A Csabi szerinti régi szép időkben az emberhez a kiszolgálók mosolyogtak és nem verték át egy lej nyolcvan banival a visszajáróból. Hagyjad Csabi azokat a régi szép időket, mondtam neki, mert geci ember volt van és lesz örökké. Csak mi szeretjük idealizálni a múltunkat, ahogy idiótizáljuk a jövőnket.
Konvenciókkal és munkával tele életünk (mondom ezt ki a route 66 forradalomra is azt mondom, hogy nem az a forradalom amire szükségünk volt/van/lesz, mert nem oldott se fel, se meg semmit) kivetít egy nemlétező emléket egy nemlétező világról. Amint mondtam, az emberi életek egy adott pillanatban mérlegre tett statisztikai adatok, és a jövőbe vetett néha túlbuzgó vakoptimizmus így elkeni a múltat ilyen mézes mázos, nosztalgiázásokra alkalmas emlékekké. Avagy a saját konvenciós rabságod kivetít egy ilyen szabadulást a múltba, amikor hej de szép volt minden.
Volt egy frászt.
Néztem egy videót egy öreg néniről, ki mesélt a múltjáról, az első benyomásom az volt, hogy hű de fasza, de két napja a részleteken rágódom -apropó igényesség- és egyrészt azért idegesít, mert hogy én elsőre mindennek bedőlök, másrészt pedig felfedeztem ezt a hamis elmerengést egy nemlétező tiszta erkölcsű elmúlt világba.
Nem akarom itt legendás emberek emlékét bepiszkítani, de ha csak fele volt igaz annak amit azok leszármazottai meséltek, akkor is baj van szerintem.
Mert voltak ezek az ágymelegítő ágyasok. Mondta ez az öreg néni a videóban, hogy akkoriban a háló szobákban nem fűtöttek. És itt beugrott nekem egy másik ilyen élő legenda leszármazott, aki ellenezte a hálószobai fűtést, mondván, hogy az tiszta betegség. Huszonnégy fok valószínű nem jó a hálószobai hőmérsékletnek, de szerintem hat illetve nyolc fok sem, talán a gyakori fiatal elhalálozásnak is egy oka lehet, de mint mondtam, ahol van kilenc, három elpusztul (magához vette az isten), kettőt elvisz a háború, himi-humi kettő-három megmarad.
Talán ez a hideg hálószobás dolog kedvezett a tehetős grófoknak, kik az éjszakára előmelegítették az ágyaikat nem forró téglákkal, hanem élő fehérnépekkel, kiket aztán ha kedvük szottyant megdugdostak, hogy csak úgy szaporodott az el nem ismert szőke örökösök száma az olcsó munkaerőként behozott barna bőrű purgyellán népek között. Ezek az emberek ma legendák, a nosztalgikus erkölcs inspirálói, mi meg ezen legfeljebb nevetünk, mint ahogy nevettek egy ilyen legenda leszármazottai, hogy ki tudja Pityu bácsinak még hány gyereke lehet itt-ott, a lényeg, hogy nem ismerte el őket, így a vagyonhoz sem nyúlhatnak. He-he-he.
Ja, és a gondolat menetet folytathatnám, ha nem sürgetne az új tizennyolc kéthetes fürjecske, kik már szökdösnek és félek kiszöknek a krésából (nevelde), be kell fejeznem a ketrecet nekik, a most már tökéletesedő ketrecet.
Hogy megint sötéten látom a világot? Dehogy. Aki nem ért engem, az van még sötétben. Mert miről beszélek? Arról, hogy itt van előttünk a mai nap. Nincs más recept a mai napra, mint megfogni a munka végét, bármi legyen az, nincs olyan, hogy nem vetsz, nem öntözöl, nem aratsz, mégis van. Tiszteld és szeressed azt aki melléd áll, és annak a javára távolítsd el azt aki nem áll melléd.
És mivel nincs példakép, ne is keressük őket. Hagyjuk a francba a legendákat, melyek a lustaság, a trehányság és erkölcstelenség kivetítései egy fehér álomvásznon.
Magunknak legyünk mi magunk a példaképeink.
Talán így lesz egy jobb és szebb világ. Ha nem is globálisan, de legalább a miénk legyen az.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése