RIP Mișu

Azt mondják, hogy amit dolgozol, az jellemez téged. Hát ha valami szakma illett volna ehhez a Mișuhoz, akkor az az autóbádogos szakma. El sem tudom képzelni ezt a Mișut másféle szakmában. Egy nagyon őszinte román ember volt ez a Mișu. Éppen azt terveztem, hogy valahogy a nyáron beszéljem meg vele, az új régi autómnak egy kicsit dikicselje meg az alját, mert a rozsda biza kikezdte, hisz ez is megvan már húsz éves.
Olyan ember volt ez a Mișu is, hogy hiába volt arany keze, csak a kis szar munkákkal keresték meg. Mert akinek ilyen új, modern autója van és azt megütötte, akkor csak ilyen drágás bádogoshoz mennek, mint amikor az ember beteg, egy faksznis, drágás orvosban jobban megbízik. Mert értelmes lény az ember, de a reklámozott márkanév több bizalmat kelt, mert azt mondja a marhája, hogy aki ad magára, költ saját imidzsére, az valószínű belül is olyan, aminek kívül mutatja magát.
Ez a Mișu olyan dolgokat bádogólt össze, amire mindenki azt mondta, hogy lehetetlen, hogy az már szemét.
Egyszer kiakadt egy régi Dácsiámnak a kereke, szerencsére közel az akkori lakhelyünkhöz, éppen a szomszédban lakott ez a Mișu, szó nélkül átjött, annyit mondott, hogy basszam, de befetrengett a sárba és megreperálta a kiakadt kereket. Nem kért el többet, mint egy napszámos órabért.
Úgy jártam hozzá a mindenféle régi masináimmal, mint ahogy minden rendes ember a fogorvoshoz jár: rendszeresen.
Mindig volt egymáshoz egy egy más szavunk is, nemcsak az autó témában. Nem volt egy lángész ez az ember, de nagyon egyenes és egyszerű.
Egyszer volt még valami motor bajom egy másik régi Dácsiánál, megdikicselte és akkor azt mondtam, ha már zavartam, cserélje le az olajat is meg a szűrőt. Hogy legyen látszata annak amit csinál. Mert van olyan ismerősöm, aki néha csak azért ad nekem munkát, hogy legyen munkám. Mert ez is a segítségnek az egyik formája. Mert az embernek, akit a munkája jellemez, annak jobban esik, ha a segítséget munkában adják. Voltam én is ilyen helyzetben ezzel a Mișuval. Szívesen adtam neki munkát. Párszor ő is rendelt nálam kalapács nyeleket. Persze nem is a pénz vagy a kalapács nyél volt a lényeg, hanem a gesztus. A kávé amit együtt megittunk. Amikor lecserélte az olajszűrőt, láttam nem volt ilyen szűrőfogó szerketyája, használt szíjjal tekerte le, odaadtam neki az én speciális fogómat. Eltette aztán, hogy sehol nem kapta, továbbra is szíjjal oldotta meg a szűrőket. Mindig feltalálta magát ez a Mișu.
Befeküdt a kórházba, mert fájt a háta. Nem tudták mi a baja. Megvizsgálták mindenhonnan, röntgen s miegymás, nem találták a bajt. Azt mondták menjen haza, mert egészséges. Hívta a feleségét a ruhákkal, mire megjött, Mișu már a másvilágon volt. A fürdőben találta meg a felesége, összeesett. A boncolók azt mondták, hogy tüdőrákja volt.
Ezt egy közös ismerősünk mondta, az üzletházban találkoztam vele. Ivott egy ilyen poharas kávét, közben szívta a cigijét. Hogy manapság az ember ötvennyolc évesen elmegy. Erre meg minden szarul megy. Ő is bezárta a cégét, sok adóssága volt. Emlékszem erre az emberre, mindig szaladt, lótott-futott, csak kutyafuttában köszönt, mert mindig dolga volt. Furcsán is hatott ahogy ráérősen itta a kávét a műanyag pohárból, gallérját felhúzva pöfékelte a szivart. Hogy is jön az ide, hogy egy üzletház ajtójában lévő automatából ivott egy kávét?
Elgondolkoztam, hogy most már Mișu nincs. Újévkor felhívott és boldog új évet kívánt nekem. Elgondoltam, ahogy gombozta bütykös kezeivel a mobilját, hogy kit hívhatna még fel. Jól esett, hogy felhívott. Mert valójában a fészbukkos tömeg kívánságokon túl alig volt aki felhívott, vagy írt volna.
Szerettem ezt a Mișut.

2 megjegyzés:

  1. RIP Misu, a leirtakbol egy talpraesett roman ember volt, fura hogy a temeto tele van rendes emberekkel.

    VálaszTörlés
  2. Így megy ez ... jövünk s megyünk. Szép emlékezés.

    VálaszTörlés