Az agresszor

Vannak ezek az agresszorok. Ha tőlem telik nem használok idegen szavakat, de néha nagyon kifejező egy egy idegen szó. Mert ha azt mondom, hogy vannak ezek az erőszakosok, az emberben mindjárt az ugrik be, hogy talán túlzás valakiről azt mondani, hogy erőszakos, holott csak egy kicsit rámenősebb.
Például társaságban valaki megszégyenít egy banális dologgal, nevetve derül egyet valamilyen banális szarságodon. Kinek nincsenek banális szarságai? Egy diplomata agresszornak az lenne a reakciója, hogy egy még banálisabb dologgal lejáratja a kezdő agresszort. De egy egyenes, őszinte emberben nincs meg a megfelelő alkat ehhez. Egyrészt azért mert őszinte szívvel ment abba a közösségbe, másrészt nem kakaskodni ment, mások banális szarságait bemocskolva fedezni saját senkizmusát. Szolgálni ment a jóhiszemű, nem másokat lejáratva mint egy vámpír mások véréből élve. Persze az agresszor mindig kicentizi magának az ilyen jámborságokat, mert gyávaságában megkapja azért az áldozatait. Ő sem kezd ki akárkivel, hacsak mélységes butaságában nem ver félre a baltával.
Mondhatnám egy szóval azt, hogy a világon minden közösség így kovácsolódik össze, hogy kiiktatja magából a jóérzésű tagokat, mintegy a köz butaságnak hallgatólagos örökérvényt szerezve, de megpróbálom azért kibontani ezt a diót, hogy ha majd a fiam megéri az én koromat és netán elolvassa mai gondolataimat ezekről és nemcsak ezekről, mintegy atyai áldást kapva megnyugodhat, hogy nekünk az agresszorokkal szemben nem a viszont agresszió a megoldás, hanem az agresszorok messze elkerülése.
Milyen szintig? Az Atya Úr Istenig. Odáig.
Nem gyávaság ez, hanem önvédelem. Önvédelem saját magunktól. Mert amilyen bárgyú szemekkel nézünk a világba, olyan vadak is tudunk lenni. Talán a legjobban illusztrálja Charles Bronson egyik film alakítása, amikor békében élő öregemberként ismerik a negyedben, aki a légynek sem ártana, de ha egyszer felbaszták az ágya alól előszedi a zsírba tett megannyi fegyvereit és szétlövi a negyedet annyira, hogy kő kövön nem marad semmi.
Önvédelem az agresszortól. Mert a pimasz, szemtelen szóagresszor mindig mosolyogva és csendben oltja mérgét az áldozataiba, annyira, hogy bármilyen sértőek vagy hamisak a vádai, bármiféle szó vagy tettleges viszont agresszió a sértett fél végét jelenti. Egyébként sincs védekezési lehetőség egy ilyen agresszorral szembeszegülni, mert mint mondottam, a közösségi többség eleve erre van ráhangolva, magyarán a bénázó csibét az egyébként ártatlan és bamba kis csibék tolongásukkal halálra tapossák.
Az ilyen agresszorral szemben a magunk fajtának egy fegyverünk van: messze elkerülni. A harc egy ilyen agresszorral olyan mintha az átjárón ütnének el: jogod lett volna átmenni, de halálra gázoltak.
Ahogy boncolja az ember ezt a témát, mely olyan mint egy hagyma, rendre lehámozva a rétegeit végig csíp, rájön, hogy bármilyen közösségben ott van az agresszor és a jóérzésű embereket a pályán kívülre kényszerítik, akik vagy elfogadják az outsiderséget vagy bekergetik magukat az alkoholizmusba.
Egyszer kérdezte tőlem valaki, hogy szerintem egy közösség tagjai ezek szerint mind balfaszok? Nagyrészt igen, feleltem, balfaszok, a többieknek meg nem számít az amiért ott vannak, lehet felőlük háré krisnás klub vagy nemezező vagy akár motoros klub is, egyszerűen tartózni akarnak valahova és mosolyognak mint valami idióták, mert nem mernek magukkal szembe nézni. Ezért van az, hogy egy tiszta ember mikor bekerül egy bármilyen közösségbe, egyrészt az agresszorok begerjednek, másrészt a tagságot fedezők tömege mintegy igazolásként, hogy évezredes tunyasági kapacitásukon nem esett csorba és genetikai kódjukban helyesen van beleégve a döntésük, az agresszorral együtt röhögnek a kínba hozott ember banális szarságain.
A tiszta ember általában okos is, de ha valaki ilyen tiszta ember kételkedik, akkor most én arra buzdítom, hogy ne kételkedjen okosságában és ha ilyen agresszorral találkozik, száznyolcvan fokos fordulásban hagyja el a helyszínt és menjen vissza odújába, amit direkt arra épített, hogy egyedül fel tudja találni magát. Az ilyen okos ember nemcsak azt tudja, hogy egy ilyen agresszornak ha bekever neki egy átszállót, könnyen börtönbe juttatják, de a legjobb esetben is, ha valamilyen csoda folytán le is győzi az agresszort, mit érhet el vele, hacsak az agresszor helyébe nem lép? Akkor viszont nem más mint egy akármilyen más erőszakos.
Lám Jézus is némán állt Pilátus előtt. Szétbaszhatta volna az egész mindenséget, de nem tette. Mert az agresszor egy olyan állatfaj, melyhez a szó úgysem jut el.
Hogy az ember akkor egyedüllétre van ítélve?
Igen.
Viszont a tiszta, egyenes ember egyedüllétében is feltalálja magát, de az agresszor egy senki a közösség nélkül. A közösségnek sincs identitása egy agresszor nélkül.
Nem jobb ezt tisztán látni? Tudni előre, hogy ez a mi életünk, ezek a mi határaink? Mert mire jó befurakodni egy közösségbe, mely csak átalakulva, személytelenül fogad el? Örökké alkalmazkodni, patkány élet.
Írtam több fejezetet a tékozló fiú értelmezéséről. Reális helyzeteket írtam meg, nem valami agymenéses fabulációim voltak azok. Egy adott konkrét esetben a tékozló fiú szerepét osztotta nekem az agresszor, aki az otthon ülő, jólfésült fiú volt, aki az atyaisten vállát veregette és az utólag tékozlóvá űzött fiúra uszította a megingathatatlan mindenhatót. A legnagyobb csalódást okozva magamra haragítottam úgy az agresszort, mint az atyaistent, hogy nem vállaltam be a szerepemet. Nem mentem vissza könyörögve. Kiléptem és bevállaltam az outsiderséget, amit sem Péter sem Pál nem vállalt be. Általában a gyáváknak kellenek az olyan kellékek mint az égő csipkebokor, a kettévágott tenger, a pusztában való jelenések s ilyenek. Az egyenes ember megelégszik az adott szóval. A hittel.
Mondtam akkor magamban, ha visszamegyek és “veszem” a lapot, összetaposnak mintha egy mozdony ment volna át rajtam és azt sem tudom, miért.
Meg kell előzni a betegségeket, szét kell nézni az átjárón, akkor is ha zöld a lámpa, nem szabad visszapofázni mert sok kétlábú hülye mászkál ezen a világon...

3 megjegyzés:

  1. Nem állhat be mindenki Roninson Crusoe-nak Attila. Kellenek Péntekek is! De lakatlan szigetek sincsenek már nagyon. És akkor csak a nagybetűs társadalom marad, jól-rosszul, úgy ahogy van.

    VálaszTörlés
  2. Ó, kedves Blue's Sky, Péntek jöhet, ezekhez képest ő egy gentleman...

    VálaszTörlés
  3. Jó volt ezt elolvasni.Már én is rájöttem elég régen, hogy néha (egyre többet) "egyedül" a legjobb :)
    Bármikor belelestem egy egy közösség életébe, mindig csak azt éreztem, hogy a fél lábam kilóg. Ki is néztek. Ilyen ez.

    VálaszTörlés