Sztárváró

Katinál olvastam megint valamit, abban megragadt egy icipici rész, hogy Jézus második eljövetele nem úgy jön el, mint várjuk, hanem a lelkekben fog eljönni. Érdekes. Őszintén, én aki mindenféle struktúrákat próbálok agyamban összeállítani (szakmai ártalom, értsd: asztalos szerkezetek), ezt a variánst nem számoltam bele. Persze, mert mindig magamból kiindulva nézem a világot. Mert egy meglévő szerkezetre minek mást bütykölni? Annyi mindenen átmentem ezzel a Jézussal a lelkemben, hogyha nem is létezne, akkor is belém van égve. Ha nincs, akkor is van bennem. Ha tagadom, akkor is él bennem. Mint egy emlék, ha tetszik, amitől nem tudok, nem akarok megszabadulni. Jézushoz láncolva élek. Vitatkozunk eleget egymással, de tetszik, nem tetszik, egymástól nem tudunk megszabadulni. Legyen ez bemagyarázás, benevelés, kész, bennem van. Nem egy vese, mit kivetsz oszt kész. Vagy vakbél, amit kivetsz, oszt kész. Sűrű realizmus, ahogy Woody Allen mondta.
S akkor innen van az, hogy ezt a második eljöveteles Jézust nem a lelkekben való második eljövetelre számoltam. Ki tudja? Talán csak én hiszem Jézust annak, aki még bennem lakózik? Netán valami belzebub féle lenne bennem? Nekem Jézusnak mondta magát.
Tulajdonképpen én nem is fogadtam a második eljövetelre, mert láttam ezt a Pált, hogy be volt pörögve, hogy hamarosan visszajön Jézus, hogy azt mondta az embereknek, ne még házasodjanak, minek? Ma, holnap itt lesz újra Jézus. Gondolta volna, hogy eltelik kétezer év és nyemá jövetel? Nem gondolta, mert akkor nem pörgött volna úgy be. Na de ez van. Ezért nem siettem én sem ezzel a határidővel. Mert az Úr ott is arat ahol nem vet, jön és megy és senkinek nem tartózik számadással. Ezt így elfogadtam. Erre rendezkedtem be. Azért pislogok most ezen a lelkes visszajövetelen.
De bár lenne igaz. Rajtam ne múljon.
Aztán ahogy ezen gondolkodtam a tegnap, beugrott nekem egy kép, amin talán érdemes lenne egy kicsit csámcsogni. Hogy állandóan keressük a világban a példaképet, az embert, akinek bejött Jézus. Aki lámpás, só az életben. És biza kesergünk, hogy nincs ez az ember sehol.
Beugrott nekem ez a kép. És elgondolkodtam rajta, hogy vajon ki a felelős ezért az imázs hajhászásért? Mert az emberek nem azt a jézusos modellt keresik, akiben megtestesül Jézus, hanem azt, aki a jézusi tanokat követve sikeres ember. Siker alatt érts jó anyagi szitut, nagy családot, éles nemzeti elkötelezettséget, megbékélést az e világi és nem e világi intézményekkel, egy csodás alázatot, mely közben a kardot markolássza, tekintélyt, erős fizikumot, egészséges testet, briliáns agyat, lehetőleg nem szénbányász állással.
Mert ki keres egy alagsori lakásban élő szegény családban jézusi mintát? Egyezzünk ki: senki. Nobadi.
Hogy egy ember életpályája ketté törik, mert egyszer szíve szerint cselekedett? Mert komolyan vette Jézus mondását? Kit érdekel?
Hogy egy embert elhagynak a barátai, mert szánalmasan érzékeny dolgokkal foglalkozik, nem tud beolvadni a csapathangulatba, kit érdekel az ilyen minta?
Hogy sosem tud semmilyen jó partiba mászni, ott megmaradni, mert mindig azzal szembesül, hogy mindig el kell adjon magából valamit azért, kit érdekel az ilyen mintakép? Kit érdekelnek a lúzerek?
Minek az ilyen Jézus modell, mely csak nyomorúságba visz, valami állítólagos egyenes lelki tartásért? Csak rá kell nézni az ilyen emberre, semmi bizalmat nem kelt. Semmi sincs benne abból a képből, amit lobogtatnak mindenfelé, azokkal a hatalmas, keményvállú, díszes ruhában virító acél tekintetekkel. Csak egy görbehátú szerencsétlen ember, akit a szerencse elkerült.
Kinek kell az ilyen jézusos példakép? Egyezzünk ki: Senkinek. Előttünk az élet, mögöttünk jézus, ki van ellenünk?
Ezen gondolkodtam, hogy ha eljön a lelkekbe újra Jézus, akkor talán megváltozik ez a sztár ikonunk. Mert én azt hiszem ez a mi nagy bajunk, hogy sztárokat várunk, nem Jézusokat. És mind jöhetnek a hamis jézusok hatszázszor is vissza, csak sztárokat fogunk keresni.

1 megjegyzés:

  1. Hm. Elgondolkodtató írás. De ez nálad nem meglepő. Igazad lehet mint már oly sokszor.

    VálaszTörlés