Rólam (álszerény bejegyzés)

ha el nem szarom...lépcső lesz belőle.
Nem tudom hogyan írjak le egy „rólam” -féle bejegyzést, hisz rólam szól ez az egész (néha engem is idegesítő) agymenés, amit ezzel a száradafa „márkanévvel” illettem. Tudom, tudom, illene írnom egy pár szót magamról, arról a magamról, aki noha szereti a szerszámait rendben tartani, nemcsak a kalapácsok esnek ki a nyelekből, hanem az egész gondolat és érzelmi világom egy nagy zagyvalék. Viszont beteges szorgalommal takarítom a műhelyemet, fogdosom az egereket és válogatom a léceket. Nehéz nekem bármit is a tűzre vetni, de ha a családom melegéről van szó, bevágom a bútort is a tűzbe.
Az életemet nem tudtam sosem irányítani, leginkább a szükség vitt rá dolgokra, az alkalmakkor nem került semmibe nekem igent mondani, már csak azért is, mert a világ kincséért nem tudnék nemet mondani.
Csak gondolom, de ha valaki úgy kezdi olvasni a blogomat, hogy na aztán ide becsöppent egy igazi, magyar asztalos blogba, ahol az asztalos házi kenyeret eszik saját disznókolbásszal, az rémesen téved. Mert az én asztalos műhelyem nem a nagy magyar szellemre van beállítva, a nagybetűs, meg nem alkuvó szakmára, hanem a túlélésre. Használok szeget, facsavart egyaránt, ha egy mód van rá, kerülöm a csapozást, de ha muszáj, csapozok. Hogy is írják? Csapolás? Olyan izé, na, ami belemegy a lyukba.
Mindentől függetlenül szeretem amit csinálok. Ezt akartam mindig. Erről álmodtam mindig. És vannak még más álmaim s más céljaim, ugyancsak ezzel a műhellyel kapcsolatban.
Sokféleképpen lehetne írni a körülöttem zajló mindennapos, banális csodákról, gondoltam egy időben, hogy kiteszem a rajzaimat, terveimet, de azok össze vissza firkált lapok, elképzelések, amik csak részben materializálódtak, mert az irodámtól a gyalugépig megint átgondolom a dolgokat, elévült rajzokat meg elhajítok. Úgyis minden nap másként látom és oldom meg a dolgokat. Hogy kitegyem a munkáimról készült fotókat? Az első öt évben mindent fényképeztem. Aztán tíz éve csak hébe hóba. Mert minek? Úgysincs két egyforma munka? Meg aztán a megrendelő úgyis mindig jobban tudja. Jönnek a képekkel, vagy visznek a szomszédhoz: olyan kell nekik is. Hogy nem fényképeztem rendszeresen a munkáimat tíz éve, az talán azért is van, mert elkezdtem lázadni a magamba zárt asztalos meglátásaimért. Amiket eddig készítettem, az az iskola, nem az, amiről én beszélek.
Hogy én miről beszélek? Ha megtudjátok, szóljatok. Mert én is keresem.
Így szépen menjetek vissza a főoldalra, és ha van türelmetek, kezdjétek elölről. Hátha megértitek....szeretettel Muzsi Attila...

1 megjegyzés: