Marci napja

szursza: cukisag.blog.hu
Elment a mai nap is. Elneveztem a mai napot Marci napnak.
Nem nyílt meg semmiféle ilyen emberjavító portál. Hiába volt három tizenkettes a mai napon, a Mindenség ugyanúgy unatkozott, mint Marci kutya odakötve egy szilveszterkor. Megkötötték Marcit és ott felejtették három napig, az meg három teljes napig unatkozott, mintha más dolga sem lenne ezen a világon. Jó vastag lánccal kötötték oda. Alig tudta letenni a fejét, olyan rövid volt az a lánc. De tűrte. Nézte a kaput és várt.
Na így vagyok ezzel én is. Ha első nap nem írom le pöcániámat (történetemet), másnap ha leírom, akkor kiszépítem. Harmadnapra feltámad, elillan a téma, nem találom érdemesnek megemlíteni sem. Mert hogy a fiamat kinevették a csizmája miatt, hatalmas összefüggéseket láttam benne a mostani romániai magyar politikai eseményekkel, neki is álltam a tegnap megírni, aztán nem fejeztem be, gondoltam majd ma befejezem, aztán ma visszaolvasva, azt mondtam magamban, na né, ezért megint azt mondják, hogy megint a dolgok negatív részét nézem és látom.
Ki akar kő lenni az epében? Aki néha megmozdul, hogy emlékeztesse az embert a halandóságról? Én nem akarok ilyen kellemetlen epekő lenni. Én nem sötétnek látom a világot. Tele van az élet lehetőséggel. De egyet meg kell érteni. A gonosz nem kivont karddal és csatakiáltással támad. A gonoszt nem ismered fel, mert nincs szarva. Sem farka. A gonosz nem fekete. Sem szőrös. A gonosz az, aki azzal jön, hogy nincs csak egy út, egy lehetőség. És nicsak nicsak, az az út az az övé. Véletlen egybeesés. Sors. Isten akarata. S ezekhez hasonlók. És elhiszik és követik. Tömegesen.
Nos, nem nyílt meg semmiféle jóság portál a mai napon. Hiába gyűltek össze a három tizenkettesek. Ugyanolyan unalmas nap elé nézett az Élet, mint mikor Marci hiába várta a gazdit három nap és három éjjel a kaput lesve.
Nem fog sosem megnyílni semmiféle jóság portál, ami az embereket jobb észhez téríti. Mert mi kell ennél nagyobb kapunak nyitva lennie, mint ami ki van nyitva előttünk? Mi kell még nekünk? Miután felszántjuk a földet gépekkel? Levetkőzvén ezáltal a nehéz életet? Miután térnek és időnek urai vagyunk, egy szempillantás alatt eljut a gondolatunk az egyik világrészből a másikra? Mint mikor a Paradicsomban már leettünk minden fát, csak abból az egyből nem, az istenség fájáról nem ettünk, most is megéheztünk az istenség gyümölcsére? Minek nekünk az istenség, ha még emberek nem tanultunk meg lenni?
Mikor jön el az a nap, amikor nem isteneknek teszünk eleget, hanem magunknak? Magam előtt legyek ember. Mondhassam magamról azt, hogy igen, ember vagyok. Nem szolga, nem isten, hanem ember. Itt van az a nap. Itt volt mindig az a nap. Jézus is mondta: mióta vagyok itt veletek? Nincs egy spéci nap jobbnak lenni. Nincs egy spéci kapu, ahol el van rekesztve a jóság. A jóság bennünk kuksol, jó vastag láncokkal oda kötve és nézi a szívünk kapuját, ha va eccer kinyílik.

1 megjegyzés:

  1. Hát igen: a jóság bennünk kuksol, néha előmerészkedik, aztán jobbnak látja visszabújni. A napok meg olykor jók, máskor rosszak, van úgy, hogy mindkettő egyszerre. A lényeg valóban az, hogy mindig próbáljunk emberek maradni.

    VálaszTörlés