Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Hagyma tele


Vajon Jézus miért nem uszított a rómaiak ellen, viszont korbácsolta a papjait? Nincs e ebben egy fajta mai hasonlat is, hogy az árulók pontosan a sorainkban, a vezetőinkben vannak? Mert ugyanakkor Jézus azt is mondta, hogy adjátok meg a császárnak azt ami az övé. De a pénzváltókat kikergette a templomból. Érdekes dolgok ezek. Ma ezen gondolkodtam. Azon is elgondolkodtam egy kicsit a délután, hogy Jézus társadalmon kívüli volt. Azért gondolkodtam el ezen, mert noha illegitimnek tartom az egyházakat abból a szempontból, hogy Jézus s Isten nevét hiába veszik ajkukra, valamiért mégis az egyházakon keresztül próbáltam megérteni Jézust illetve az egyházak és Jézus közötti összefüggéseket. Tehát igen, egyszer s mindenkorra le kell erről szoknom, hogy egyáltalán valamilyen egyházi színhez bármilyen szinten kössem az isteni dolgokat. Valójában én már rég külön kezelem a szerintem valódi Jézust a pléhjézusoktól. De el kell jussak oda, hogy blazírtan át tudjak nézni a keresztény egyházakon, mint ahogy megtanultam sok más problémán átnézni. Amikor csak magamban olvasom a Bibliát, úgy érzem értem és szeretem. Amint belépek egy templomba és elkezdi a pap felolvasni, meg prédikálni róla, úgy érzem magam, mint amikor az ördög keresztet lát a horror filmekben.
Néha a dolgok megoldódnak maguktól, vagy elévülnek, vagy nagyobb bajok eltompítják a régieket.
A mi generációnk elvesztette az élet szépségét. Nem jutottunk se pénzhez, se szellemi haladásba, lelkileg is akkora romlásba rohantunk, hogy csak nyekken bennünk minden csavar. És látszólag nincs kiút. Mint a hagymás virág első éve úgy vagyunk. Az első évben először átvészelünk egy irtózatos telet, pedig gyökeret kell vernünk, valamiféle virágot hajtunk, de új hagymát csak a következő évre termünk. Na mi most abban az első télben élünk, merem remélni. Se gyökér, se kilátás, csak a hideg s fagy. Minden új, minden más. A remény, hogy van egy kertész és csak nem hagy kipusztulni minket.
Szombaton besült az autóm motorja, hétfőre vettem egy másik autót. Éppen bejött a szenes Jóskától a pénz, a feleségemnek a teljes fizetése és a hitelkártya teljes leürítése segítségével összejött az 13oo euró, amivel megvettem az új volkswagen passatot, ami újabb, mint a régi, ez "csak" 18 éves, megy, van fűtése, féke és még zárható is az ajtaja. Ha minden igaz, négy öt évig nem kéne autós bajom legyen. Viszont teljesen leégtünk most anyagilag. De ahogy a feleségem mondta: voltunk mi ennél nagyobb szarban. Voltunk bizony.
Egyre az üzlet jár az eszemben. Amióta elkezdtem az üzlet gondolatával játszani, felébrednek bennem ilyen bútoros megoldások, elképzelések. Szerintem sikere lenne az üzletnek, nemcsak termékileg, hanem dizájnilag is. Ki szeretnék lépni ebből a hiteches megoldásokból a használhatóra, praktikusra és masszívra. Most fogok készíteni a fiamnak egy emeletes ágyat, de úgy ahogy én látok egy emeletes ágyat, nem ahogy a piac. Feltettem magamban, hogy ha más nem, a meglévő munkáim mellett minden hónapban alkossak valamit abba az "üzletbe".

4 megjegyzés:

  1. Hát ez itt a kulcsmondat: "Jézus társadalmon kívüli volt." Szépen mondta Bulányi atya: Jézus nem ebből a világból való volt, és nem is ebbe a világba való...
    Nem nézek tévét legalább 5 éve. Nem követem a politikát. Engem a kertész érdekel.

    VálaszTörlés
  2. Ez a társadalmon kívüli Jézus megnevezés Nagy Attila márka, a fészbukkon szoktam olvasni bejegyzéseit, néha hozzászólok, onnan másoltam be ide egy részt. Érdekes viszont, hogy éppen így ezt sosem fogalmaztam meg magamnak, pedig milyen egyszerű és igaz. Ez a baj velünk keresőkkel, hogy mindig meg szeretnénk érteni a társadalmat, ami lehetetlen és őrültség, hogy aztán a társadalmon keresztül értsük meg Istent. Mekkora csapda ez, és nem vagyunk ilyenkor többek, mint a gázcsövön ülő pletykás emberek. Osszuk a falu pletykáit.

    VálaszTörlés
  3. A mi generációnknak vissza kell szerezni az elveszett szépséget. :)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok az autóhoz. Látom, a márkahűség Rád is jellemző. Vagy csak már tudod, milyen?
    Ha K.-ban lennénk már nem is lenne olyan fontos az autó. Illetve talán jobban eltartható lenne.
    Maga a szar megtalál mindenhol. Mi magunk alkotjuk, attól nem kell félni. Csak legyen miből.

    VálaszTörlés