Felülök a repülőre

Hogyha egyszer sok pénzem lesz, felülök a repülőre...” mondja a nóta. (Ez nem valami nemzet vagy szellem, illetve lélekemelő bejegyzés).
Sanyi barátommal kis munkaszüneteinkben, ha már a politikát elosztottuk, elkezdünk arról álmodozni, ha megnyernénk a főnyereményt...hej bezzeg de jó lenne. Persze ahhoz játszani is kéne, nemcsak álmodozni róla. Mondja ez a Sanyi barátom, hogy Angliában két öreg megnyert valami több mint százmillió fontot. És akkor mi azon filóztunk (tudom a fényevők ilyenkor elborzadnak miattunk), hogy ugyan mihez is kezdenénk mi azzal a sok lovettával? Mert képzeld el, több mint százmillió euró bejönne a számládra. Mi a francot kezdenél vele? Én eljutottam egy millióig, annyit simán el tudnék költeni. Rendezni az adósságokat, új életet kezdeni, családba is adogatni pár százezreket, néhány havert (sok nincs) megdobni egy egy százezressel, szóval himi humi egy két millát, na legyen kettő, el tudnék költeni. De nem látom a többit, mondtam ennek a Sanyi barátomnak egy egy rövid munkaszünetben.
Mégis, mihez lehetne kezdeni mondjuk a többi kilencven nyolc millió euróval? Mert azt mondtam ennek a Sanyi barátomnak, hogy nem látom magam Malibuban a tengerparton három kurvával és kiszolgáló sereggel magam körül. Megunnám két perc alatt, hogy nyalja valaki hájas seggemet. S akkor mihez kezdjen az ember? Mert ekkora lóvét ingatlanba verni, hogy ne vesszen az értéke, teljesen marhaság. Kidobott pénz. S akkor mondtam ennek a Sanyinak, hogy tudod te én mit csinálnék ezzel a lovettával? Hogy Mit? Fellendíteném az erdélyi magyar asztalosságot. Néz engem ez a Sanyi, mintha egy Harrypotteres figurává változtam volna. Hogyan lendíteném fel? Hát úgy, hogy pályázatokat hirdetnék. Na de nem ilyen lijilaji pályázatokat, hanem olyat, hogy átveszek irdatlan mennyiségű emeletes faágyat, persze vannak minimális elvárások, feltételek. Például egy műhely nem készíthet csak egy emeletes faágyat, és külön díjazva lesz a dizájn. És ki lesz választva a végén a totál erdélyi magyar dizájn, akár több irányzatban is. Hát saccolok egy háromezer-ötezer ágyra, de lehet a valóság ennél sokkal fagyosabb, és lehet, hogy néhány száznál több nem jönne össze. De mondjuk lenne erre kétmillió euró. Ha átlagban vennénk háromszáz eurót egy emeletes ágyra, legyen négyszáz euró, az ötezer emeletes ágy. Nos, ezt az ötezer emeletes ágyat kiosztanánk ötezer családnak, havi két eurós részletfizetéssel. Ha ennek csak a fele jönne be, az havi ötezer euró lenne egy valamilyen kasszába. S akkor azt mondom, hogy ezzel a havi ötezer euróból -csak az emeletes ágyakból- erdőt vennénk s fákat telepítenénk, például.
De még mindig ott a kilencvenhat millió euró. Jó, akkor azt mondom, hogy menjen még kettő milla a szekrényekre, és egyéb két millák egyéb berendezési tárgyakra, azzal a feltétellel, hogy itthoni fából legyenek, ne pozdorjából. Legyen ez húsz milla. Ez a húsz milla azt jelentené, hogy ötezer asztalos műhelynek adtam négyezer eurónyi munkát, ami az én kis szintemen biza egy jó három-négy hónapos elfoglaltságot jelent. Ez lenne az első oxigén az ilyen műhelyeknek. És lenne kábé ötezer erdélyi magyar családnak fa bútorja, havi tíz eurós törlesztéssel, kamat mentesen. Ha ezek a részletek bejönnek, az havi ötvenezer euró, minimum harminc évig.
S akkor jön a többi. Legyen húsz milla euróban az első erdélyi magyar lakberendező csarnok. Csak erdélyi anyagokkal, munkásokkal, tervezőkkel készíteném el és abba a városba, ahol a polgármester erre helyet biztosít. S mire meglenne ez a csarnok, meglenne az erdélyi magyar dizájn is, s akkor lenne a következő húsz milla, hogy ezt az áruházat telerendeljük erdélyi magyar lakberendező tárgyakkal. És ismerve magamat, nem sajnálnék pár millát egy irtó kemény információs irodára, mely lerohanná az ország-világ összes lakberendező irodáit, üzleteit.
Létrehoznám azt az erdélyi magyar dizájn iskolát, ahol tulajdonképpen napvilágra hoznánk a genetikailag velünk hozott álmokat, elképzeléseket a magyar életvitelről, berendezésről és így tovább. Hogy a skandináv ikea a tenyerünkből egyen, mikor dizájnunkat nézi.
Hát most nézzétek meg azt az idióta ír szteppelést, egészen nevetséges, jó a zene oké, de azok a pattintások...ennél többre vagyunk mi képesek. És ha abból ekkora felhajtást tudtak csinálni, nekünk több mondanivalónk van.
Nem tudom, hogy mit jelentene ez az erdélyi magyarságnak statisztikailag, már azért sem, mert nem találtam a neten egy fia statisztikát sem az erdélyi lakosság szakmai felosztásáról, valószínű csak ilyen választói statisztikák vannak nagy titokban őrizve a pártok fiókjaiban, hogy hány asztalos volt vagy van, az senkit nem érdekel.
Ha megnyerném azt a százmillát, bíz isten ezt tenném. Jó, félre tennék még két millát, ha valahol elrekedne vagy elrekesztenék a tervet, legyen mivel repülőre üljek és Malibuba menjek tököt vakartatni...
Most csak úgy mellékesen kérdem, vajon hány száz millát lopkodtak össze vezetőink, és abból hány centet vertek vissza az erdélyi magyarság gazdaságába? Csak kérdem, nem vertem bottal. Mert ha igaza van ennek a Nastasenak, hogy minden lakos ezer euróval lóg a FMI-nek, az a másfél millás magyarságnak az másfél milliárd euró. Hol van ez a másfél milliárd euró?

5 megjegyzés:

  1. Az az egy biztos, hogy nem az asztalosoknál, de más egyszeri iparosembernél sem...

    VálaszTörlés
  2. Úgy gondolom, hogy az erdélyi politikusokból lett milliárdosok vagyonukat, a majdani autonómia infrastruktúrájára fogják költeni. Maguknak pedig csak annyit hagynak, mint amennyi neked, vagy nekem van! Tőlünk jött, hozzánk jön vissza. Akkor megbocsátok nekik. De csak akkor!
    Vagy nem jól gondolom?

    VálaszTörlés
  3. Igen, majd vissza fogják fektetni...jó helyre...

    VálaszTörlés