Mert
sosem lehet tudni.
Mondtam
már sokszor, hogy soha többet, aztán mégis. Miféle az ilyen
ember? Tékozló or something? A fiú aki először azt mondja, hogy
nem, aztán mégis nekifog? Én, aki nemet nem tudok mondani? Vagy
inkább rosszkor mondom, hogy: nem!?
Az
is igaz, hogy amikor azt mondom, hogy igen, akkor bele lovalom magam
nyakig az igenbe. Aztán beletörök a kínlódásba. S akkor jön a
kárinkodás. Hogy soha többé. Aztán kipihenve mégis. Igaz, hogy
kipihenve mégis, de már másképp. És az is igaz, hogy noha a
saját káromon ugye, de tanulok. És amikor megint mégis, akkor már
egy centivel okosabb vagyok. Mert lőn a tapasztalat, nemde?
Most
belegondolva, nem azon csodálkozom, mint a tavasszal, hogy mit nem
szeretnek a hagymás virágjaim a kút mellett, hanem azon
csodálkozom, mindazok után hogy agyagos földbe ültettem őket,
nemcsak kivirágoztak, hanem szaporodtak is. Igaz, egy pár hagyma
elrothadt. Belefőtt az agyagba. Mert a kút körül agyagos a föld,
hisz akkoriban nem hordtam el az egész földet, amit a kútásó
kiásott.
Azt
mondtam, nem kertészkedek többet. De már nézem, hova ültessem el
a hagymákat. Sőt vettem még néhány hagymát. Imádom a hagymás
virágokat. Néztem a kertet, hogy kevés energiával ki tudom
tisztítani, nincs már annyi gaz, hogy műveltem az idén. Jövőre
kevesebb paradicsomot teszek. Elég húsz tő egy családnak. Nem
kell negyven.
Azt
mondtam az asztalosságra is, hogy soha többé. Mégis nyakig vagyok
a munkában. Azt mondtam a blogolásra, soha többé. Mégis írok.
Csak persze, már mindent másképp. Mérsékelten. Átgondolva.
Ahogy Frici mondta: nyugodtan kikotolva. Jó, nem így mondta, de ez
a lényeg.
Azt
gondolná az ember, hogy az ötven felé már lerendezte a dolgait és
innen már csak vegetál és várja a halált. Mert ez a praktika, ez
a modell. Én meg nem tudom mire tegyem először a kezem, azt hittem
rossz ez. Egy pohár bór egészség, több pohár már alkoholizmus.
Ha jól beosztom a kertet, a hagymás virágjaim is elférnek ott,
nem kell új helyen betörnöm a földet és a derekam, mert már ezt
is be kell számoljam egy egy vállalkozásomba. Összébb vonom a
birtokot, ugyanazzal a haszonnal. Ez a lényeg. Így talán még
kedvet kapok.
mert mindig kell valamit csinálni
VálaszTörlésattól érzi az ember, hogy él
Még hogy ötven felé már csak vegetálás! Pont hogy van idő végre kicsit élni is, mert a dolgok egy része már lement. :)
VálaszTörlés"...ötven felé lerendezte a dolgait..."?!
VálaszTörlésValóban. Azokat, amelyek addig foglalkoztatták... aztán jönnek az újabbak. :)