Egyedül?

Líbuc bejegyzésére bátorkodtam leírni miken jár az eszem...

"Munka közben utazgattam a gondolatok között, hogy akik ezt a világvégét hirdetik, nekik majdnem jó ez, mintha azt mondanák, de jó, hogy összeomlik ez a civilizáció...és kárörvendenek minden összeomlott családon, helyzeten, mert valós összefogás nincs, nem lesz, mert mint ahogy te is írod, csak magunk vagyunk egyedül. Talán ezt lenne célszerűbb elfogadni, hogy igenis egyedül vagyunk és ez nem baj. Mert jelenleg attól sírunk, hogy ezt bajnak látjuk.
Valójában a kereszténység tömte tele az agyunk ezekkel a közösségi dolgokkal, holott a kereszténység nem tud közösségeket alkotni, csak ilyen egy hitben látó fanatikusok gyülekezetét. A kereszténység az egyik legrasszistább koncepció, miszerint nemcsak azt veti ki a "közösségből" aki nem hisz, hanem azt is, aki nem úgy hisz. Közösség pedig, mely csak egy bizonyos lelki síkon mozog és azt mondja, hogy nem piszkítja kezét a testi problémákkal, az legfeljebb egy fajta lelki és idegbeteg emberek gyüledéke, de nem Isten országa, ahogy magukról jogtalanul állítják.
Mi volna, ha nem sírnánk annyit és álljunk a sarkunkra, mondván, nem, nem lesz vége a civilizációnak, akkor sem ha ezt egy pár mezítlábas álmodja meg szeretné? Igen, fogjuk vissza magunkat, de attól, hogy a kőolaj fogy, nem esek kétségbe, nem fogok a benti mosdóról lemondani, nem fogok az energia hasznáról lemondani. Gondolkodom és dolgozom, nem akarok igénytelen, büdös erdőlakó lenni.
Engem kezd idegesíteni ez az imádkozó sereg, lassan valóban az emberiség ellenségei lesznek a keresztények...
Van abban is jó, hogy egyedül vagyunk és mindenki egyedül kell megoldja a dolgait, mert azt jelenti, hogy szabadok vagyunk, nem kell nekünk tömegek hisztériáit kövessük, van egyéni út és egyéni választási lehetőség. Azt hiszem, ez a mindenkori civilizációnak az alap feltétele."

És kivágok egy szakaszt a mai levelezésemből:

"Veled, velünk van a baj az biztos. Nem adaptáltuk a hozzáállásunkat és nézeteinket a jelen helyzetekhez. Ha jön a jégkorszak, talán jó lenne megtanulni fázni egy kicsit.
Talán jó lenne más kiinduló pontokat keresni. Például, egész életemben egy közösségről álmodoztam és kerestem minden valómmal. Ráfizettem, ráfáztam, letörtem, elgyengültem. Abból kell kiindulnom, hogy nem "normális" dolog a közösségi törekvés, az a "normális", hogy nem törekszünk közösségre. Külön kis szigetek vagyunk, akik csak úgy élünk, ki hogy bírja és marja, a mai nagy mesterek világa és tanítása szerint, hogy az őz haljon meg, éljen a farkas, mert ez a dolgok rendje. Ez a világnézet tökéletesen beleillik a napjainkba."

3 megjegyzés:

  1. Aki olvasta a kereszténység történetét, tudja: nem egy békemenet. Pont az ellenkezője annak, amiről szólnia kellene. Vallástörténetből tudni, hogy már az ókori Egyiptomban a papok irányítottak. Akkor még azért, mert mindenkinél többet tudtak. Közülük kerültek ki csillagvizsgálók, orvosok, tudósok. Hatalmuk attól volt erős, hogy sötétségben, félelemben tartották a népet. Minél kevesebb a tudás, annál több a félelem az ismeretlentől, és minél jobban fél valaki, annál jobban irányítható. Hogy ma mennyit tudnak a papok, a különböző vallási vezetők, arról oldalakat lehetne írni. Arról is, hogy mire képes a tömeghisztéria.
    Az egyedül lét olykor hasznos, de az állandó magány mérgez. Mindenkinek szüksége lenne barátokra, valamiféle közösségre, ahol egyetért, vagy vitázik, de ezzel együtt érzi: oda tartozik. Ez volna az összetartozás lényege, ha létezne. A kincs, ami nincs.

    VálaszTörlés
  2. Az egyiptomi papokról Mika Waltari tudott hosszú, lekötő regényeket írni...

    VálaszTörlés
  3. Nekem nagyon tetszett a Szinuhe! Azóta is tűnődöm rajta: vajon hogy volt képes egy xx. századi író ilyen kifinomultan ábrázolni azt a kort? Honnan jött az áthallás? Lehet, hogy élt abban a korban, vagy épp a saját megélt életét ábrázolta ilyen plasztikusan?

    VálaszTörlés