A nemzet ereje

(a sziámi ikrek sírja fölött miatyánk helyett)

Olvasom, hogy igaz lassú tempóban, de egyre kevesebb ember hisz istenben. Azt hiszem ez a lassú tempó egyelőre nem jelent túl nagy veszélyt a vallásokra. Egyébként sem féltem őket, mert akármikor fel tudják dobni ezt a százalékot, ha nagyon bevetik a fegyvereiket. Egy egy Mária jelenés, könnyezés és rögtön megugrik ez az arány. Azért milyen szép, amikor az ember kiöltözik és elmegy -szerinte- istene elé. Hogy tisztjét tegye nála. Audienciára megy. Azt mondja megy feltöltődni. Mint ahogy egy töltőt bedugunk és még egy pár napra feltöltjük az aksinkat.
Olvasom azt is, hogy az ortodox egyház nem volt hajlandó szertartása szerint eltemetni a sziámi ikreket, mert haláluk előtt nem voltak megkeresztelve.
Hogy még egy miatyánk sem hangzott el a koporsójuk felett, azt mondja a hír. A gyermekek szempontjából teljesen mindegy. Hogy szertartásosan temetik vagy sem. Ők megmenekültek ebből a világból.
De itt nem csak az ortodox egyházról van szó. Láttam református papot, aki megtagadta egy anyóka temetését mert el volt néhány éve maradva az adó kifizetésével és a hozzátartózó nem akarta kifizetni azt. Érdekes volt a vita. Végül az ember elment sűrű szitkozódások közepette, a pap meg rácsapott arra a nagy füzetre, amibe az emberek vagynak beírva. Hogy ha nem lép fel keményen, az emberek nem fizetnek semmit az egyháznak. Mondta. Nyeltem a galuskákat, elszállt minden kedvem előadni az én bajomat. Mint a fogorvosnál, már nem fájt semmim.
Én nem tudom. Nem is tudom, hogy miféle emberek ezek a papok? Most én elképzelem magamban, hogy jön egy ilyen családnak az idősebb tagja, mert hát ilyen nagy fájdalmak idején jó, ha van egy sokat megélt öregebb ember és megkér, hogy temessem el az unokájukat, mondván egyik lábáról a másikra állva, hogy de tudja, úgy haltak meg, hogy nem voltak megkeresztelve. Nem volt mikor szegényeknek. Most én mint pap, azt mondanám, sebaj, ez mind mellékes, természetesen átadjuk az Úrnak annak rendje s módja szerint, vigasztalnám az öreget és még talán egy páleszt is töltenék neki erősítőnek. Elmennék és eltemetném azokat a gyermekeket. Másnap meg be is adhatnám a lemondásomat. Mert ha nem, kirúgnának. Sőt, a hívek is fel lennének háborodva, hogy milyen hatalommal szegem meg a doktrínát és az isten parancsolatjait? És ilyenkor jönnének elő az alap tagok, akiknek a nevei be vannak vésve ide oda a templomban, bevarrva a szőnyegekbe, írva az ima és énekes könyvekbe, akik az alapjait tették le valamikor annak a templomnak. Hogy egy taknyos, mocskos bitang nekik ne fordítsa fel a világot, azt a világot, amit keserves harccal építettek az évszázadok alatt és adtak át apáról fiúra! Mert ez ama szent következetesség, amit egy papnak figyelembe kéne vennie. Mert akkor mi van, ha holnaptól senki sem keresztelné a gyermekeit? És egyáltalán mi lesz, ha elkezdjük ezeket az ősi törvényeket megszegni? Meghal a hit! Meghal a nemzet!
Azt mondta nekem egy egyébként ateista, de nagyon bölcs és tanult barátom, hogy az erdélyi magyarság összetartását még mindig a történelmi egyházaknak köszönhetjük. Hogy ezért nem kell őket bántani.
S akkor irónia képen, eszembe jut Jézus, amint elkezdte korbáccsal kiűzni a pénzváltókat és hangoztatta, hogy három nap alatt lerombolja azt a templomot. Jött és leszarta a hagyományokat. Nem állt neki vitatkozni, hanem korbácsot ragadott és azzal fenyegetőzött, hogy lerombolja a templomot. Hogy ledönti az évszázados hagyományokat. Azokat a hagyományokat, melyek összetartanak egy népet, egy nemzetet. És ezt nem valamilyen vizenyős, befüvezett tekintettel mondta, hanem hulla komolyan. El is hitték neki. Másképp nem nyírták volna ki.
Röhejes ez a keresztény világ. Azt tartja magáról, hogy betartja isten parancsolatait. Hogy követik Jézust. S akkor van háromszáztizenkilenc betartani való törvény. S eltelik a nap, a hét, az év azzal, hogy ezeket a törvényeket forgatják elméjükben és számolják, hogy melyiket tudták betartani és melyikért kell vezekelni, bocsánatért esedezni. S hogy egy ilyen esetben, mint a meg nem keresztelt sziámi ikrek kresztény módon való eltemetés megtagadása, azt mondják ilyen tiszta tekintettel, hogy sajnos ilyen furcsa a helyzet, de bízzunk isten kiismerhetetlen bölcsességében.
Pedig egyszerűbb lenne csak arra gondolni, tulajdonképpen Jézus egyedüli törvényére, hogy azt kívánd másnak, amit magadnak kívánsz. Ami nem is törvény végül is, hanem inkább egy útmutatás a boldogság felé.
Ezzel az útmutatással élve, rájön a jóérzésű ember, hogy szart sem ér egy nemzet történelme, hagyománya, ha akár egyik jelentéktelen tagjától is megfossza az engesztelést, a részvétet. Mert ha a mi nagy híres nemzetünknek ez az ereje, a sötét múlt pátyolgatása, akkor inkább döntsük le három nap alatt, és csóré seggel kezdjünk újat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése