Konvoj bluuz

Egy üveg viszkivel és gitárommal kiülök a Nagy Kanion szélére, a magyarok ősi földjére, ott ahol a Kolorádo folyó folyik a hegynek felfele egészen Bangladeshig s onnan vissza, s elzongorázom neked testvér a konvoj blúzt, ami nem egy kitalált mese, ha a helyszín valamiért mégis kitalált.

Tinaninani. Volt egyszer nem is olyan rég, megálltam és vettem egy csízburgert a csízburgerestől, hogy munkába menvén bereggelizzek, sok kecsáppal és fokhagymás műmajonézzel. Fél kézzel Fordomat vezettem és a másik kezemben a szenyót tartottam, s a göröngyös úton lassan olyan húszassal döcögtem a műhely felé.

Tinaninani. A műhely udvarára nem tudtam behajtani a Fordommal, óh jeáh, mert tele volt az udvar kilenc, tizenegy vagy tizenhárom kamionnal, pontosan nem tudom, de sok kamion volt ott, az biztos, ezt biztosítom. Svédül, görögül vagy németül beszéltek, nem tudom, de minden kamionon azt írta, hogy nederlánd.

Tinaninani. Kis székeken űltek egész álló nap a németek vagy mik, pedig hűvös volt, olyan tavaszias idő, amikor a leglangyosabb szellő is hamis, nem tudtam kit várnak, miért vannak ott és mi van azokban a tizenhúsz kamionokban. Az első napon konzerveket ettek és türelmesen vártak a kamion sofőrök.

Tinaninani. A harmadik napon bejöttek a sofőrökből néhányan a műhelyembe és trikókat, síszemüvegeket ajánlottak csakhogy a kályha mellett melegedhessenek. Dánkesőn, mondták angolul, és azt hittem, hogy ők tudják, miért kell harmadik napja várjanak itt az udvaron, nem firtattam őket, hisz híresek a svájciak a német pontosságukról és végtelen türelmükről. Délután fele megkínáltam őket teával, kávéval, hálából emlegettek valami tűreneket meg géréteket, hogy akár most, ha akarom letehetik ide az udvarra nekem.

Tinaninani. Nem értettem mit akartak, óh én nebuló, ilyen a kétbalkezes tajdag ember, aki nem látja a szerencsét mert szerencséhez sosem volt szerencséje, mindenért megdolgoztam, még azért is amit nem kaptam meg, de ez már így van egy blúzzer lúzzernél.

Tinaninani. Negyednap reggel eljött egy boszorkány külsejű zgripcurajka fehérnép, ki értett vala nyelvükön és szóba elegyedett velük, aztán hozzám jött fűrészporos fejemhez mondván szentatyazúrristen, ezek igaz, hogy negyedik napja itt étlen szomjan várják a semmit? Német precizitással, mondtam neki, spártai fegyelemmel, toldottam meg neki. Attyazúristen és senki nem vette őket számba négy napig? Dehogynem, mondtam neki, teát kávét adtam nekik, nézd ezt a bézbólsapkát tőlük kaptam, ugye milyen szép rózsaszíne van?

Tinaninani. Barom. Azt mondta nekem a zgripcu szipirtyó. Nem hozzád jöttek, nem jöttél rá? De igen, rájöttem én most már, hogy mondod, mondtam. De arra is rájöttem, hogy senki nem jött hozzájuk négy napja, hogy élnek e halnak e.

Lassan a kamionokba ültek az emberek és szépen kihajtottak az udvarról, ahogy behajtottak ezelőtt négy napja, majd elfelejtettem még egy tinaninani akkordot lenyomni, itt van, tinaninani, és elmentek szpitálokba, hogy nem e kellenek ágyak, matracok, ajtók, s ablakok, s mind ilyen cuccok olyan kilenc, tizenegy vagy tizenhárom kamionnyiba ami elfér, mert akinek hozták arra sem érdemelte őket, hogy egy bazmeg kisztihándot mondjon nekik négy napig. Amit nem fogadtak el a szpitálok, mert mondván a szpitálos emberek, hogy haza nem érdemes vinni, a szpitálba meg minek, azt elvitték a czigány telepre, hol majdnem a kamiont is szétszedték eladásra vélt vasnak, eltüzelni vélt fának.

Tinaninani. Az éhes kamionosok aztán megfordulván, útközben vettek csízburgert a csízburgeresektől, sok kecsáppal és fokhagymás műmajonézzel, és sok madörfakker rumunkozással elkerékpároztak vissza Svájcba Timbuktun keresztül. Persze nem tudván mi a különbség a rumun, czigó és ungur között, mert a lényeg, a bartosista filozófia szerint, miszerint a legjobban az ember az élelmen tud a legjobban spórolni, ezeken a svájci germánokon a bartosista spórolást művészi vítussal kezelték mindhárman: a rumun, az ungur és a tzigány, de mindhármuk közűl mint mindig az ungur a legkimagaslóbban, a legrafináltabban, amiért is maradt mint mindig szokott a két szék közt a pad alatt tátott szájjal, akkora pofont kapva, hogy nem tudja mozdony e vagy repülő ütötte el.

Tinaninani. Ha nem értesz semmit a blúzomból, vegyél egy duska viskit az üvegemből, és ne búsulj, mert sok olyat éltem meg, amit én sem értettem meg ebben az életben és mégsem estem kétségbe, ezért te se essél kétségbe. A fő a balkanizmus mely élni fog örökkön örökké és még hét nap azután.

Semmi köze ennek a történetnek a mai állapotomhoz, csak most jutott eszembe, most írtam le, jól lekódifikálva, hogy ha majd eljön az idő, amikor az emberek érthetik az értenivalót, legyenek a történelem kimagasló atyazúristenek ellen is némi tanúság, mert az balga népek, kik assziszik, hogy a sumérok a székelyektől lopták szűzmáriát s a bicskaírást, elvakultságukban mindig tzifrábban és tzifrábban adják elő az nagy idők vitézeinek a történeteit, hol a szaladást ellenszegülésnek, a patkányokat sárkányoknak színezik és a vagyonban való dúskálást és megannyi le nem szopott csürkecombot pedig mezítlábas önmegtartóztatásnak emléxeltetik, a sok baszást meg imáttságokként emlegetik, holott az igazságok gazságok valának.

Ez vala a konvoj története és tanulsága, amikor én még blúzzer voltam a plantáción.

Tinaninani.