Triciglu és az elmaradt agrikultúra

Írás arról, hogyan mentem meg a világ pofáját és az agrikultúráról.
Mint már beszámoltam, a románok pofáját megmentettem. Kivágtam azt a gerendavéget. És nem fejszéből. Hanem Mohamed módra. A hegy ment a Mohamedhez. Azaz a szalagfűrész sétált a minta után. Nem a munkadarabot forgattam a fűrész szerint. De azért szó köztünk maradjon, van azért olyan dolog, amit a román sosem lesz képes megtanulni, elfogadni, elismerni. Mert a szó köztünk maradjon, ha én ennek a mukinak, aki azt mondta, hogy a románok nem képesek egy gerendavéget kicifrázni, megmondom, hogy mennyi lesz az a néhány gerendavég kicifrisítása, el fog ájulni. Nem azért, mert sokat kérek. Nem. Hanem azért, mert ez egy olyan román genetikai dolog. Hogy mindentől elájulnak. Példa legyen az is, hogy elájult, hogy egy román sem tud gerendavéget kicifrázni. Úgyhogy még meglehet, hogy nem fogom kicifrítani azokat a gerendavégeket, mert nagyon az a gyanúm, hogy mivel ennek a nem létező műveletnek nem lévén a piacon referencia ára, ezért elvárhatja a muki, hogy ezt olyan tudományos pénznemben rendezzük el, azaz baráti hátveregetéses nemben.
Maradjunk abban, hogy megadtam a know how-t, megmentettem a románok becsületét, ezentúl nem mondhatják csak így legyintve, hogy a románok nem képesek valamire. Az Attila bácsi megmentette őket.
Már előre súroltam a tenyeremet, hogy itt ez a szépséges szép hétvége, és hej de mekkorát fogok én agrikultúrázni. Egyet.
Elszámoltam magam. Így járnak a polihisztorok, akik népek pofamentésével is foglalkoznak a többiek mellett. Mert vasárnap meg kellett mentsem a kínai nép pofáját is. Te, én azt mondtam, mi lenne, ha én beállnék a népek pofáját menteni? Van még csavarom elég hálistennek. Jutna minden népnek. Megmentem én Európa pofáját, ha kell. Sőt. Az Amerika pofáját is. Mit annyit szorzok itt? Az egész Föld pofáját megmenthetem. Na jó. A Vatikánét nem. Azt nem tudom csavarral megoldani. De a többit igen.
Kérem szépen, az úgy volt, hogy jött egy drágalátos ismerősünk pirinyó fiával hejzánk dumapartira. Na én ki es kalkuláltam, hogy az a dumaparti éppen eleget fog tartani, hogy én jól kifáradjak az agrikultúrai tevékenységemben. De hát ez a drágalátos ismerősöm vett volt egy ilyen icipici háromkerekű triciklit a pirinyójának, kitől? A kínaitól. A déháestől. És adtak neki egy necc triciglut, hogy ezt így árulják, és majd otthon szépen össze lehet csavarozni. Hadd ne szaporítsam a szót, miután egy szomszédja rájött, hogy lehetetlen összeszerelni, mert nem adtak csavarokat hozzá, azt mondta az ismerősünk, a drágalátos, hogy megy és a kínai fejébe vágja a necc triciklit. Én. Meg én a nagyszívű polihisztor, nem tudtam ellenállni annak, hogy a kínai nép pofáját meg ne mentsem és nagyvonalúan megfogtam a necc triciklit, gondolván, hogy az egész tésztaszelet, legfeljebb nem fogok kifáradni jól az agrikulturában ma. Hanem csak félig.
Lett egy félnél több műszak belőle, mert a lyukak sem mindig találtak, amiért is nehéz volt kitalálni, mi hova jön. De hát én a lúzerség möstere, relatív hamar kibungyáltam a dolgok menetét, és még van nekem abból a csavarból, amiből elvittem va száz kilót a vasasba. Estére lett egy vigyori pirinyó és egy vigyori drágalátos ismerősöm, aki nem telt be a sok hálálkodástól.
Öööö, az agrikultúra meg elmaradt. De sebaj, ma is megmentettem egy nemzet pofáját.

1 megjegyzés:

  1. :-)
    EZ jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Van valami, aminek nem állsz elébe? Ja, a Vatikán. Azt értem is.

    VálaszTörlés