"Tudod min gondolkodom, hogy leírtad ezt? Hogy akkor az tudott valamennyi tudományt felszívni, aki bírta a verést, megaláztatást? Azért gondolkodom ezen, mert manapság van egy ilyen nosztalgia féle az úgynevezett régi módszerekről, ahol a megaláztatás, verés akár a fenti költeményben, napi természetesség volt. Persze, mondhatná az ember, hogy aki annyit kibírt, az aztán edzett emberré vált. A katonaságban azt vettem észre, hogy aki sok szenvedést kellett elviseljen az vagy egy életre megutálta a katona életet vagy nagyon jó tiszt lett belőle, azaz másokat még nagyobb kegyetlenséggel rekcumozott, annak az értelmi szintje pedig általánosan elismert, illetve: bunkó.
Azon gondolkodom ezeknek kapcsán, hogy talán, ha nem szenvedések árán jutunk a tudáshoz, nem lenne egy általánosan kedveltebb foglalkozás? Mert miután felkészültem volt az egyetemre felvételizni, el is mentem felvételizni, és mikor láttam, hogy kik felvételiznek, mikor láttam, hogy az entelektuel felvigyázók hogy díszelegnek és parancsolnak mint valami frusztrált katonatisztek (frissen leszerelt baka voltam), és hogy mindenki be van magyarán fosva, leültem a kötelező egy órát és köszönés nélkül távoztam. Szabadabbnak éreztem magam, mint mikor leszereltem. Aztán saját úton, más fajta tudásra jutottam, szenvedés nélkül, csak úgy élvezetből. És azóta jobban tisztelem és szeretem a kétkezi munkát, mint bármilyen szellemi munkánál.
Azon gondolkodom, hogy nem e azért tart itt a világ, mert tudósaink ilyen szenvedést kibírt bunkók?"
Eddig a hozzászólás.
Jó vitaindító írás lehet ez. Ha lesz rá kereslet. Igaz is lehet, de az ellenkezőjére is vannak jócskán példák. Magam is tudok.
VálaszTörlésA szocial(u)ista néphadseregünkből szerzett emlékeim nekem is nagyon vegyesek. Leginkább Sanci bácsi, aki az adóházakat járta, és az adóberendezések javítása, karbantartása volt a feladata, szóval őrá emlékszem vissza, mint katonára szívesen. De hát ő inkább volt műszerész, vagy mérnök, mint katona.
VálaszTörlésNem mindenben értek egyet, azért valami igazság van benne. Én is tudok rá negatív, de pozitív példát is.
VálaszTörlésEzek szerint nem minden asztalos részeges, hazug és pancser.
VálaszTörlésBáj dö véj, asztalos szakmát is lehet nyugodtan, sok viccel, jókedvvel tanulni, nem kell ahhoz ilyen képmutató, fontoskodó, kivagyok én degenerált vén fasziknak elviselni a süket nagyzásaikat. Ahány ilyen vén faszi szakemberrel találkoztam, csak rakták a hajukat, de nem szerették sem a szakmát, sem a diákot és féltették az aranyládában őrzött állítólagos életet adó tudást, mintha legalábbis a saját erüket vágják. Többet lehet tanulni, ha csak egyszerűen megnézel jobban valamit, vagy szabályosan ellopod a szakmát. Meg aztán itt a határtalan gugli, az asztalosok Istenének ezért külön hála. S akkor még mondják, hogy szennyes ez az internet. Persze, mert mindenki a seggét félti.
Nem kell nekünk mindig mindenben egyet érteni. Gondolatainkat megosszuk, azáltal leszünk gazdagabbak. Én szeretem azt, hogy nem vagyunk egyformák. Azt is szeretem, ha másnak más a véleménye, mert azzal az én meglátásom is csiszolódik.
Csak a tavasz jönne már.
Tudod, szerintem a szakmában lopott tudás, az nem lopás. Amit megtanulsz, az a tiéd, és ha képes vagy arra, mint más, akkor inkább az önbizalmad nőjön, mint a lelkifurdalásod.
VálaszTörlésHadd példálózzam pl. Varró Danival, aki remek feldolgozásokat írt a Boci-boci tarka slágerre Berzsenyi, Arany János, stb. stílusában. A mesejátéknak is feldolgozott Túl a Maszat-hegyen könyve pedig szabályos görög eposz formára készült.
Egyéni a srác?
Persze hogy az.
Unalmas?
Egy cseppet sem.
Az övé a stílus?
Szerintem egyértelműen.
Használd csak fel más ötleteit nyugodtan, és lehet, hogy jobb lesz, mint az eredeti!