A Meleskánu modell.

Sosem felejtem el egy régi „Ludas Matyi”-ban olvastam egy viccet, ami első látásra faviccnek tűnt, de azóta ez nekem sokszor eszembe jutott. Mielőtt azért leírom a viccet, csak egy pár szóban hadd írmondjam le, hogyan is jutottam ahhoz a Lúdas Matyihoz. Úgy jutottam hozzá, hogy édesanyám nagy nehezen felvétetett a cipőgyárba a víztisztító állomásra, voltam tizenhét, tizennyolc éves. Apám éppen börtönben volt több mint egy éve. A munkahelyem édesanyám munkahelyétől pár száz méterre volt, elég sűrűn átjártam hozzá, az ő munkája az volt, hogy felírta mindig egy papírra, hogy milyen bőr és hány kilós került egy egy raklapra. Aztán ezt szépen átírta egyéb papírokra és így tovább. Akkoriban a raktár oldalán volt egy nem túl nagy hely, oda ilyen hulladék papírgyűjtő központot létesítettek, ahova nem nagyon vittek kartonokat, mert akkoriban nem volt divatban ez a mániákus csomagolás. Viszont vittek másféle papírokat az emberek. Könyveket, lapokat, inkább ilyeneket. Számomra hihetetlen aranybánya volt. A bácsi megengedte, hogy kotorásszak és borravaló fejében el is vihettem amit akartam. Így költözött be életembe a humor érzék, hogy megannyi Lúdas Matyit vihettem haza és olvashattam el. Hogy mi lett azokkal a Lúdas Matyikkal? Kérem szépen az lett, hogy kiolvasás után budipapír lett belőle, mert ha valami hiánycikk volt akkoriban, akkor a budipapír az az volt. Most ezt senki nem tudná elképzelni, de ha én azelőtt nem dolgoztam volna egy évet a szamosfalvi raktárban, hogy saját szememmel, fülemmel meggyőződjem arről, hogy a budipapír kiosztása pártvonali felelősség volt, nem hittem volna el és ma sem hinném el. Hogy kárba ne vesszen az a borravaló meg a drága tartalom, mielőtt reciklálódott a papír, elolvastam a vicceket. Tudom, a leleményességnek nincs határa, de akkoriban pénzünk nem volt újságra és a régi, használt lapok szépen megsárgultak és könnyen gyűrödtek. Eszembe jutott ma ez, mert ma újra ígénybe vette az Élet a leleményességemet, mert rájöttem, hogy volna egy módja annak, hogy még egy napra legyen tüzifánk. A szétszedett bútorok újrahasználható fa részeit nem égettem el, azt mondtam magamban, ha nem muszáj, ne égessem el. Igen ám, de az még nem mond ellent ennek az elképzelésnek, ha csak éppen a végeket vágom le, ahol voltak az illesztések, kanálisok, sarkok és így tovább. Így kérem szépen, szépen összegyűlt egy taligányi fahulladék, igaz ráment a napom, de megmondom őszintén, magamban így beszéltem apámmal: ugye, hogy milyen leleményes vagyok?

Egy ilyen Ludas Matyiban ezt olvastam: „Sikkasztáson kaptak egy könyvelőt és főbe lőtte magát.”

Két napja csak ezt a Meleskánu ügyet hallom a médiában. Az Antena 3 adón kívül legtöbb adó úgy beszél erről, hogy ez egy teljesen normális dolog. Én elgondolkodtam ezen és nagyon elszomorít ez az egész dolog. Itt most nem arról van szó, hogy foglalkozzunk a pozitív dolgokkal, ne a negatívokkal, mert itt komoly dolgokról van szó. Mert ugye ma röhögünk azon, hogy régen egy sikkasztáson kapott könyvelő főbe lőtte magát. Ma ez egy dicsőséges életforma. Nem a főbe lövés, hanem a sikkasztás, a hazugság, az árulás, a félrevezetés. Nem érdekel engem, hogy ki ez a Meleskánu, azt mondják közel van a nyolcvanadik évéhez, én azt látom, hogy se szó se beszéd kiszállt az ellenzékből és elfogadta a kormány ajánlatát. Ez a cselekedete, azon túl, hogy egy rémesen húgyléből csinált emberre utal, két nagyon fontos kérdésre világít rá. Az egyik kérdés az, hogy mi a garancia arra, hogy a politikai világban van e egy becsületes ember, aki hasonló esetben nem adná fel pártja céljait? A másik kérdés meg az, hogy mit tud jobban ez a Meleskánu, hogy egész élete karrierjét feldobta egy lapra, elfogadta egy olyan kormány ajánlatát, ami a statisztikák szerint a néhány hónap múlva megtörténő választásokon meg fog bukni.

Nem egy akármilyen paraszt ember ez a Meleskánu, régi politikus, azt mondják remek szakember, harminc év politika áll mögötte, ami azt jelenti, hogy a piros könyve is megvolt, de ez mellékes, éljek a pozitívisták idiótaságukkal, megadtam neki az esélyt a bizonyításra. Na kérem szépen itt a bizonyíték. Hogy tud váltani a huszonnegyedik órában.

Egy biztos, az ilyen patkány ember mindig tudja, mikor mi süllyed. Azért mondom, amíg az ellenzék nyalogatja sebeit, hogy micsa egy áruló ez a Meleskánu, én inkább megrémülök tettétől, hogy valamit tud ez az öreg, amit én nem, de úgy látszik más sem tud erről semmit.

Én mondom, itt valami korszakalkotó sunyiság fog megtörténni.

Most én azt szeretném kérdezni tisztelt polgártársaimtól, akik hallgatnak, akik számba sem veszik már az ilyen Meleskánu emberek modell értékeit, mert már megunták ezt a viselkedési formát, mint a Lambadát, hogy a gyermekeinknek mit mondunk erről? Megmondom én, hogy mit mondtunk a tegnap és mit mondunk ma. Azt mondjuk a gyermekeinknek, hogy az élet egy harc, általában győznek a farkasok és vesztenek az őzek. Ezért légy farkas. Íme itt a Meleskánu modell, őt kövessétek. Mert a tisztesség, az egyenesség ma már vicc. És van egy olyan érzésem, hogy ez a vicc nagyon sokáig tiltott vicc lesz.