Repül az idő.

Nincs idő semmire. Mondja Laci bácsi. Nem mondja, de ahogy mutogatta, hogy mennyi mindennel foglalkozik, mennyi minden terve van még, én ezt értettem belőle. Repülő modelleket készít, srácokat is erre tanít, közben szimulátoron tanulnak repülőt vezetni, közben egy több díjat megnyert régi repülőt csiszolgat, magyarázván, hogy kitalált egy távvezérlésű benzin adagolót, hogy ne csak hat percet legyen a repülő a levegőben, hanem tízet. És ha már asztalos vagyok, csinálnék e citerákhoz faalkatrészeket, mert nekifogott citerákat készíteni, de hát nincs idő semmire...Mert most ugye nem lehet kertészkedni se mást csinálni. Öt perc alatt elmesélte az életét, anélkül, hogy elmesélte volna. Laci bácsi műhelyében nincs krízis. Ha valamilyen krízisben szenved, az az idő krízis. Pedig azt mondják, hogy közel van a nyolcvan évhez. Ő meg tervez. Fontosnak tartja, hogy saját kezűleg csináljanak repülő modelleket. Nem kérdeztem tőle, hogy milyen vallású, sem azt, hogy milyen párti. Mert rájöttem, hogy bármilyen párti meg vallású, attól neki nem lesz több ideje a terveihez. És neki ez a legnagyobb problémája.
Aztán miután megismertem Laci bácsit, elmentem megvenni a Gábor ajtójához a vasalatot. Annak a Gábornak, akiről írtam még, hogy meg fogja bánni a velem való barátkozgatását. Még nem jött rá, hogy meg fogja bánni a velem való barátkozgatást, mert az a fajta, aki nem fog ilyesmire rájönni. Belepusztul és nem fog rájönni. Hogy persona non grata-val nem jó ötlet barátkozgatni, mert ragályos a dolog. Mert az ilyen emberek sosem azt csinálják, amire odateszik, hanem amit jónak találnak. Ezek azok az antiszociális emberek, akik nem akarnak bábként élni, hogy mások húzogassák a karjaikat, lábaikat.
Mellék utakon kell nekem osonni, nehogy rendőrökbe ütközzek a tragacsommal, mert vagy Gábor -féle vasalatot veszek, vagy kifizetem az útadót. Mindkettőre nincs. Mindegyikért lebasznak, úgyhogy mindegy. De a Gáborra való tekintettel, hogy legalább miattam őt ne baszogassák, elmentem vasalatért. A mellék utakon több embert láttam, amint ki ki vasat, papírt gyűjtött, a napi öt-tíz lejért. Egy Laci bácsi korú embert is láttam, amint hajlott háttal alig vonszolt egy kézi szekeret, rajta pár összehajtogatott karton dobozzal. Teljesen ráért. Lassan csoszogott, földre szegezett üres tekintettel, látszott rajta, hogy idő milliomos. Ráér. Neki semmi sem sürgős. Nincsenek projektjei. Nem érdekli őt, hogy hat percet vagy tíz percet repül az a modell a levegőben.
Aztán elgondolkoztam azon, hogy mi is a teendő? Nincs más, mit tenni, mint várni. Türelmesen várni. Mire nem tudom, talán időt nyerni. Októberben még nem tudtam, hogy vészeljük át a telet, miből lesz tűzifa? Lám január vége és még nem volt fázós nap. Igaz a kerítés fele, mint tartalék tűzifa, már leégett, de legyek optimista, még ott a másik fele.
Nézegettem a fű nyírókat, hogy milyen drágák és egyáltalán nem valami bizalomgerjesztők ahogy kinéznek. Nézegettem őket és rájöttem, hogy talán én is csinálhatnék egyet. Egy motorra szerelek egy éles lapátot oszt erezd neki a fűnek, vagyis leginkább a gaznak. Eszembe jutott, hogy a faeszterga motorja éppen jó lenne erre. Az eszterga már úgysem jó semmire. Eltörtek részei. Amúgy is tákolt volt. Nézegettem a Praktikerben, irtó faszályos kis faesztergát láttam éppen egy fűnyíró árában. Rögtön kombináltam az agyamban. Befejezem ezt az aranytölgyes színű munkát rövidesen, aztán kiveszek egy hét szabadságot és elkészítem a fűnyírót, mert lassan látom, hogy indulni akar a gaz megint. Két méteresre makacskodja magát, nem segít rajta a kasza sem.
A fiam kesereg, hogy elégtelent kapott románból, nem tudott megtanulni egy román verset. Nem erőltettem őt megtanulni azt a román verset, mert nem értett egy kukkot sem belőle. Heti tizenhat új szavas sebességgel nem tud idegen nyelvet tanulni a fiam sem. Mondtam neki, hogy van még négy jó minősítése is. Az az egy elégtelen még nem húzza annyira vissza. Reméljük, hogy nem lesz annyi vers a hátralevő időben és valahogy kievickélünk, biztattam. Tudom, hogy a didaktika most fekete pontot adott nekem ezért, de tudjátok mit? Csókolja meg a seggem a modern pedagógia. Mi a frászt akarják begyömöszölni tíz év alatt a világ minden tudását a fiatalokba? Ráérünk minden hülyeséget megtanulni. Lám én negyvenöt vagy hat évesen is van mit tanulnom a sok marhaságból, amire soha nem lesz szükség.
Azért ez is furcsa, hogy egy agybeteg kitalál valamit, aztán több más agybeteg átveszi a találmányt és erőltetik a népekre, gyermekekre. Vajon nem azért tömik ilyen sebességgel az infót a gyermekekbe, hogy véletlenül se maradjon meg bennük valami? És nemcsak ne maradjon meg bennük semmi, de még szarul is érezzék magukat ezért, sőt mindig az legyen az érzésük, hogy éppen csak túlélték a helyzetet, hogy hajszálon múlik a közepes teljesítésük? Hogy örökké befejezetlen és hiányérzetük legyen? Hogy ne tudjanak semminek sem örvendeni? Mert kritizálni azt mindenki tud, hogy bezzeg a fiatalok, de arra senki nem gondol, hogy talán mi a felnőttek csesszük el a dolgokat? Mert ilyen balfaszok vagyunk, hogy nem merünk szembe szegülni az értelmiségi réteggel, akiknek ez a kenyerük, hogy értelmesen butítsanak? Mert mi is ilyen agymosottak vagyunk? Vírusos betegek?
Mi is lenne, ha ilyen Laci bácsis emberektől kellene nekünk tanulni? Az lenne, hogy több műhely lenne, mint tantárgy. Az lenne, hogy jobban élveznék a gyerekek is az iskolát, több életkedv költözne beléjük és öregségükre nem fognak földre szegezett tekintettel ráérősen karton dobozokat és ócska vasat gyűjteni, hanem ki ki a saját műhelyében értelmes dolgokat alkotni úgy a közösség, mint a maga hasznára.
Nem azt mondom, hogy az értelmiségi álljon be kapálni, hanem azt, éppen ideje megreformálni a dolgokat.
Ahelyett, hogy ilyen dolgokon törné a fejét az értelmiségi, mit csinál? „Székelyföld Airlines” feliratú repülő fényképeket lájkolnak a fészbukkon, holott a két székely megyében nincs akkora hely, hogy egy repülő le tudjon szállni. Azt hittem a bunkóságnak csak van egy határa, de ezek szerint nincs. Ízléstelenül nincs határa. És nagyon úgy látszik, hogy ez nem akar változni.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon sok dolgot felvetettél itt Attila, most arra reagálok, amit a gyerekekkel művelnek. Én is úgy látom, hogy erőltetett menetben hajtják őket végig az iskolán, egy csomó értelmetlen információt igyekeznek lenyomni a torkukon, ami rövid idő múlva úgyis nyomtalanul kiürül, mert nincs idő arra, hogy beépüljön. Szerintem ez is a cél: megutáltatni az igényt az új ismeretekre , mert a végén még ráébred az egyén, hogy gondolkozni jó, és a saját agyát kezdi használni, az pedig mint tudjuk beláthatatlan következménnyel jár!

    VálaszTörlés
  2. Pár napja csíptem el egy beszélgetést a televízión, hol épp azt feszegették, érettségi letételét követően hat évvel már csak a tudás úgy tíz százaléka marad meg.

    VálaszTörlés
  3. Attila köszönöm, ma megint egy jót derültem...Szerintem ez se semmi...

    VálaszTörlés