Igazságok.

ludas-matyi.net

Szeretem, hogy minden gittegylet lényege az igazság. Maguk az egyházak is a tökéletes igazságot hirdetik. A politika mindenféle színe s árnyalata is valamilyen igazságra épül. Olvasod, meghallgatod őket, úgy érzed őszinték és az igazat akarják. Az első vonalakban mindig azt tapasztalja az ember, hogy igaz az az ember, aki ott van, aki beszél. Aztán mindjárt a második szinten, amaz igaz ember közvetlen társai már hozzádumálnak, velük elbeszélgetve, ha már el lehet hozzájuk jutni, rájön az ember, hogy valamit nem értett meg azokból az igazságokból, mert a második szinten már másról van szó. Aztán így a tömeghez jutva, az ember álla leszakad, hogy ugyan azokra az igazságokra tekintve másként cselekednek. Homlok egyenesen ellentétesen. S akkor kapkodja az ember a fejét az igazságok közt és csinál amit tud. Amire van lehetősége. Amit megengednek neki.

Minden új mozgalom, kezdeményezés azzal kezdi, hogy lefekteti a nagy elvi alapokat. A nagy igazságokat. Kezdi azzal, hogy szar ez a globális nyavalya. Aztán folytatja a lélekkel, szellemmel s a szabadsággal s ezekhez hasonlókkal. S az ember odafigyel, lelkesedik, mert úgy érzi róla van szó. Persze az ember nem várhat mindjárt változásra, évek kellenek mindenhez. Lehet, hogy évtizedek. Vagy századok. Itt egy emberi evolúcióról beszélünk. S akkor holnap ugyanabban a szarban, kilátástalanságban ébred az ember. S akkor mire is volt jó az az igazságduma? Mert nem adott semmilyen irányt. S aztán minden szép és jó eszme mikor leteszi az első jogi lépéseit, szembesül a törvények adta keretekről. S kezdődik a vég nélküli pénz hajsza és azok az alapigazságok elvesznek útközben, mint a vallásokból Jézus lényege.

Kinek higgyen ma az ember? Minek és kiért lelkesedjen?

Nekem egy konkrét dolog kell. Nem várhatok évszázados szellemi evolúciókra. Nem tudom már elfogadni ezt a valami mögé bújást. Hogy felépítek egy morális szemléletre épített virtuális világot, ahol kimegyünk álmodozni a jurta sátorból a gödrös budira csillagokban gyönyörködni. Én már túl vagyok azon, hogy leszakadjon a pofám a kaláka megtiltásától. Engem törvényre vitt a munkaügyes, mert segítettem egy barátomnak valami lépcsőkorlát ügyben. Túl vagyok azon, hogy Jézusra tekintve, keresztény alapú közösséget keressek. Nem mások, mint segélykérő alapítványok. A munka mindenhol bűzlik. Senki nem úgy akar egy új világot, hogy dolgozzon. Pedig tetszik vagy sem, ebben a rendszerben és ma kell valamit kitalálni. Nekem volt több elképzelésem. Bejegyzéseimben többször említettem, valamire való ellenérvet senkitől nem kaptam.

Bármilyen új világot alkotunk, bármilyen álmot próbálunk megvalósítani, anélkül, hogy betartanánk az adózási törvényeket, nem fog sikerülni semmi. Hacsak nem fagyasszuk le magunkat pár száz évre. De akkor sem. Én nem hiszem, hogy az a pár ember igazságlátása ugyanúgy fog visszatükröződni a többi százmillió kulturális kreatívok által. Ne menjek messzebb, mi van, ha a családban a nő kultkreatív, a férj nem? Vagy fordítva. Nem fogja egyik sem a másik kedvéért feladni életformáját, hogy elmenjen hárékrisnázni valami szellemi őrültekkel. Mert őszintén nem látom hogy lehet ezekből több, mint örök igazság keresés? Még nem láttam egy konkrét közösséget, ahol az emberek a mai viszonyokban élve közösen vállalkoznak, dolgoznak. Egymással korrektül elszámolnak. Azt látom a fészbukkos nagy entellektuálok közt is, hogy bármilyen hülyeségről van szó, eszméletlen sok baromságot összehordva kommentelnek és a százötven hozzászólás minimum tízenként teljesen más irányba megy, mint a fülbesuttogós játék, ahol az egyik suttog egy szót a mellette levőnek, aztán az tovább suttogja, ahogy értette. Kijön egy halandzsa a végén.

Mindenki hazát akar menteni, végre jött egy pasas, aki megígérte, hogy kipucolja az idegeneket, és újra felépítik a régi Magyarországot. De hogy? Miként? Senki nem beszél róla, senkit nem érdekel. De lázban van Magyarország. Elkapta ezt a vírust Erdély magyarsága is. Három hónapja fújom, hogy gyerekek nem lesz a román parlamentben képviselője az erdélyi magyarságnak, s jön majd Döbrögi háromszor visszaadja Lúdas Matyinak a kizsarolt jogokat. A napokban olvastam, hogy végre Frunda Gyurinak leesett a tantusz, de szerintem a magyarságnak zöme még nem fogta fel ezt a dolgot.

Az a baj, hogy tele vagyunk látókkal, potenciális Csaba királyfikkal, már varrják a rovásírásos székely zászlókat, huszárokat képeznek ki, vitézi rangokat osztogatnak maguknak, de ki fog dolgozni bazeg? És mit? És hol, hogy értékesíti? Tegyük fel lemond a villanyról, a gázról, az autóról, kidobja a tévéjét, lemond a fészbukkról, de az adót miből fizeti ki? Mert ha valaki azt hiszi, hogy ki tud szállni a rendszerből, valaki le kéne öntse egy veder hideg vízzel.

Millió gondolat felmerül bennem, miután átesek az első benyomáson. Mindig ezt látom, hallom, hogy majd lesznek, majd jönnek, majd odafejlődnek. Az ember ha elolvasná bármelyik orosz írót, akik a kommunizmus előtti időkről regéltek, mintha ugyanazokat az időket élnénk. Ugyanazok a stupid álmok jönnek elő mindenféle látomásban, hogy majd az ember felemelkedve mittomhova lesz majd fasza egyetértés s miegymás. Ezek a dolgok forognak az idők folyamán mint a kiadott üzlethelyiségek bérlői. Mindig van egy pénzes barom aki kibérli az üzletet, hogy valamibe belemászik, aztán felébred, hogy minden pénzét elvitte a vállalkozás.

Gondolkodni, beszélgetni kell józan fejjel, számolni, latolni, megnézni mások hogy csinálják. Visszamenni ezer évet egy elképzelt mesevilágba, arra láttam hajlandót nálamnál okosabb embereket is. De leülni, megbeszélni, kiszámolni, ilyet még nem láttam. És egyszerűen nem értem, miért? Látta valaki azt a filmet, amikor mindenki megvakul? Na valahogy úgy vagyunk ma. Mindenki el van vakulva.