Meg biza. Egy hűvös délután. Amikor a fiamat elvittem kosárlabda edzésre, volt egy másfél órám, muszáj volt lötyögnöm a városban zsebre dugott kézzel, nem tértem be kávézni sehova, mert ha ismerőshöz megyek mindjárt megígértetnek velem valami szar munkát, a kávézók tele vannak füsttel és mánélé zenével (Imrének: a mánélé az olyan valami zenére mondják mint felétek a Lagzi Lajcsi meg ilyenek, a román kiadásban török, szerb és roma elemekkel ízesítve, főképp a nők, pénz, csillogás, munkakerülés, istenverés, be nem teljesült szerelemről szólnak...de ennél talán színesebb és gazdagabb, a mánélé az egy életforma, amit sok magyar fiatal szívesen átvesz, mert sajnos mi itt Erdélyben úgy éljük meg a magyarságunkat, hogy vagy vagy: vagy nyakig, vagy sehogy. Alig van középút, alig van normál kispolgár magyar, aki csak magyar, azaz nem tartózik vagy ide vagy oda, itt Erdélyben ha nem tartózol vagy ide vagy oda, csak egy vonyító magányos farkas vagy, mint személyem...aki ha kell meghallgatom Lagzit, ha kell Gucát, de egyikért sem lelkesedek. De a jó viszonyért meghallgatom. És meg is tudom érteni...).
Mint mindig megint úgy csókolt meg a múzsa, vagy inkább az ihlet, mert általában a múzsáknak lábuk is szokott lenni, legalábbis az "igazi" művészek körében a múzsák mindig jó nőkként jelennek meg, hogy megint egy olyan vállalkozásba kezdek, ahonnan biztos nem jön sem pénz, sem dicsőség, talán jobb lenne hallgatni a józan észre és ezekben a hajnali órákban inkább csavarokat válogatnék, semmint ebbe az előre csődszagú vállalkozásba kezdenék. Mint a papírsárkány farka, úgy van hozzám ragadva a fatalizmus. Csak megyek és az mindig fékez. Lobogva fékez.
Elkezdtem regényt írni. Egy nagyon szép szerelmi regényt, ahol sok minden van, csak éppen az nincs, ami húzza a pénzt: halott, lövés, dugás.
Nem fogok részleteket közölni a blogomban, mert nem akarom, hogy bármilyen hozzászólás összetörje az elképzelt varázsát. Megírom, aztán meglátom mi lesz vele.
Csak azért írom ezt, mert megtörténhet, hogy az ilyen hajnali órákat nem blogírással fogom tölteni, hanem a regényen fogok dolgozni. Amint valamikor Karesz írta, elmerül kissé, vagy Bornai Tibor, hogy alkotási dühét másfele irányítsa, na nekem is alá kell merülni egy kissé ebbe az alkotási dühbe. Mert ha sokat szarakodok, sokat halogatom, elszáll a lelke, az ihlet elmegy más múzsákhoz, másokat csókoltatni. Meg aztán menjen a franc ebben a hidegben csavart válogatni.
Akkor minél előbb rajta!
VálaszTörléssok sikert hozzá és remélem örömöd leled majd benne.
VálaszTörlésHa egyszer mégis megosztanád velünk: ha belépsz a blogodra a bejegyezések szerkesztése fülön van olyan opció, hogy "oldalak szerkesztése" ha erre rákattintasz, van egy "gomb" új oldal hozzáadása. Ekkor kapsz egy oldalt, olyan,mintha egy blogbejegyzést írnál, csak éppen ebből nem bejegyezés születik, hanem a blogodon belül még egy oldal, amit csak Te tudsz írni és szerkeszteni, nem lehet hozzá kommenteket írni. Ha megnézed az én blogomat, a tetején van olyan fülecske, hogy főoldal és van egy olyan, hogy hírkortyok. A hírkortyok részt így készítettem el, rá lehet kattintani, el lehet olvasni, de nem lehet hozzászólni és bármikor tudom szerkeszteni:)
Igazságod vagyon megint. Nem szabad halogatni, mert elszalajtódik. Tapasztalat mondatja velem. Bár a téma még megvan,szeretném is megírni,...csak már nem érzem annyira a szükségességét mint az első gondolatoknál. Így aztán csak halasztom, lehet örökre ....
VálaszTörlésMindenképp írd meg, ha benned van és ha késztetést érzel arra hogy ne maradjon ott. A többi majd ...
VálaszTörlésA múzsával lenni jó dolog, az biztos! Szerintem is jobb az, ha nem halogatod. Az sem rossz, ha csak magadnak írsz, ahelyett, hogy mindenféle, jött-ment "szakértő" nagyképűsködésére figyelnél.
VálaszTörlésHidd el nekem, ha egyvalakinek már tetszik, akkor másoknak is tetszeni fog! Ezért úgy írd, hogy te mindenféleképpen légy elégedett vele. A többi jönni fog magától!
Sok sikert!
Áldásom regényedre, várom, hogy olvashassam, akár a bejegyzéseid.
VálaszTörlésIldi