Asztalos vs blogger.

Menj, lakkozd le Zsüliennek és a hisztis picsának az aranytölgyszínű ajtóit, mondja bennem az asztalos. Menj és írd meg, mondja bennem a blogger. Így viaskodnak bennem az asztalos és a blogger.
Biztos azért van ez, mert nem vagyok tiszta magyar. Ki kell ábrándítsam népemet, ki azt mondja, hogy vannak a sok millió tiszta magyarok, akik most vagy soha feltámadnak és kiűzik az idegen bitorlókat az magyar földről. Akik azt mondják, hogy vagynak sok zsidók s ezekhez hasonló idegenyek az szép szakmákban, mint újságírók, orvosok s miegymás. Ki kell ábrándítsam Orbán Viktort, ki azt mondta vala, hogy nem számít, ha orvosok tömegesen mondanának le, van más megoldás az egészségügyre.
Nem csak innen látszik, hogy nem vagyok tiszta magyar, hogy kötekedem Orbán Viktorral, hanem onnan is, hogy valószínű lehetnek zsidó őseim. Hiába igyekszik az ember, előbb utóbb a genetika kiüt rajta. Tudtam, éreztem, hogy valami nincsen rendjén bennem, de most kezdek felvilágosodni. Magyarnak hittem magam, de biztos vannak dolgok amiket nem értek még és ha jobban odafigyelek, talán kiderül, hogy valóban az ellensége vagyok a népemnek.
Nagyapámról annyit tudok, hogy kereskedő volt, amikor a komcsik elvették mindenüket, üzletet, házat, felakasztotta magát. Innen az a megállapításom, hogy a jézusi tanokkal nem lehetett valami jó közösségben. Apám éppen akkor ment az üzletbe, amikor az öreg kirúgta a széket a lába alól. Megmentette az öreget. Aztán miután kijött a börtönből apám, feliratkozott a református teológiára, igaz, hogy pappá szentelése előtt még sikerült kirúgatnia magát, de akkorra már az apja is kitagadta. Pontosan nem emlékszem miért, de talán pontosan azért, mert teológiára ment. Meg aztán apámat sorozatban érték azok a szerencsétlenségek, amik egy lúzer embert szoktak érni, ha politizál és Jézusról többet olvas meg beszél mint illik. Emlékszem még nagyapámra, amikor apám elvitt hozzá, még kicsi voltam, hogy íme az unokád, adott nekem két piros ceruzát. Ennyi volt a nagyapa teljes figyelme felém amíg élt. Nagyanyám aztán elvált nagyapámtól, ötven valahány évesen elment dolgozni, még talán harminc évet dolgozott a csaj, hogy lett aztán nyugdíja. Tiszteltem a nagymamámat, hozzá szoktunk járni, habár mindent és mindenkit olyan három méter távolságban tartott maga körül. Minket is. Soha nem felejtem el azokat a tekinteteit, amikkel a teljesen reményvesztett, lúzer emberekre szoktak nézni. Megjegyzései aztán biztosítottak arról, hogy teljesen reményvesztett lúzereknek tart minket. Apátok püspök lehetett volna, olyan szépen prédikált, mondta mindig benedvesedő szemekkel. Ő a püspök Bandikára nézett mindig, nem a munkás Bandikára. A munkás Bandika lúzer. Mert aki a püspökséget felcseréli a munkával, az lúzer. És egy lúzernek csakis lúzer gyermekei lehetnek. És ebben tökéletesen igaza volt a nagymamámnak. Mert most is az asztalos azt mondja bennem, menj dolgozni ne írj. Azóta egy oldalt lekentél volna.
Apám iratai közt megtaláltam valami kéziratokat. Nagyanyám családjában volt egy nagybácsi, aki talán katolikus pap volt, annak a nővére pedig valami spiritiszta. Ez a kézirat csomag két vagy három prédikációt tartalmaz. Csodáltam azt a szép kézírást. A szöveg tartalmában nem éreztem a lúzerek tipikus vonásait, valószínű, hogy ilyen püspökjelölt lehetett az a nagybácsi -féle. Talán innen a nagymamám fixációja, hogy apám püspök lehetett volna. Mert apám egyébként semmi esetre nem lehetett volna püspök. Ahogy én ismertem meg őt, az kizárt dolog. Szokta mondani, hogy nem lehet két urat szolgálni. Ezek szerint nem lehet az egyházat is, meg Jézust is szolgálni.
Talán ez a mi luzerségünk vezette oda nagymamámat, hogy nem akarta ránk hagyni az állami lakásának a bérleti jogosultságát. Apám hajlandó lett volna elválni papíron anyámtól, hogy az öreglány befogadhassa apámat, mint jogos lakót az állami lakásába, ha már a hivatalban szerepel a neve mint lakó, ha nagyanyám meghal, a bérleti viszony automatikusan az apám nevére íródik és onnan akkor már csak egy lépés, hogy valamelyik fiát magához veszi. Nem. Az öreglány nem akarta. Mindig azt mondta, Bandika az isten jó, majd segít rajtatok is. Aztán egyre betegebb lett a mama, nem tudott kimozdulni a házból, a húga szokott neki bevásárolni, aki mindig zsarolta nagyanyámat, erre most nincs értelme kitérni. Mondta apám az anyjának, van egy szomszéd aki elcserélné a lakását az övével, cseréljék el, ott lesz mellettünk, tudunk ügyelni rá. Nem. Meghalt aztán. Vele együtt a lakás is úszott.
Amilyen lúzerek voltak a szüleim, de ezt nem tették velünk, gyermekeivel. Amikor meghaltak, ott laktunk velük, beszuszukálódva abba a háromszobás lakásba. Eladtuk aztán és testvériesen osztozkodtunk a lóvén. Mondjam úgy, kezdtünk valamit az örökséggel.
Vajon nagyapám zsidó volt? Nem merném a kezem a tűzbe tenni, hogy ha ő keresztény is volt, valaki ne lett volna más nemzetiségű a felmenő ágon. Innen gondolom, hogy talán nem vagyok tiszta magyar. Viszont ha átgondolom ezt az örökséges dolgot, ha nem is vagyunk tiszta magyarok, legalábbis jó úton haladtunk, mert a magyaroknál van ilyen, hogy bazd meg anyád te gyerek, majd az isten rajtad is segít. Apám persze megint beleszólt ebbe a magyar tragédiába, ki tudja milyen vér szólalt meg benne, én mégis arra gyanakszom, hogy valami nagyon jó kapcsolatban lehetett azzal a Jézussal. Azzal a Jézussal, akit megfeszítettek. Nem azzal a Jézussal, aki ma a vallásokat hozta létre.
Ma, amikor újjá születendőben van ez a tiszta magyarság, amely aztán kipucolja az országot az idegenyektől, persze ehhez kell a tömbben élő székelyek szavazata is akár a szórvány árán is, elgondolkodtam, hogy vajon én melyik kategóriában leledzem? Mennyire vagyok magyar vagy idegeny? Nem e vagyok én hazaáruló és nem is tudom ezt magamról? Mert ha az a magyarság, amiről manapság olvasok és hallok, nagyon kétlem, hogy magyar lennék. Jézus azt mondta, majd a bárányok hallják az én hívó kiáltásomat. Most a nemzet kiáltó szava hallatik és én nem hallom? Miféle bárány vagyok, ha ezt a hívó szót nem hallom? Viszont ez a kijelentés, hogy nem számít, ha az orvosok tömegesen mondanának fel, annyira de annyira ismerős. Olyan ez, mint amikor azt mondták nekem, hogy nem baj, ha másra nem lesz jó az a kölyök, elmehet asztalos inasnak. Mert ugye az asztalosság az az utolsó a legutolsóbbak között. Majd viszünk a népből fiakat az orvoslásra. Elvégre igazi sámánok voltunk valamikor, egy igazi hun nem ment minden szarral orvoshoz, fogta az íját és félkézzel is az ellenséget pucolta. Ez is egy megoldása az egészségügynek, ne legyenek a magyarok kényesek. A lényeg, hogy egy büdös zsidó orvos se legyen többet.
De minden fasza. Újraszületik a nemzet. Ha fele elmegy vagy elpusztul, akkor is ez a nemzeti megújulás kora lesz a történelemben.
Ha ez megváltoztatja a nagymamák és nagytaták unokáik felé tanúsított viselkedésüket és a házaikat nem papokra és államra hagyják, akkor azt mondom megéri ez a nemzeti ujjá születés. De ha csak mint lóra pattanó, nomád nép leszünk megint, nem látom értelmét ennek a nagy cécónak.
Na most már mehetsz bunkó asztalos dolgozni.

4 megjegyzés:

  1. Attila, nagy igazság rejlik a soraidban!!!
    Szép, nemes és hasznos/?/ dolog asztalosnak lenni, de...
    Én nagyon örülök, hogy írsz! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Attila!
    Én csak akkor érzem magam magyarnak, ha külföldön vagyok. Itthon egyszerűen vásárló, ügyfél, segítő balkéz, Imi vagyok.
    Ami természetes, azt magyarázzam? Nehéz.
    Nehéz megalázni egy verset az elemzéssel. Nehéz egy énekről a süketnek jelelve szónokolni.
    Orbán Viktor talán túl sokat jár külföldön, ha itt is magyarnak kell lennie.

    VálaszTörlés
  3. Nem gondolnám,hogy attól mert Orbán Viktorral "kötekedik" valaki, attól ne lenne tiszta magyar. ... Sőt ...!

    VálaszTörlés