Külső hatások.

Mikor a kisfiamért megyek az iskolába, már kint kapom őt a barátaival, fociznának egy sarokban, már amennyire engednék a nagyok. Nagyjából mindig én megyek az osztályba a táskájáért, szépen összepakolok, rendben hagyom a kis asztalát. Néha látom a tancin, hogy ejnyebejnyézik magában, hogy ezt már a másodikos gyermeknek tudni kéne, hogy először a kötelesség, azután a játék.
Észrevettem, hogy vannak még más dolgok is, amit egy másodikosnak tudni kéne. Amit például még én sem nagyon tudtam eddig. És most kezdtem el azon gondolkodni, hogy mit is jelenthet az a külső hatás, amiről szoktak beszélni a szülők? Hogy a gyermekekre leselkednek a külső hatások, amikre oda kell figyelni, és résen kell lenni.
Találtam egy papírkát a fiam iskolapadjában, és felismerve az írását a következőt olvastam: „nekem nem lehet egy boldog karácsonyom, mert nem vagyok katolikus, mert csak a katolikusok hisznek az angyalokban.”
Szépen betettem a táskájába az írást, de magamban ketyegtem egy kicsit. Szóval ez az a külső hatás? Beindult az ősi gépezet? Ha nem vagy velünk akkor ellenünk? Pár napja emésztem ezt magamban, még nem ért meg a dolog, hogy erről beszélgessünk a fiammal. Azért sem, mert újabb elemek is felütötték a fejüket. Mi már ezt megbeszéltük, hogy Mikulás nincs, csak egy Miklósnak az emléke, az angyalok sem úgy hoznak ajándékot, hogy leszállnak az égből és a fa alát tesznek játék helikoptert vagy bladeblade-t, vagy bakugant, vagy zuzupets, vagy gördeszkát, hanem egy nap különösen hatnak a szülők szívére, hogy a gyermekeknek különösen ajándékozzanak, és azért szokták mondani, hogy ennek vagy annak az angyala küldte neki, merthogy kinek mennyire puhul meg a szíve és több ajándékot küld. Mert szíveket az angyalok szoktak puhítani. A szívek maguktól kemények. Ezt mi már megbeszéltük. Mégis, a fiam írt egy levelet a télapónak, nem a Mikulásnak, nem az angyalnak, hanem télapónak. És megírta neki, hogy mit hozzon neki mikulásra, karácsonyra, és hogy majd neki könnyebb legyen, mármint a télapónak, előre még négy évre megírta, hogy mit hozzon.
Helyben hagytam neki a dolgot, egyrészt azért mert nem láttam értelmét erről vitatkozni, másrészt meg számomra is nagyon tanulságossá vált ez a hinni akarok dolog. Ezen is rágódom egy pár napja, de ha jobban összeszámolom, asszem vagy negyven éve. Hogy hinni akarok. Mert mi van, ha ez a Jézus dolog bennem is egy külső hatás? Mint ahogy nincs Mikulás, nincs angyal, úgy nincs Jézus sem? Lenne ez a Jézus a maxpakja ennek az egész be nem teljesült mikulógiának? A külső hatások szépen meggyúrnak, mint egy tésztát és szép pirosra kisütnek, mire felnövök? És lenne ez a teológia a legnagyobb manipulációs eszköz? Az emberi narkó? Mert talán csak úgy, a csupasz önmagunkkal félünk ebben a szép világban csak úgy egymagunkban eléldegélni? Mert azt azért furcsának tartom, hogy éppen a piramis csúcsán levő Jézus személyisége az, ami ennyire megossza nemcsak a világot, hanem az osztálytársakat is. Mindezt a tancik, tanárok nemcsak szeme láttára, hanem hallgatólagos beleegyezésével is.
Szóval, hülyíteni, kábítózni a gyerekeket, hogy majd ha felnőnek hitfüggők legyenek? Vajon kinek jó ez? Az Istennek? Vagy inkább néhány földi istennek?
Sokszor elgondolkodtam azon, hogy én miként szeretem a családomat? Isten szereti általam őket, vagy én, a húsember szeretem őket? Meg kell valljam őszintén, úgy érzem, a húsember szereti a családomat, és ez a hústömeg szereti az Istent is. Nem hiszem, hogy mindenért Isten a hibás, vagy minden dicsőség az Övé. Én a hús is vagyok valamire jó. Ha nem más, teszek a tűzre, bezárom az ajtót, főzök egy plikk levest.
De hogy csak a katolikusoknak lehet boldog karácsonyuk, erről még tárgyalunk, ígérem. Ezt nem ússzák meg!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése