Angyalokkal viaskodom

Megmaradt bennem ez a mondás, hogy „az angyalokkal viaskodtam”. Apámnak nagyon kifejlett humora volt. Nem volt sziporkázó, nagyot mondó, mind a székely ember humora, apámnak minden szavát, gesztusát humorosnak is lehetett értelmezni. Több mondása volt neki. Az egyik ez volt, hogy viaskodtam az angyalokkal.
Jákobnak volt egy hajnalig tartó tusakodása Isten angyalával. Ábrahámnak Istene mondta volt Jákobnak, hogy térjen haza. Közben Jákob elkezdett kételkedni dolgában. És valószínű ez a tusakodás egy fajta kemény vitázás volt az Úrral. Hajnalig tusakodtak.
Mikor apámnak gondjai voltak, mittomén, egész éjjel nem aludt valamiért, megvoltak neki is a tusakodni valói, szokta mondani reggel, miközben ittuk a kávét, hogy az angyalokkal viaskodott az éjjel. Így vált humorossá, vagy tragikomikussá a helyzet. Értettem én a helyzet súlyosságát, nem kellett nekem részletezni a bajokat.
Aztán ahogy elmúlt felettem is a gondtalan ifjúság ideje, néha nekem is tusakodni, viaskodni kellett az angyalokkal. Mostanság elég sűrűn. Mert mindaz a kép a kereszténységemről, amit ezidáig festegettem, összezavaródott, lett belőle egy ilyen összemázgált kép, amin rajta már egy rakás festék, mert többször próbáltam retusálni a képet, aztán minden ecsetvonással csak jobban összefolytak a színek.
Hitemhez híven én mind termeltem amaz gyümölcsöket, melyekről meg szokták ismerni az igaz embert. Csak aztán nehezen, de rájöttem, hogy vagy eltévesztettem a házszámot, vagy az utcát, vagy a várost, mert itt ahol vagyok az emberek az igaz embert nem a gyimelcsei szerint igazítják vagy hamisítják, hanem aszerint, mennyire tud besúgó, hátból támadó, rabló és gazember lenni. Ördögien nagyravágyó. S ezekhez hasonlók. S akkor volt nekem egy pár ilyen viaskodásom az Úrnak angyalaival, hogy minek legyek én jó, ha gonoszként tartanak számon? Miért adjak én egy garast valakinek, ha az elissza és nem is emlékszik rá, hogy miből volt mit innia? És minek törődjek valakivel, amikor van nekem elég bajom? Talán joggal és nem ok nélkül elkezdtem komolyan gondolkodni azon, hogy ha a jó cselekedeteim másokban ellenszenvet vált ki, mert jó, ha egy nyanyának ingyen megcsinálok egy szekrénykét a kagyló alá, sűrűn rendes emberezik nekem, de ha ugyanannak a nyanyának kell valami ami szerintem nem kell és luxuscikk és nem kérem csak a becsületes árát, az ingyen szekrény hatására azt mondja, hát ha az a szekrény olyan olcsó volt, akkor ebből miért akarok meggazdagodni, akkor minek? S akkor bazmeg azt is ingyen adom, mégis van köztünk egy olyan hangulat, hogy megpróbáltam gazdagodni az ő hátán.
Hogy mi ma a jó cselekedet? És mi az a határ, ami felett életveszélyes másokon segíteni? Sajnos, a génjeimben van az, hogy pattogok rögtön, ha valahol szükséget látok. És ezért haragszom az Úrnak angyalaira. Ezért viaskodom velük éjszakánként. Csak egy kis mértékletességet adjanak belém, egy kis kételkedést hagyjanak meg nekem, hogy mondhatok néha nem-et, anélkül, hogy aztán lelkiismeret furdalásom legyen.
Most már apámnak nem mondhatom el, hogy viaskodtam az angyalokkal. De szerintem beszámolnak majd neki az angyalok, hogy van egy konok fiúk odalent. Aki feszt kötekedik velük.

1 megjegyzés: