Az ajtó előli gaz eltakarítása kötelező. Azaz ki tud infót célba dobni?

Valójában én csak abból tudok kiindulni, amim van. Amiben vagyok. Ami elé nézek. Az én kilátásaimból. És végül a belátásaimból. Most éppen a kilátás és belátás határán lavírozok. Egy kicsit visszakaptam a sorssal való packázás kedvemet. Emberileg a belátásom az lenne, hogy lássam be, csődben vagyok. Jól van, emberileg belátom. Fizetésképtelen vagyok. Adósságaim, mint egy orkán magaslik felém. Kezdem kapni az ideges telefonokat. Olyan ez, mint Frici „felfogás kérdése”. Jó, hogy nem olyanoknak tartózom, akik levágják fél kezemet megfélemlítésképpen. Egyelőre csak idegesek. Én már sok minden variációt bekombináltam, emberileg nincs kiút, erre találták ki azt, hogy csőd. S akkor árvereznek. Igen ám, de ma már az árverezés sem visz sehova, mert senkit nem érdekel az árverezés. Azért mondtam kedves hitelezőimnek, adok a tartózások fejében csarnok parcellákat. Nem kell nekik. Pedig emberileg jól járnának. De ők is tudják, hogy a jelen gazdaságban emberileg nincs lehetőség. És ezen az emberileg ellentmondásokon lavírozok és packázhatnékom van az emberileg lehetetlen helyzetekkel.
Az ember csak olyankor kezd átérezni dolgokat, miután már mindent megpróbált, mert a kizárásos módszerekkel majdnem eljut a problémák gyökeréhez. Legalábbis úgy érzi. Én úgy érzem, hogy az én problémám gyökere nem az emberileg ellehetetlenedett piac vagy gazdaság, hanem az én infóm nem jut el oda, ahova kell. A látszat csal. Hogy kitettem húsz honlapra a hirdetésem, mindenhol megnézték legalább kétszázan. Annyiból lehetetlen, hogy valakit ne érdekelje a dolog. Próbálkoztam olyanokkal, hogy amit mondjuk százért adnák el, kitettem tízért is, meg ezerért is. Ugyanaz a reakció. A hirdető honlapok nem rendelkeznek speciális címekkel, alcímekkel. Az én csarnokom nem egy akármilyen csarnok, mégis csak az ipari létesítmények alcím alatt szerepelhet, mivel csarnok.
Akárhol megfordulok, nemrég hét megyét utaztam át, nézem a külvárosok csarnok negyedeit. Legtöbb helyen lehangolóan néznek ki a bomladozó csarnokok. Egy kis guglizás segítségével, meg is találom a neten a csarnokok állapotának miértjét, az egész hodály egy valakié és horribilis összegekért ajánlja. Viszont meglepett Kolozsvár melletti Apahida kijáratánál egy tök hasonló csarnok negyed, mint aminek részese vagyok itt Déva mellett, átalakítva lakásokká és műhelyekké. Egyes régi csarnokokból tömbházakat alakítottak, látszik, hogy nemrég csinálhatták, a többiek pedig megmaradtak az eredeti állapotukban, kicsit kimeszelve, azokban mindenféle cégecskék működnek.
Lelkesedve mutattam a feleségemnek is, nézd meg, amit Mintiára álmodtam, itt van a modellje, méghozzá nagyobb léptékben. Aha, mondja a feleségem, úgy néz ki, hogy tök ugyanolyanok a csarnokok. Sőt, nemcsak egy emeletesek, hanem még egyet húztak rá.
Igen ám, de ez valószínű nagy tőkével jött létre, valaki megálmodta, belerakta a lóvét, oszt volt mit mutasson. De én hiába mutatom a romos falakat és a lehetőséget, teljességgel hiányzik az emberekből a fantázia. A meglátás. Én látom a fagerendás erkélyeket, lépcsőket, mely körülveszi a csarnokot, az emeleten lakások, a földszinten garázsok, műhelyek.
Volt már nálunk sok földönfutó ismerős. Hiába ecseteltem nekik a lehetőségeket, úgy néztek mindenre, hogy látszott rajtuk, nem jutott el az infó az agyukig. Noha be tudom mutatni én mit és mennyiből csináltam. Ismerőseink, kikre nem néz valami fényes jövő, nem kapkodnak a lehetőségért. Pedig valamikor, amikor nekem felajánlották, amikor itt még hegyekben állt a szemét, fa vastagságú gazok lepték el a csarnokot, felét a tetőnek lefújták a viharok, se egy ajtó, se egy ablak nem volt az épületen, se víz, se csatorna, semmi, előttem az ég világán semmiféle jövő nem állt, sőt azt is láttam, hogy rövidesen egy kiutált, egy űzött figura leszek itt Déván, rögtön elfogadtam az ajánlatot. Eltelt azóta hat-hét év, rengeteg pénzzel és munkával úgymond megszelídítettem a helyet. Akkoriban azt reméltem, hogy majd a Csabi, majd a Gigi mellém állnak, hogy melléjük tudjak állni. Hogy majd közösen alkotunk itt valamit. Hiába fektettem legelőször az ők szobájukba, konyhájukba, fürdőszobájukba, öt év alatt lelakták azokat. Arra nem voltak képesek, hogy az ajtójuk elől a méteres gazt kitépdessék. Szúnyoghálókat is én tettem az ablakaikra, hogy ne lepjék a legyek a mosdatlanságukat. Letépték azokat. Azt mondták magától elszakadt. Aztán rájöttem, hogy nem tudták kidobni a szivarcsikkeket az ablakokon, ha ott vannak a sziták. Azért tépték le őket.
Októberig hagytam őket még lakni, de nem dolgozunk már két három hónapja együtt. Kellett nekem ez a szakadás. Teher volt már rajtam. Lelki, szellemi, testi. Így senkit nem fogok többé felkarolni. Vagy életképes lesz az a valaki, lesz vér a pucájában és belemászik egy megvételi szerződésbe, és persze legyen családos, meg pálinkamentes, vagy menjen a fenébe.
Nem mentem tovább gondolatban, csak azt néztem, hogy mi lenne az az összekötő, amit most egy akárki de vállalkozó szellemű ki tudna használni? Mióta újra vállalok asztalos munkát, kezd megsokasodni a munkám. Egyedül ezt nehezen fogom lebonyolítani. Elgondoltam, hogy valaki létre hozhatna egy lakkozó, festő műhelyt. Egy önálló vállalkozást. Ez olyan, hogy majdnem nulla befektetéssel elkezdheti egy közepes kézügyességű személy. Én a jövőben nem akarok a felület kezeléssel foglalkozni. Bonyolult nekem mindent csinálni. Sok asztalos munkám lesz, a lakkozást, festést csinálhatja más is. Azt külön bevállalhatja más. De nem úgy, hogy én alkalmazom. Nem. Külön műhelyben, önálló személy, a saját elképzelése és ritmusa szerint, a saját díjszabásaival. Ez egy munkahely.
A csarnok hátsó oldalán van egy olyan kétszáz négyzetméternyi kerthelyiség. Nem nagy, de egy családnak elég. Én próbáltam, de sosem volt időm foglalkozni vele, feladom a kertészkedést. Csinálja más. Átmenetileg ki lehetne meszelni a fiúk volt szolgálati lakrészeit, fürdő, konyha, két szoba használható, fakazános központi fűtéssel, aminek a használatát közösen kell bevállaljunk, mert egy nagyobb kazán visz több helyiséget.
Az ajánlat csomagomban lenne egy olyan verzió, hogy szerződésileg eladok mondjuk száz négyzetméter földszinti épületrészt, amihez jár száz négyzetméter emeleti rész. Ennek az ára tízezer juró. De ettől még nem kell beszarni. Ebben a csomagban ajánlok egy olyant, hogy havi háromszáz juró a részlet, kamat mentesen, a decemberi és januári hónapot elhalasszuk, hogy ne legyenek az ünnepekre veszekedési témáink, ami azt jelenti, hogy három és fél év alatt kellene lepengetni ezt az összeget. Ezt szépen szerződésbe foglalva. Vagy ha ez terhelő, akkor ajánlok egy olyant, hogy száz juró havonta, de akkor erre rászámolunk még ötven juró úgynevezett kamatot. Ami azt jelenti, hogy a végár nem tízezer juró, hanem tizenöt ezer. Viszont akkor kinyúlik majdnem tíz évre. S akkor erre bónuszként azt mondom, hogy az ideiglenes lakrész három évig bérmentesen használható, a víz, villany, használt víz, szemét és fűtés költségek arányosan oszlanak. Az ajtó előtti gaz eltakarítása kötelező.
Na. Ez egy agyalás, hirtelen ez jutott eszembe. Lehet ezt még variálni, csak legyen kivel. A gondom az, hogyan jut el ez az infó, oda ahova kell? Ehhez nincs semmiféle ötletem. Ki segít?

6 megjegyzés:

  1. Korrekt ajánlat. Én segítenék az ajánlat elfogadásával Neked, de objektív és szubjektív okok miatt ezt nem tehetem. Csak azt tudom megtenni, hogy azokon a netes lehetőségeimen, amik rendelkezésemre állnak kiteszem. Nagyon kicsi a valószínűsége, hogy sikeres lesz szándékom, de soha se lehet tudni. Akinek tudomására jut ez a bejegyzés, ha van benne jóérzés, követi példámat.

    VálaszTörlés
  2. ott kezdődik a probléma, hogy akinek van dellája, az nem fizikai munkaállomásba fektet (sajnos tudom)
    akinek nincs dellája, az meg szívesen dolgozna "bármit" :) tehát a szakadék két oldaláról kéne valaki, aki beugrik a gödörbe :\

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a gyors reakciókat, megosztásokat. Szivárvány, nem tudom megnyitni a blogger profilodat. Titkos, vagy nálam van a baj?
    Sok olyannal találkoztam, akiknek volt mondjuk tízezer jurója befektetni való és ette a körmeit, hogy mibe fektesse, mert nincs olyan biznisz, ami csak tízezerbe kerüljön, és munka nélkül hozzon hasznot. Ezen már Móricka sem gondolkodik. Tízezer juró éppen elég kidobni az ablakon és búcsút venni tőle.

    VálaszTörlés
  4. Én sem tudom megnyitni Szivárvány profilját mert nincs megosztva. Szivárvány, kérlek oszd meg!

    VálaszTörlés
  5. Nem vázoltál vidám "képet". :(

    VálaszTörlés