Hétvégi gondolatok

Annyi jelentéktelen dolog jut eszembe. Azt vettem észre magamban, hogy minél többet írok a világ dolgairól, annál kevésbé kezdenek érdekelni. Azt hiszem a blogom célja ez, hogy lemondjak arról az illúzióról, hogy ez a világ lehet jobb is. Lassan rájövök, hogy legfeljebb az én helyzetem lehet jobb, ha annak az érdekében teszek valamit. Ezért is haragszom keresztény neveltetésemre, hogy mi mind egy nagy kulimászban egyek vagyunk és egymásra kell nézzünk. Ez így ebben a variánsban hülyeség. Szerintem minden közösségben megvannak a nagyon elfoglalt fontos emberek, akikre semmit nem lehet sőt nem szabad bízni, mert ők elfoglalt fontos emberek, és vannak az igás lovak, akiknek az a hivatásuk, hogy egy bemagyarázott szent dologért feszt húzzanak, mindig kéznél legyenek, hogy húzhassanak, mert ők elvégre igás lovak. És ezeket a dolgokat olyan jól meg tudják taposni az emberek, hogy betonkeménnyé válik a kitaposott ösvény.
Arra a meggyőződésre jutottam, hogy ha az ember igás ló akar lenni, akkor menjen apácának vagy szerzetesnek. Mert ha családot alapít, a közösben való húzás veszélyezteti a család nemcsak jólétét, hanem a puszta létét is.
A társadalom nagyon hamar megtanulja, hol lakik az igás ló és meddig lehet vele elmenni a húzásban. Addig elismert a ló, amíg húz. Amikor elkezd kínjában nyeríteni, nemhogy megvigasztalnák, hanem vágóhíddal fenyegetik, azon a címen, hogy eddig is azért tartották, mert húzott.
Úgyhogy nem minden esetben működik az oda-vissza szeretet. Habár az is lehet egy szeretetfajta, ha mindig csak annyit huzatnak a lóval, ameddig majdnem meggebed, nem várják meg, amíg teljesen kinyúlik. És talán az is szeretetfajta, hogy a jól kiizzadt lovat a fontos, tiszta körmű közösségi tagokhoz mérik, hogy lám nem is akárkiket szolgálsz te ló, hanem a jelesek közül a legjelesebbeket.
Ezek nem sarkított példák, hanem az illúzióim felszámolása.
A világon a pénz az atyaúristen. A nagy isten, mindenek felett. Az egyedül Igaz Isten az nem ennek a világnak az Istene. Olyan, mint a fészbukk, virtuális közösségek, na az Isten is a Lélek világának az Istene.
Tulajdonképpen mi történik bennem? Ahhoz, hogy lelkemben béke legyen, a világgal szemben ne viszonyuljak virtuálisan. A világban csakis a világ törvényeivel, a császár parancsaival élhetek. És mik a világ és a császár által nyújtott életforma? Hogy kutya kötelességed a családod jólétéért harcolnod, bevetve a törvények által megszabott lehetőségeket. Mert ha nem tudod a gyermekedet eltartani, a császár elvéteti tőled. Őt nem érdekli a te lelki tölteted. A lelki ember tartsa meg magának a lelkiségét, mint a meztelenségét. Senki nem fog önszántából meztelenül lötyögni. Na én így értelmezem a lelkiséget. Mint a szobrász. Farag. Aztán alkotását jó pénzért eladja. Ennyi. Nem kezd faragni a szomáliai éhezőkért.
Persze aki életét szivarral, pálinkával fűszerezi gyermekkora óta, öregségére nem tud lemondani. Így vagyok én ezzel a lélekkel. Létfilozófiám lett a segítés, és keményen harcolok ennek a visszafogására. Nehéz, de vannak eredményeim. Kicsik ezek az eredmények, de vannak.
Az az asztalos akarok lenni, aki korrekt áron dolgozik, de egy fogpiszkálót sem ingyen.
Ilyen gondolatokkal kezdtem berendezni a saját személyemre szabott műhelyemet, és olyan izgalom szállt meg, mint amikor elkészítettem első saját munkáimat. Furcsa. Csinálom ezt több mint tizenöt éve, de soha eddig nem úgy, ahogy nekem jó, ahogy magamnak csinálnám.
Új kezdés. Új élet.
Bevállaltam néhány ajtót, két ablakot, és két templomi padot.
És lassan a Muskóci projekt is folytatódni fog.

1 megjegyzés:

  1. Nehéz nemet mondani, mert valóban sokszor ezen múlik, hogy miből élsz. De valahol, tény, hogy meg kell húzni a határt. Ezt még én is tanulom, igaz, már én is fejlődöm...kitartást és jó munkát Neked! Virág

    VálaszTörlés