Példakép

“Kik a példaképeid?”
(kérdés sorozat)

A versenyképességre való nevelés, szerintem teljesen ellent mond Jézus tanításainak. Ő mindig azt mondja, ha nagy akarsz lenni, legyél kicsi. Szellemi és lelki tanítóink ezt mindig úgy kezelik, mintha az alázatosságnak lenne valamiféle képlete. Légy kicsi. Légy por a cipő alatt. Te csak kapard a trágyát. Mi majd építjük a katedrálisokat és hírneves mívesekkel czifra ruhákat készíttetünk, hisz ama hatalmas Isten elé csak nem léphetünk gatyában. S akkor így fejlődött ki az a tévhit, hogy kövesd a náladnál nagyobbakat. Mert az, aki vitte valamire, a semmiből birodalmat épített, az a példakép. Őt kell lemásolni. Bekaptam én is ezt a horgot. Noha apám figyelmeztetett rá, mégis bekaptam. Pedig elég rossz tanuló voltam. Nem tudom ezt miért tanultam meg?
Sajnos azt látom a fiam iskolájában is, hogy feszt versenyeztetik a gyerekeket. A nyerés. A győzelem fogalma. Ezzel szemben a kudarc. A hibázás. Versenyszellem címen. Hogy legyen ami motiválja őket. Hogy serkentse, buzdítsa őket a tanulásra. Nincs ennél nagyobb bulsitt szerintem.
Legyek olyan, mint ő. Mint ki? A buzi punksztár? A rablógyilkos milliomos? A hazug politikus? A hitetlen pap? A spekuláns tőzsdés?
Elnéztem a fiam osztályában ahány gyermek, annyi adottság. Milyen szép lenne azokat felfedezni és azoknak együtt örvendeni? Emlékszem, mikor ötödikesen az osztályunk megnyerte a foci kupát, örvendezve ugráltam én is a fiúk sikerén, noha nem játszottam a csapatban, úgy éreztem, hogy mégis közéjük tartózom. Az egyik osztálytársam, aki „valaki” volt a csapatban, azzal forrázott le, hogy mit ugrálsz kövér, te nem is játszottál. Nem, valóban nem játszottam. De ott voltam mindig, drukkoltam, lelkesedtem. Azt hittem, hogy legalább a lábtörlője lehetek a csapatnak. Hát nem, a versenyszellem nem ismer ilyet. Csak győztest és vesztest.
Elnézem, ahogy szegény családok milyen kevésből megélnek. Csendben, láthatatlanul jelen vannak az életben. Nem elégedetlenkednek, nem sírnak. Fél lábbal is vonszolják magukat. Hányszor láttam piacon szülőket, azt a pár lejt beosztva szkennelték a kínálatokat, semmiféle vádaskodó tekintettel, hogy nehéz az élet. És nem volt semmiféle aura a fejük fölött. Vannak emberek, akik élnek, mint a fák, senkit sem bántva, élnek azzal, amit az élet ad nekik. Első látszatra igénytelenül. Hatalmuk nem több, mint elmenni dolgozni, bevásárolni, főzni, takarítani, este megnézni egy filmet, a család, közösben. Ilyen családokban szoktam látni a karácsonyi bevásárlás örömét. A finomabb kaja, egy kis apró hiábavalóság megvétele, ami semmi, de jó érzés megvenni.
Nem. A nagyot alkotók már nem a példaképeim. Nincs amit lemásoljak róluk. Sajnálom, hogy Jézus karrierje olyan rövid volt. Hamar mártírrá avatták. Hagyták volna egy kicsit eladósodni, megöregedni, amíg már a gyalut sem tudja rendesen megfogni. Felnevelni egy pár gyermeket. Csodatételek nélkül szembe szegülni a rabbikkal. Kíváncsi lennék, mikor reggel nincs mivel iskolába engedje a gyereket, kitől kérne kölcsön? Mit mondana? Tudom, hogy tartózom neked Icig, de adj még egy húszast. Mit mondana Icig? Neked, a világ urának kell hitel? Mit szólna a római adóbehajtónak? És miután a római elmegy, a zsidó adóbehajtónak? Hogy bazd meg az áramodat? Tényleg. Mit szólna ehhez?
Mit csinálna, ha a kisfia lázasan és fulladozva köhögne éjjel? Azt hiszem ezekről sosem fogunk tudomást szerezni. Pedig én ezekre a dolgokra keresem a válaszokat. Nem arra, hogyan lett valaki nagy és vitéz és gazdag.
Ha egy magamfajta senki asztalos azt mondaná egy egy munkájára, hogy nem is tudom, mikorra készül el? Mindenki azt mondaná, hogy komolytalan ez a pasas. Nem tud mondani egy határidőt. Milyen az ilyen asztalos? Milyen? Geci asztalos. De amikor Jézust faggatták a tanítványok, hogy ugyan mikor fog bekövetkezni a világ vége? Mondhatják sokan, nagy misztikusan, hogy lám annak az idejét csak az Atya tudja. Én nem így olvasom. Jézus szavaiból azt veszem ki, hogy fogalma sincs róla. És ha fogalma sincs annak idejéről, akkor honnan tudja, hogy milyen lesz az?
Nincsenek példaképeim. Ha voltak, már nem azok. Figyelem az embereket és amit jónak találok, elfogadom, amit nem, nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése