Levél a tőzsdéről.

“Kedves Gézuka. A piac azt mondja, hogy a grundnak most nincs értéke. Nincs. Valóban nincs. Senkinek nem kell manapság játszótér. Különösen olyan játszótér, ahol a játszópajtások nem tudnak kiegyezni. Tudom, hogy te akarod uralni az egész grundot. Egy folyamatos harcban vagy mindenkivel és talán te sem tudod most megfogalmazni magadnak, hogy ha tegyük fel a tied lenne az egész grund, mit fogsz akkor kezdeni vele? Tele rakod farakásokkal, hegyekben fognak állni a szú lakások, az egér fészkek, és megannyi csalán fogja rothasztani a nagy farakások alját, mégsem lesz már egy lélek sem, akikkel verekedve játszhatnál, azaz életed értelmetlenné fog válni.
A tőzsdén a dolgok nem fehéren feketék. Részvényeket eladni és megvenni nem egyszerű dolgok. Nem akkor szoktak eladni, amikor nincs értékük. Akkor szoktak eladni, ha megnőtt az értékük. Mert mi van? Az van, hogy el kellene adnom a részvényekből. Mert ugye a nyazsgát is elvesztettem, ha a nyazsgát elvesztettem, akkor játszani sem játszhatok a grundon, nincs mivel. Te már kezded a magadénak látni az én játszóteremet is. Mert úgy véled a sarokban vagyok. És jól látod. A sarokban vagyok.
Rákérdeztem a tőzsde szakértőire, ha egy ugyanilyen játszóteret szeretnék venni, amilyenem van, megkapom e annyiért, amennyiért nem tudom most eladni? Természetesen nem, mondta mindegyik szakértő. Ez elég nekem. Mivel sarokban vagyok, nincs mit vesztenem. Így a részvényeim értékéből nem engedek, hiába alacsonyak a piacon. Vedd úgy, hogy ez a grundrész lesz a legdrágább az egészből. Néha kegyetlen az élet, ugye? Nekem mondod?
Megleszek én nyazsga nélkül, ha kell a kapuról is lemondok, tudok én a mezőn is ki be sétálni a csürkelábon forgó váramba, nem kell nekem cement út minden áron. Tudok én úgy élni, ahogy te sosem tudnál.
Végül pedig, egy gondolat bánt engemet, hogy amikor a gyomromban éreztem azt az édeskés émelygést, nem hallgattam ösztöneimre, és hagytam volna a francba a Nyazsgaisten hegyi beszédeit a ficcfa alatt, és ne ültem volna fel világmegváltó dumáinak. Tudom, kellettem én tölteléknek az arénába, amin a vadak edzenek unalmukban, aztán kiderült, hogy mint Spartacus, nehezen fingok ki. Itt vagyok nektek szégyennek. Mint szemét az udvaron szemtelenkedek. Ki mint vet úgy arat. Nem másféle hajt ki, mint amit elvetsz.
Kedves Gézuka, köszönésre lendített kezedből én azt értettem, hogy „gebbedj meg”. Én nem kívánok neked mást, minthogy vágd fel a matracod és perkáld le a grundrészemet, ha azt akarod, hogy csak te legyél itt egyedül. Szíves örömest pakolok már másnap. Ahogy az a híres neves nemrómai Maximilianus mondotta volt: „Van pénz, van minden. Nincs pénz, nincs semmi.”
Pistike.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése