A 84 lejes sztori


A 84 lejes film margójára. Egy pár gondolat.

Nem kell sok képzelőerő észrevenni, hogy a család szegénysége mögött van a szervezetlenség, a nevezzük meg: hanyagság és egy adag nemtörődömség. Valószínű némi alkohol is. Őszintén, én nem is merem elhinni, hogy egy nyomorban az alkoholnak ne lenne valami párologtatni valója.

A film és a család kapcsán eszembe jutott egy pár dolog. Szóval több dolog is, nem is tudom melyikkel kezdjem. Mondjuk így kapásból, a münké a kormány is így fest, hogy szervezetlen, hanyag és nemtörődöm. Annyi különbséggel, hogy a kormánynak a feneketlen zsákja tele van lóvéval, amíg ennek a csóró családnak nincs semmije. Még személyi igazolványa sincs. A filmben annak az irodás csajnak pontosan olyan meglátása volt a dolgokról, mint a mi eremdéeszes társaságunknak a mi kis világunkról, azaz téves, hogy ugye az a csóró még a személyi igazolványát sem képes megoldani. Alkohol vagy sem, én mondom, hogy ez nem csak jóérzés és akarat kérdése a csóró részéről. Viszont lehetne jóérzés és akarat kérdése a témába hozott közösségnek, ha ezt a helyzetet meg akarná oldani. Világos, az érvényes személyisek oldaláról ez hanyagság kérdése.

Nekem ezekkel a dolgokkal nagyon komoly összetűzéseim voltak az életben, azért tudok egy kicsit ennek a „komolytalan” családnak a pártjára állni. Tegye bárki magát abba a helyzetbe, hogy lejár a személyi igazolványa és meg kellene újítani, újat kell csináltatni. Ha nincs ingatlanja, amire csinálja, felébred, hogy világpolgárnak van elismerve, azaz senki és semmi ezen a Földön. És úgy is kezelnek. A jöttment, akiről senki nem tudja ki s miféle. El tudom képzelni azt a képet, amikor elé áll az a srác, nem valami bizalmat gerjesztő megjelenéssel, mögötte a feleség, gyerekek, kezét tördelő nagymama, azzal a beletörődött fájdalom nézéssel, és olcsó, lehetőleg ingyen albérletet kérve, és persze befogadó papírokat kérve mellé, hogy ugye, a személyi igazolványokat is ki lehessen állítani. Ki az a józan ember, aki magára vállal egy ilyesmit? Én mondom, hogy majdnem lehetetlen ez a dolog. Egy egyszerű bérleti szerződésre nem csinálnak személyit. Egyáltalán szerződést sem csinál senki, mert nincs személyi, tehát nincs akivel szerződni. Ennek csak egy útja van. Ha valaki elmegy a polgármesteri hivatalba, rendőrségre és beveszi őket, mint lakók a saját tulajdonába. Csak ebben az esetben kap egy nincstelen személyi igazolványt. Nos, ki hülye manapság egy ilyen ágról szakadt családot befogadni?

Én.

Talán hat hét éve jelent meg egy család nálam, két nagyobb gyermekkel, hogy teljesen hontalanok, öt éve járják a világot. Senki nem akarta őket befogadni. Olyanok voltak, mint valami űzött vadak, minden vagyonuk egy egy hátizsák volt. Befogadtam őket. Bosszankodtam is eleget. De ma már nem bánom. Nem, mert látom, hogy megállták a helyüket a világban. Sok hányattatásuk volt, megviselte őket. Gyerekek kimaradtak iskolákból, itt eljárták a levelezésesen, mára már nem is látszik rajtuk, hogy miken mentek keresztül. És itt mese nincs, az én érdemem is benne van. Befogadtam őket. Elmentem a polgármesterhez, rendőrségre, és szépen beírták őket a címemre. És mi van? Semmi. Elkezdtek élni, elindultak a reménység útján. Nemrég, a múlt évben befogadtam ezt a Csabit is, mert papírok szerint nem volt senki. Azelőtt nem érdekelte, hogy az udvaron nő a gaz. Egyszer mondtam neki viccesen, hogy te, mi itt gazplántációt művelünk, vagy mi? Azóta rendszeresen tépi a gazt. Szóval nem könnyű. Biztos nehéz az ilyen emberekkel. De talán hasonlatos ahhoz a Csibész kutyánkhoz, aki bekérezkedett hozzánk, akit aztán vadsága miatt szabályosan kivégeztek. Akkoriban albérletben laktunk itt Déván egy házban. A kerítésen túl megjelent ez a Csibész kutya és kéregetett. Addig addig kunyerált, amíg kapott. Egyszer bepofátlankodott az udvarra és megette a másik két kutya elől a kaját. Felment a kávém, vettem egy követ és jól megdobtam. Elkaptam az oldalát. Döngött bele. Biztos fájt neki. Életemben ilyet nem láttam. A kutya nem szaladt el, hanem felém fordult és hason csúszva közeledett hozzám egészen a cipőmig és nyüszített. Kicsordultak a könnyeim. A leghűségesebb kutya lett az udvaron. Csak szegény nem tudta hol a határ. Sokat lehetett verve kiskorában és félreértett minden emberi közeledést. Mi elköltöztünk, aztán hallottuk, hogy szabályosan kivégezték. Nem tudott megszelídülni. Ez a gazdátlan állapot.

Talán ennek a hányódó családnak is ez a gazdátlan állapota az, ami elveszi a talajt a lábuk alól.

És ha most nem kellene fölkeltenem a családomat, hogy iskolába, munkába menjünk, az én mesém is tovább folytatódna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése