Hetven Blues.


A blues számomra egy kiforrott állapotot jelent. Egy dolog, ami agyon van gondolva, beszélve, még sincs végleges megoldása, és ettől van kiforrva. Egy szitu, amiből nincs kiút, a nincs kiút blues. Azaz a kiút blues. A kiút elpanaszolása, megsiratása.
Ilyen ez a hetven blues.
Hetven tanítvány, hetven pénz. Tiszta blues téma mindkettő. Ma én is elpanaszolom a hetven bluest.
Valahol olvastam a napokban, hogy a mai fiatalok mennyit nyafognak, sírnak és nem merik megragadni az élet gyeplőit. Bezzeg a hetven tanítvány mezítláb indultak neki a nagyvilágba, semmijük sem volt, lelkesedve vitték az Úr hírét, visszatérvén Jézussal együtt ujjongtak örömükben, hogy a világ befogadta vala őket és hallgatták a jó hírt. S akkor erre a mérlegre téve a mai fiatalság elégedetlensége kényeskedő nyafogás, mely inkább kifogás a lustaságukra. Valahogy így az amit olvastam a napokban.
Persze, első látásra van valami benne. Hogy szégyellje meg magát az a sok fiatal, egy kis gazdasági krízistől beszarnak és nem mernek családot alapítani, nem mernek hosszú távon gondolkodni. Bezzeg akkor az a sok mezítlábas nem feszegette a kilátás problémáját, hanem mentek előre az Úr nevében.
Egy kicsit még feszegetem ezt a hetven tanítványos dolgot, mert nagyon bebluesoltam tőle, aztán rátérek a hetven pénzre is.
Nem is tudom, hogyan gondolja az én generációm, a negyven-ötven évesek, akik megéltük a kommunizmus utolsó húsz évét és az új kor első húsz évét? Hogyan gondoljuk, hogy a mai huszonévesek miféle gyeplőt kéne megfogjanak? Azt, amit a mi negyven-ötven évünk alatt sem tudtunk megfogni? Mit tettünk a gyermekeink tálcájára? Egy rablógazdálkodó kormányt, egy zsarnok, seggnyaló bandériumot, akik minket magyarokat úgymond képviselnek? Egy csaló, bandita, hazug, szemfényvesztő, tekergő bandát, akiket politikusoknak nevezünk? Akik elintézték az unokáink életét is? Nagyot mondok, ha azt mondom, ha csak egy Elvis Preszley, vagy Michael Jackson méretű ember állna ki, hogy jertek kövessetek engem, biztos több ezren felállnának és követnék őket. Akkor a hetven tanítványnak nem egy Prézli Jóska jelent meg, hanem maga az Úr. És nemcsak egy bluest dalolt el nekik, hanem bélpoklosokat tisztított meg, vakoknak vissza adta a látásukat, a vizet borrá változtatta, a halottakat feltámasztotta. És csak hetven tanítvány indult útnak? Ez az ami sántit az ilyen példázatoknál. Bezzeg bezzeg. Mert ma, ha egy rendes ember jönne, aki nem csal, nem hazudik és nem beszél össze vissza minden hülyeséget, nem jönne ilyen zsarolós, lelkeket piszkáló dumákkal, több követője lenne, mint hetven ember. Es nem kellene háborgó tengereket csitítgatni, kenyereket, halakat varázsolni a semmiből. Mert a mai fiatalok sokkal receptívebbek és érzékenyebbek az igazság, a szeretet iránt, semmint mi azt el tudjuk képzelni. Nekik megjelent az Úr és hetven ember indult el. Az idők folyamán kellettek a fegyverek, a tömegmészárlások, a keresztes háborúk, az égetések, a zsarnokoskodások, az álnokságok, az ármánykodások, a megtagadások, kitagadások, mert az Úrnak ama tisztaságának annyi ereje sem volt, mint egy John Lennon dalnak, amely örömet és szeretetet vitt mindenhova harc és kegyetlenség nélkül. Kisebb kell ide ma, mint az Úr. Elég egy Lennon, egy Jackson, egy akárki, aki nem fegyverrel, nem erővel, nem zsarolással, hanem szeretettel hív el valamire. Egy ilyen kis ember nagyobb forradalmat indítana, mint Marx, vagy Lenin.
Ennyit erről ma.
A hetven pénz blues. Ennyi a Poorbook jelenlegi vagyona. Hetven lej. A Poorbook hálón eladtunk egy adományozott széket. Nem nagy pénz. Az biztos nem nagy. Én csak egy dologra tudok gondolni. Egy kenyér három lej. Ha nagyban vesszük a pástétomot, négy darabot hat lejért adnak. Ez eddig kilenc lej. Lehet venni olcsóbb vizet két litert egy lejért. Ez eddig tíz lej. Szűkösen ez elég egy embernek egy napra. Egy olyan embernek, gyermeknek, aki a statisztika szerint ma ezek hiányában éhen halt. A tegnap megmenthettünk volna hét gyermeket az éhenhalástól, ha ez a hetven lejünk a tegnap lett volna meg. A kérdésem az, mit teszünk meg ma azért, hogy ez a hetven lej holnap eljusson a hét éhezőhöz?
Rajtunk áll ez. Rajtad áll. És te ma meg sem nyomtad azt a kibaszott „Like” gombot!

3 megjegyzés: